Visszatérek Gesztre a háború előtti évekre. Jártam otthon óvodába a többi gyerekkel, egészen hat éves koromig. Viszonylagos nyugalomban zajlott az életünk. Apám németországi munkájából a következő évben semmi sem lett, 1940 ben elkezdődtek a visszacsatolások. Hitler jutalmazta a Horthy kormányt, amiért melléállt így aztán a sok fiatal férfi állandóan katona volt. Apám sem úszta meg a behívásokat. Egyik kiképzést alig fejezték be, otthon volt pár hónapig és újra jött a behívó. Az aratás is nehezen ment sokszor félbe kellett hagyni a katonaság miatt. Nekünk az még nem volt háború, az átlag ember örült, hogy visszakapjuk Erdélyt, a Felvidéket, a Délvidéket az, hogy ez mivel járt csak az tudta, akinek vitték a férjét, fiát apját katonának. Sokszor veszélyes volt a katonai bevonulás, különösen Szerbiában. Ezeken a bevonulásokon, már apám is részt vett. Határvadászoknál szolgált Nagyszalontán és minden határ menti akcióban részt vett. 1940 ben, amikor Erdélybe vonultak be a katonák, a behívót úgy kapták a Geszti férfiak,, hogy Gesztre kellett bevonulniuk katonának. Az egy soron volt egy nagy parasztház, amiben akkor ki tudja miért, nem lakott senki. Ezt a házat nevezték ki laktanyának, itt helyeztek el egy szakaszt 40-50 katonát. Örültem, hogy láthatom, minden nap elmentünk hozzá. Tetszett nekem a bakaruhában csak az nem, hogy olyan egyforma volt a többiekkel, alig tudtam megkülönböztetni tőlük. Egyik nap aztán jött a parancs, hogy átlépik a határt, és utána Nagyszalontánál biztosítják a határ szakaszt. Délelőtt már az egész falu apraja, nagyja azt várta, hogy mikor jönnek. A kapuk előtt ácsorgott mindenki, amíg egyszer csak elindultak és nemsokára a főutcán meneteltek. Házunk előtt haladtak, oszlopban , díszlépésben. Mindenki aki az utcán állt integetett. Apám nem integetett, arra sem nézett pedig én a többi gyerekkel ott szaladtam mellettük, amíg valaki vissza nem zavart bennünket. Az egész falu apraja nagyja, követte őket a Nagy híd felé, egészen a Román határig, a „ Pikétig „ az átkelő helyig. Innen már csak a katonák mentek tovább a falu lakóinak vissza kellett fordulni. Egy hónapon belül megnyitották a határt. Ettől kezdve az, jelentette a hétvégi programot, hogy mentünk Szalontára Apámhoz. Szerencsére egészen a háborúig ott maradt, néha ő is haza tudott jönni. A város szélén, hatalmas gesztenyefákkal övezett útmentén a régi huszárlaktanyában szállásolták el őket. Vittük a hazai kosztot ő pedig cserébe nekem adta a „komiszt „ ami nekem sokkal jobban ízlett. A 10 kilométeres utat Geszt és Nagyszalonta közt gyalog tettük meg anyámmal. Semmi pénzért nem maradtam volna otthon. Anyám fél útnál felvett a hátára, mert nagyon elfáradtam és annyira nyűglődtem, hogy nem lehetett elviselni. Megállás nélkül mondtam „ jaj de fáradt vagyok , jaj de szomjas vagyok „ A Balog tanyánál ,/ Bagdi pusztánál/ végre megálltunk pihenni és inni. Sok birkát tartottak ezen a vidéken, a juhászok kedves emberek voltak elviccelődtek velünk. Néha akadt egy szelet kenyérdarab sajttal. A felnőttek megvitatták a világ sorát, mi gyerekek nagy fáradtságunkban futottunk egy két kört. Hamar felfrissültünk a gémeskútból húzott víztől. Az út hátralévő részét