2/ Repülünk. A beszálló kártyákat, útleveleket ellenőrizték és busszal vittek bennünket a „ hatalmas” TU 104 es géphez, nekem akkor a világ legnagyobb gépe volt. Ferihegy a világ legnagyobb repülőtere, ahol egymás után szálltak le és fel a gépek. A SZOT megbízottja lefényképezett bennünket, hogy benne legyünk a következő újságba. Beszálláskor ámuldoztunk, hogy milyen sokan elférünk,/ kb. 120-150 en/ jó, jó ez nem tengeren túli járat volt, csak ide ment a szomszédba. Jó helyre ültem, középen ablak mellett kiláttam és nem billegett nagyon a gép. Az időjárás is kedvezett hétágra sütött a nap. Orosz gép volt, Orosz pilótával olyan szépen vitte fel a gépet, hogy észre sem vettük. Nagyszerű dolog repülni, látni felülről a földet eszembe jutott, hogy az űrhajósoknak micsoda élményük lehet. Láttuk a megművelt földeket, olyan szabályos alakzatban, hogy az ember nem is gondolná. Láttuk városok látképeit, az egyik olyan volt, mint egy pókháló, másik ovális, vagy szögletes alakú. Láttuk a Fehér és Fekete Tiszát összefolyni, és ahogy elértük a Kárpátokat olyan volt, mintha a természet egy nagy gyűrött zsebkendőt dobott volna a földre. Itt már magasan repültünk a Kárpátok felett repülve láttuk az Ukrán és a Magyar síkságot is. A csúcsokon itt, ott már megjelent a hó elszórtan és szikrázott a napsütésben. Lassan eltűnt a föld a szemünk elől megjelentek a felhők, föléjük repültünk olyan volt a csillogó napfényben, mintha hófehér vattacsomók lettek volna alattunk. Addigra Laci összebarátkozott a pilótával és jött hozzám, hogy menjek vele, ha van kedvem a pilóta fülkébe. Hogyne lett volna kedvem. A pilóta élvezte, hogy mennyire örülök mindennek, amit látok megmutatta a műszereket elmagyarázta a botkormány működését. Na, azt hiszem, hogy a mostani repülő utakon ez az élmény kimarad. Kijevnél fordult a gép Moszkva felé itt kezdett a személyzet teríteni, hozni a sok finomságot. A menü Sonka, sajt szalámi, kaviár, vaj lekvár bor, kávé volt zsömlével. Mi tagadás, nagyon éhes voltam, mindent megettem. Ahogy befejeztük az evést nem sokára megérkeztünk Moszkva fölé. Az esti fények világították meg a várost, csak ezeket láttuk egyelőre belőle. A leszállás éppen olyan észrevétlen volt, mint a felszállás. Megérkeztünk a Seremetyevói repülőtérre, 30 km re Moszkvától. Várt bennünket az itteni Turist képviselője és tolmácsa egy személyben. Ukrán férfi, 35-40 éves lehetett Magyarul tökéletesen beszélt elsőre rendesnek nézett ki. Az útlevél és vámvizsgálat gyorsan lezajlott, egy óra múlva már a buszon ültünk. A leningrádi úton haladtuk, láttuk a tankcsapda emlékművet, amit azon a helyen állítottak ahol megállították a németeket Moszkvától 20 km re. Megérkeztünk a városba és olyan szerencsénk volt, hogy Moszkva legszebb szállodájában a Hotel Metropolban szállásoltak el bennünket. A város szívében a Vörös tér mellett, szóval ez itt a központ. Itt vannak a nagy ünnepek impozáns felvonulásai, néphez intézett beszédek integetések a Kreml fala és a Mauzóleum. Úgy éreztük megfogtuk az Isten lábát! Minden közel volt igaz egyedül nem sokat szédelegtünk, de akkor is! A szálloda épülete régi patinás épület. Mondták, hogy Lenin is itt lakott, amikor Moszkvában volt! Lehet, hogy nem igaz, de hű, ha, mi nagyon élveztük a helyzetet./ Csak semmi kuncogás! / Szobát a harmadik emeleten kaptunk ahol éppen csak lepakoltunk mentünk vacsorázni, úgy gondoltuk utána igyekszünk kipihenni a fáradságokat és felkészülni a ránk váró programokra. Aztán mégis másképp alakult.