nyugodtabban tettük meg . A helyzet lassan megnyugodott az Erdélyi részeken, így hát elvezényelték apámat és társit a délvidékre, elfoglalni a Szabadka környéki területeket. Nem tudom meddig volt oda csak azt , hogy amikor visszajöttek Szalontára azt mesélte , ott nem ment minden simán. A magyar katonákat nem virággal fogadták, hanem golyózáporral minden irányból. A házakban, amikor bementek ott volt a konyha asztalon a kávé, kenyér látszott, hogy a gyereket kapták fel és siettek el velük. Minden meleg volt az edényekben és ez nagyon rossz érzés volt számára, hogy menekültek előlük. Sohasem érezték magukat biztonságban. Szájtátva hallgattam , ez volt az első olyan élményem, ami a háborúról szólt. Akkor már úgy, mesélte apám, hogy azt éreztem talán velem is megtörténhet ugyanez. Újra visszakerült a határvadász laktanyába Szalontára és örültünk, hogy ép bőrrel megúszta . Voltak , akik itt befejezték a háborút. Megváltozott az életünk, soha többet nem volt olyan, mint a korábbi években, elszállt a nyugalom. Sokat voltunk kettesben anyámmal . Minden munka rá hárult, eljárt kapálni, szénát gyűjteni másoknak, így volt aki nekünk is segített valamilyen formában. Néha magával vitt a Fancsikai határba szénát forgatni, amikor megszáradt akkor pedig kis boglyákba gyűjteni. Nem szerettem idemenni vele, mert a zsombékos, vizes részen, ahol ugrálva mentünk át a rétre sok volt a pióca. Sokszor 3, 4 is bekapaszkodott a lábamba ahonnan nem lehetett leszedni, csak amikor megszívta magát akkor esett le magától. Természetesen most is Sára nénémtől kértem tanácsot, mit csináljak ilyenkor. Azt mondta legyen nálunk só, és a sótól hamar leesik. Utána már bátrabb lettem , de utáltam ezután is a piócákat. Egyik reggel egyedül maradtam otthon, korán elment anyám rám zárva az ajtót. Korán felébredtem és tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok, és nem tudok kimenni pánikba estem. Azt tudtam, hogy az ajtón nem tudok kijutni, de bent sem akartam maradni. Szokásom szerint ordítottam, mint akit nyúznak. A kertre néző csöpp kis ablakot választottam, menekülési útvonalnak, úgy gondoltam, hogy azon kimászok. Az ablakkeret éppen csak be volt állítva a vályogfalba, azt hiszem csak a szentlélek tartotta. Felmásztam a kanapéra és elkezdtem magam kipréselni az ablakon. Alig fértem ki, fejjel kifelé indultam, aminek az lett a következménye , hogy az ablak kiszakadt a falból és velem együtt leesett a földre úgy, hogy az összes drága üveg összetört. Nagyon nem ütöttem meg magam az egész nem volt másfél méternél magasabb. Az ijedtség viszont újabb hangokat hozott ki belőlem. Ekkor lépett be Anyám az utcaajtón. Meglátta mit műveltem már megint, utána nemcsak az ijedtségtől ,hanem a fenekemre kapott fenyítéstől folytathattam tovább a hangzavart . Nem hallottam soha gyereket úgy visítani, ahogy én tudtam. Nem tudom mi volt az oka, de mindentől féltem, a bezártságtól, ha elvágtam vagy meg szúrtam az ujjamat ha elestem. Nehezen ült el a vihar nem volt, aki megvigasztaljon , anyám pedig jogosan fenekelt el. Az volt jó, amikor mehettem óvodába, anyámnak is az volt a jó, mert akkor mehetett a dolgára nem okoztam neki gondot, néha persze ott is volt szünet.

 Mielőtt folytatnám, a háború előtti éveket szólnom kell az anyai rokonaimról, mert később ők is meghatározói lettek az életemnek .Valójában nem is Komádiban éltek hanem keresztanyám Emma a Mózes zugban egy szép kis tanyasi házban . Egy szoba konyha kamra és nagy istálló tartozott hozzá két tehénnel .A ház előtt virágoskert mellette kis veteményes ahol minden megtermett, amire szükség volt. Sok apró jószág kapirgált a ház körül mindig volt mit enni. Ez a tanyavilág közelebb van Zsadányhoz a Korhány parton, mint Komádihoz . A háború előtti évek nyugalmasak voltak és keresztapám, Kéri Mihály, akit nemes egyszerűséggel Emi keresztapámnak hívtam szívesen fuvarozott engem a biciklijén, olyankor meglátogatta a geszti rokonait. Amikor jött a háború és keresztapámat behívták katonának, ritkábban vendégeskedtem a tanyán. Nem volt, aki hozni –vinni tudott volna biciklivel helyette, mert apám is mindig katona volt . Egyre többet voltam Anyám húgánál, Juliska nénémnél . Közben ő is férjhez ment és mivel Gaál sógorom gátőr lett a Korhány mellett beköltöztek Zsadányba . Házuk, udvar és a kert számomra varázslatos volt . A kertet keresztül szelte a kis folyó aminek partján a sás és nagy lapú levelekre hajolva fűzfák álltak , ágaik belógtak a vízbe. A víz mellett volt egy drótkerítés, ami csak azt a célt szolgálta ,hogy az állatok és én ne tudjunk kimenni . Néha a kacsákat kiengedte Juliska néném a vízre , este aztán valamennyi ott hápogott a kisajtó előtt . Soha sem kóboroltak el . A faluból sikátor vezetett a házhoz ahol 5- 6 ház állt csupán. A szomszédokat ismertem , amikor engedtek átmentem hozzájuk . Azt hiszem sokszor hónapokat töltöttem itt . A ház nem szokványos paraszt ház volt hanem egy több szobából álló kényelmes otthon, nagy konyhával lépcső feljáróval, léc kerítéssel díszített terasszal. A nagy fák kellemes hűvöst adtak nyáron . A gátőrházakban már akkor is volt telefon nagyon érdekes volt számomra. Szeghalomban volt a vízügyi szakaszmérnökség ahonnan, a napi feladatokat kaptát a gátőrök. A telefonok sorba voltak kötve egyszerre hallotta mindenki a hívásokat és így igazi „konferencia „beszélgetések, zajlottak reggelenként. A hívó jelek morzeszerűek voltak, például egy hosszú két rövid vagy, egy hosszú egy rövid egy hosszú . Szerettem kihallgatni a beszélgetéseket . Tulajdon képen már akkor ismertem a telefont ,amikor más gyerek azt sem tudta , hogy létezik . Egy idő után már nagyon vágytam haza ilyenkor kimentem a ház mögötti rétre és ott ácso-rogtam remélve, hogy meglátom apámat jönni. Amikor útban voltam otthon mindig ide hoztak . Született két testvérem de egyikre sem emlékszem, mert amikor születtek nem voltam otthon és mind kettő, baba korában meghalt anyámat sem láttam nagy hassal. Arra viszont tökéletesen emlékszek amikor Juliska néném megszülte Jucit az unokahúgomat . December 6 án a Mikulás hozta . Nagy baba volt hallottam ahogy Juliska néném vajúdott , hívták a bábát nem sokkal később az orvost, ahogy felnőtt ként megtudtam össze – vissza repedt . A konyhában volt velem valaki ahol forrt a víz . Sokáig nem tudtam miért kell az a sok víz amikor gyerek születik . Nem tudtak megvigasztalni nagyon sírtam hogy mit csinál ez a gyerek az én kedves nénémmel. Azt hiszem zavarhattam már mindenkit , mert egy idő után elvittek a szomszédba Béltekiékhez ahol három közel velem egy idős gyerek volt . Szerettem velük játszani , de akkor nem tudtak megvigasztalni . Álomba sírtam magam , reggel mikor haza vittek mutatták a babát és én rá sem akartam nézni . Nagy fekete Baba volt sógoromra hasonlított. Haragudtam, amiért megkínozta az anyukáját .Valahogy tudatták a szüleimmel hogy .most itt vagyok útban , jött értem apám. Következő nyarat már megint itt töltöttem, mert úgy gondolták tudok vigyázni a babára ,amikor Juliska néném nagyon elfoglalt . Nekem kellett a délutáni alvás előtt megcumiztatni a sötét hűvös szobában, nem szerettem. Féltem a sötétben és úgy döntöttem belé a kávét a nagy cumis üvegből, hogy majd meg fulladt .Voltak belőle konfliktusaink. Mikor aztán nagyobb lett szerettünk együtt játszani igazi testvérekké váltunk. Haláláig szoros kapcsolatban voltunk egymással . Emma keresztanyám, sokszor meglátogatott bennünket. Hangos volt kioktató, nem szerettem nála lenni , csak amikor már nagy lettem és azt csináltam, amit akartam . Pár év múlva elköltözött Juliska néném és családja Kis – Tótiba a Sebes körös mellé gátőrnek . Itt laktak egészen sógorom nyugdíjazásáig. A gátőrház itt még nagyobb volt, mint a Zsadányi ház. Félig a gát oldalba építve, olyan volt mintha domboldalon lenne, Rengeteg állat szaladgált a tanya körül, nem tudta senki mennyi a tyúk a liba. Sokszor csak úgy, maguktól előjöttek valahonnan. Szerteszét tojtak a tyúkok szalmakazlakba, maguk csinálta fészekbe, sokszor indultunk el megkeresni, összegyűjteni a tojásokat. Pulykák, gyöngytyúkok hangoskodtak a gátoldalban. Sok nyarat töltöttem itt, Jucival, akit minden rosszaságba belevittem. Szerettem a sok gyereket, a zsivajt , otthon is mindig bandában játszottunk, gyakran átmentünk a közelben lévő zsidó birtokra, ahol a cselédeknek sok gyereke volt. Nagyokat lehetett velük bújócskázni a sok kis épület körül. Juci nyugodtabb gyerek volt, mint én, nem szerette azt a ricsajt, amit én. Szívesebben játszott velem otthon a teraszon. Azok a nyarak, amiket itt töltöttem később is a gondtalanságot és a boldog gyerekkort jelentették számomra .Később még szólok róluk. Anyám fiú testvéreivel nem nagyon volt kapcsolatunk, később sem. Tudtunk egymásról, de alig találkoztunk.

 Mariska néném, apám nővére alacsony volt , kövér és nagyon kedélyes . Vele sokat lehetett nevetni, örökké viccelődöt és néha játszott is velem. Felnőtt lánya Katica akkor volt menyasszonya egy Szatmárnémetibe való fiatalembernek, Kiss Istvánnak. Szerettem őket zavarni megjegyzéseimmel, amikor csókolóztak. Házuk a mienk mögött volt csak egy kis ajtót kellett kinyitni a kerítésen és már ott voltam náluk, nyáron a kertben csupa virág volt minden . Az utcától befelé a járda mellett ,tarka virágok pompáztak . A ház elején lévő üveges veranda , nagy világos ablakait körbe futotta a rózsaszínű és piros futórózsa a nap is mindig ide sütött . Egész nyáron virágzott és illatozott . Ilyen rózsát ma már véletlenül sem lehet látni , pedig néha keresem . A verandán fonott bútorok voltak, ami az egészet olyan „ úrivá „ tette . Sógorom Száraz János borbély volt, a falu legjobb mestere, műhelyének ajtaja a verandáról nyílt . A falu férfi tagjai itt alighanem valamennyien megfordultak . Szombaton vagy vasárnaponként jöttek borotválkozni , ritkábban nyiratkozni . A lényeg az volt, hogy itt zajlott a falu társadalmi élete. Beszélgettek, politizáltak, én álltam sógorom mellett és néztem, hogy veri a habot a kis tálban , ami aztán az arcokra került a pamaccsal. Néha amikor jó kedvében volt az én arcomat is bekente . A forgó székben, amikor nem volt vendég megforgatott , miközben nagyokat nevetett. A szék támlájára akasztott fenőszíjon fergeteges gyorsasággal fente a borotvakést. Akkor volt megfelelő az éle , amikor elvágta a hajszálat. Még nem jártam iskolába, itt olvastam a friss újságból cikkeket, úgy hogy előtte Apám betanította velem a szöveget . Közönségem a férfiak férfiak ámuldoztak, hogy milyen jól tudok olvasni , pedig még kicsi vagyok , jót nevettünk ,,de nem árultuk el a turpisságot. Hamar , 5-6 évesen tisztába lettem nemcsak a szerelemmel , hanem azzal is mikor várható a faluba behívó , mert valami készül. Nem tudtam ez mit jelent csak azt , hogy nem jó. .Az embereknek nem volt munkája, „ válság van mondták .” Azt sem tudtam , hogy mi az a vál-ság de valami rossz lehet, mert nincs munka minden e körül forgott beszélgetés közben . Egy napon meghallottam , hogy fiatal férfiakat és nőket toboroznak Német országba nyári mezőgazdasági munkára . Azt beszélték , hogy jól fizetnek , fel bolydúlt az egész falu . Itthon a faluban kevés volt a munka, sokan jelentkeztek , apámat is beszervezték , mindig mindent megpróbált ,hogy dolgozni tudjon. Tombolt a válság, és azt ígérték jól fognak keresni muszáj volt, megpróbálni. Apám fiatalember volt alig 30 éves, itthon nehéz volt munkát találni a falun kívül is. A faluból jelentkeztek férfiak –nők vegyesen 20 an. Elkezdődött a készülődés, és a szervezés után hamar útra keltek. Nagyon sírtam , hogy Apám elmegy, eddig még soha nem ment el hosszabb időre . Azt mondták három , négy hónapig lesz távol. Nem tudtam az mennyi , azt értettem meg , hogy nyár végén jön haza. Német ország és a hatalomra jutott Hitler akkor már a háborúra készült. 1938 at mutatott a naptár, az ő emberei gyárakban dolgoztak vagy kiképezték őket katonának. Valóban jól kerestek a vendégmunkások , egészség biztosítást kaptak ,szállásuk is jó volt és magyarok voltak együtt. Apám írta, hogy csináltassunk fényképet és küldjünk neki. Nem volt egyszerű, különösen úgy, hogy pénz sem volt a fényképezésre. Meg kellett várni a Ko-mádi vásárt ahol mindig volt olyan fényképész, aki gyorsképet csinált. Ez kellett nekünk, így egy nap alatt lebonyolítottuk a rokonlátogatást és a fénykép is elkészült. ------------------ Nyár végén elmentünk anyámmal a Komádi vásárba. Gyalog mentünk úgy, hogy néha felvett a hátára . Komádi 20 km re van Geszttől a legelőn, földutakon keresztül. Jöttek arra szekérrel nagygazdák , de senki nem vett fel bennünket. Vissza felé jövet néha felülhettünk a vendégoldalra ilyenkor anyám egy napig kapált érte. A vásárt nagyon szerettem, a forgatagot a sátorban árult tarka kelméket .A férfiruhával tele sátrakat , itt árulták a paraszt emberek „ zejgnadrágját „ . Később ezzel volt tele a Péter bátyámék lakójának kamrája , aki varrta és eladta. Árultak itt vászonköcsögöket lekvárnak , cserép tányért a falra , tarkedli sütőt , törökmézet , léggömböt a faluszéli gémeskút mellett pedig a jószágokat. Figyeltem , ahogy alkudoztak az emberek , asszonyok és azt , ahogy a zsebkendőbe kötött pénzükből kifizetik a lealkudott árat . A férfiak pödörték a bajszukat azzal hangsúlyozták ki hozzáértésüket. Az asszonyok fel, fel kapták a szoknyájuk alját ahonnan a zsebkendőbe kötött vételárat varázsolták elő. Ezen a vásáron csináltattunk gyorsfényképet, amit elküldtünk apámnak. Szörnyen morcos vagyok a képen még az anyám kezét sem akartam megfogni. Rossz kedvem oka az volt , hogy kaptam egy lég gömböt és amíg vártuk a fényképet ráül-tem pihenni . Azt gondoltam megbír engem , nem volt szerencsém, abban a pillanatban ahogy rá helyeztem a súlyomat nagy durranással kipukkant. Egy asszony mellettünk meg ijedt és a gyerekének vett léggömböt elengedte. Még nálam is jobban visított , mert pénztárcáját rákötötte a madzagra , és azt is vitte magával a magasba szálló héliummal töltött léggömb . Az egész vásár azt figyelte meddig száll, nem pukkadt ki szerintem felvitte az égbe . Vigasztalásképen, valamelyik nagynénémtől, kaptam egy kisbabát, velük a vásárban min-dig találkoztunk. Azt szorongatom kezemben a fényképen. Nem volt valami jó kedvem ,nagyon durcás vagyok rajta. Este értünk haza nagyon elfáradva , nem akadt senki, aki felvett volna a szekerére. Hazafelé hosszabb volt az út, mint odafelé. Amikor a Komádi gulya kúthoz értünk el kezd-tem nyafogni , pedig az még az út eleje. Akkor élénkültem fel, amikor megláttam a Csillaglapos -i erdőt, mert az már azt jelentette, hogy nem sokára haza érünk . Alig vártam , hogy meg jöjjön Apám . Egyiknap a szomszéd faluból jöttünk haza , akkor már az asszonyok tudták mikor érkeznek a németországi munkások. Azt mondták, hallgassam a telefonoszlopon mit üzen apám . Hiába tapasztottam rá a fülemet nem hallottam egyebet mint folyamatos zúgást , ami még most is a fülemben zúg . Egyik oszloptól szaladtam a másikig míg haza nem értünk . Egy héten belül megérkezett és rengeteg mindent, hozott apám. Új ruhát nekem és anyámnak, sohasem láttam olyan csinosnak, mint abban a ruhában. Nekem egy szép nagy alvós , sírós babát . Magának pedig egy csillogó – villogó vadonatúj férfibiciklit , amin dinamó és lámpa is volt . Aznap este , körbe vitt vele a falun . Ruhát tekertek a vázra azon ültem , nagyon boldog voltam . Nem sokáig élveztük a biciklit , eladtuk és vett rajta apám egy fejős tehenet kicsit könnyebben éltünk azon a nyáron. Nem kellett aratni tudtunk venni búzát , meg lett a fejadag . Bekellett látnom, hogy nagyobb szükségünk van ennivalóra . A tehén pedig kincs, volt végre nekünk is volt a háznál tej , túró , tejföl , amit nagyon szerettem . Apám azt tervezte ,hogy a következő nyáron ujjra kimegy dolgozni . Remélte, hogy akkor nem hívják be katonának , ami egyre gyakoribbá vált. Sajnos nem lett belőle semmi túl közel volt már a háborús készülődés . A sokat emlegetett válságból akkor csupán ennyit érzékeltem. Otthon ugyan nem volt munkája apámnak, de sok mindent hozott Német országból. Úgy gondoltam nem is olyan rossz az a válság, ami később persze valósággá vált számomra , hiszen apámat állandóan berángatták katonának.

 Amikor három éves lettem, beírattak óvodába. Az óvó néni Demeter Irma szerintem már öregasszony volt, mert még Apámat is tanította . Szigorú vénkisasszony , aki ha rosszalkodott a gyerek minden teketória nélkül nyakon vágta . Nem emlékszem, hogy valamelyik szülő szóvá tette volna . Az óvoda sikátor melletti L alakú épület volt . Az utcára néző két teremben a gyerekek játszottak , a másik oldalon az óvó kisasszony lakott . Az udvari részen volt a konyha hatalmas tűzhelyekkel és a falra akasztott réz üstökkel A szegény gyerekek a gróf jó voltából ebédet kaptak . Majdnem mindenki itt ebédelt , nem tudom mi alapján döntötték el ki a szegény . Itt ebédeltem én is , tízórait vittem a kis kosaramban . Télen nagy kerek vaskályha ontotta a meleget . Verset tanultunk , vagy gyöngyöt fűztünk és versenyeztünk kié a legszebb . Amikor látogató jött gyakran szerepeltem ,szívesen tettem . Egyik alkalommal jött a kegyelmes asszony megnézni, mire költik jótékony adományait. Minden kis taknyos paraszt gyerek oda járult hozzá megcsókolni a kesztyűs kezét. Nálunk nem volt szokás a kézcsók, és egyébként is renitens gyerek voltam. Hát én nem voltam hajlandó és verset sem mondtam. A nap hátra lévő részét ezért a sarokban állva töltöttem el, hangosan bőgve. Mire kicsit nagyobb lettem másik óvónő került hozzánk, Gombosné Vad Erzsébet. Amíg én iskolába nem mentem, ő maradt Geszten az óvónő. Kedves törékeny teremtés, aki szerette a gyerekeket . Előfordult, hogy jutalomként bevitt bennünket a szobájába ahol a szőnyegre ülve hallgattuk a mesét, amit mondott nekünk. A játszótermekben is volt szőnyeg ami az otthoni lakásokra nem volt jellemző . Még ha volt is leterítve otthon rogy pokróc azt télen felszedték ,mert a nagy sáros csizmáktól piszkos lett volna . A gyereknek, ha átázott a cipője levették róla és a kályha mellett mire mentünk haza megszáradt . Amikor nagyobb lettem igyekeztem a középpontba kerülni .Sok verset tudtam, amit a világért sem tartottam volna magamban. Szívesen és minden ünnepségen szavaltam. Az óvó néninek gyakran fájt a feje, olyankor a kastélyból kellett jégkockát hozni. A jégnek, külön története van. Télen, amikor vastagra hízott a jég valamelyik kanálisban, az emberek jeget vágni mentek az uradalomba. Ez azt jelentette, hogy kiválasztották azt a helyet ahol a legtisztább a víz . Amikor nagyon hideg volt jó vastagra hízott a jég a kiszemelt helyen akkor feldarabolták és a jégtömböket szekereken jégverembe hordták a kastély udvarába . Annyit hordtak a vermekbe , ami kitartott a következő télig .Mindig kíváncsi voltam rá , hogy miért nem olvad el . Apám elmagyarázta , hogy szigetelve van a verem azzal a földdel, ami a tetején van , de nem értettem igazán. Amikor szükség volt jégre, akkor két nagyobb gyereket szalajtottak érte a kastély konyhájára az egyik mindig én volta. Az óvodával szemben volt egy sikátor két kert közzé szorítva . Egyik oldalon a Gellén bácsi darálója ontotta a port, amit hátra fújt ki a sikátor felé . Futva 5 perc alatt tettük meg az utat. Közben megcsudáltuk a Gellén bácsi zakatoló darálómalmát, ami a sikátor egyik oldalát teljesen betöltötte. Az egész falu ide hordta a kukoricát darálni, Lányai Lujza és Julika nagyobbak voltak nálam,ismertem őket, később felnőtt korunkban is találkoztunk. A jéggel gyorsan kellett menni nehogy elolvadjon, így csak az odafelé vezető úton bámészkodhattunk. Ha gyorsan meg fordultunk az óvó néni megdicsért bennünket, aztán bement az elsötétített szobába, amíg el nem múlt a fej fájása . A nyár izgalmasabb volt az óvodában , mint a tél . Hatalmas tölgyfák és hársfák alatt fogócskáztunk , vagy homokoztunk az udva-ron. A kerítés mellett orgona ,jázmin és tamariska bokrok virágoztak és takartak el bennünket a járó – kelők elől, akik a kertek alá mentek kapálni. A kerítés mellett gyerekméretű WC k épültek ott leért a lábam, amikor felültem rá. Szerettem bent üldögélni volt, amikor rám szóltak ,hogy most már kifelé ! Délután csoportokba verődve indultunk haza , nem jött értünk senki, de sohasem tekeregtünk el. Amikor valamiért nem mentem óvodába. a házunk mögött lakó Mariska néném vigyázott rám, akit nagyon szerettem.

A kenyérsütés azzal kezdődött ,hogy beáztatta anyám a morzsókát még előző reggel. A morzsóka kenyértészta vakarék, ami az előző sütésből maradt a teknő alján. Ezt, megszárította és elrakta anyám egy vászonzacskóba . Este aztán ebből és 5 deka élesztőből kovászt csinált a sütőteknő egyik végében ahol már ott volt a megszitált liszt . Amikor a kovász éjjel 2-3 óra körül megkelt, hozzá lehetett fogni a dagasztáshoz. Pár szem főtt krumpli puhábbá tette a kenyeret. A dagasztáshoz csak sós langyos víz kellett és sok erő . Ez a művelet eltartott 1- másfél órát . Nehéz kidagasztani a tésztát olyanra ,hogy bárki megnézhesse a belőle sült kenyeret .Addig kellett dagasztani, amíg hólyagos lett a tészta és lejött a kézről. Anyám mindig jó kenyeret sütött még a háborús években is . Megtalálta a módját, hogy a tengeridarás kenyér ehető legyen . A tészta 2-3 óra alatt kelt meg , akkor kilehetett szakajtani . Az előre elkészített szakajtó kosarakba került a vászon kendő kilisztezve és abba a tészta . A kendő csücskét rá hajtva , ismét pihent addig, amíg a kemencét befűtötte anyám. Erre használtuk az állatok által télen lerágott tengeri szárat „ az ízík kórót „ . A kemence akkor volt kész, amikor az alja szikrázott meghúzva rajta a szénvonót .A parázs egy részét hátra tolta , a többit kihúzta a pernye lyukba . Ezután bevetette a kenyeret a sütőlapáttal . Gyorsan kellett bánni vele nehogy a tészta szétfolyjon . A kemence szájára felkerült az ajtó és sülhetett a kenyér másfél – két óráig . A cipót hamarabb kilehetett venni, és ha sült még kisebb cipó is az bizony melegen elfogyott . Kacsa zsírral , kolbász zsírral felséges reggeli volt . Ilyenkor mindig sült nagy kerek lángos is, ami épp olyan finom volt, mint a kis cipó . A nagy kenyereket dél körül szedte ki , lerakta a földre terített szőttesre a tetejét bekente vízzel attól lett szép piros . A friss kenyér illata betöltötte az egész házat . Soha sem penészedett meg , igaz a harmadik hét végére kezdett száradni . Pirítós kenyérnek akkor is jó volt , vagy tejbe aprítva , nyáron vízi ciberével . Biztosan azért szeretem annyira a kenyeret , mert kenyér sütéskor születtem . Az első illat amit megéreztem kényes kis orrommal ebből a csodálatos világból az a kenyér illata volt . A kemencét karban kellett tartani, ami azt jelentette, hogy évente egyszer belül újra kellett tapasztani. Járt hozzánk egy öreg, cigány asszony, Lujza néni sokáig az ő feladata volt a tapasztás. Kapott érte kenyeret , és valami „zsírzót „ szalonnát , vagy zsírt . Amikor már olyan öreg lett ,hogy nem tudott bebújni a kemencébe én vettem át a feladatot . Sötét és szűk volt a hely, a kemencében lámpát nem adtak be nehogy felborítsam és megégjek. Először még tetszett a feladat ,de nem sokszor vállaltam . Nem tudom kire maradt végül a munka . Lujza néni a barátom volt . Szerencsés napja volt, ha olyankor jött, amikor anyám nem volt otthon. Sohasem ment el üres kézzel , sajnáltam. hogy még nálunk is szegényebb . Úgy tudott nézni és kérni hogy mindig megsajnáltam , amiért anyám persze leszidott . Az asszonyok által végzett munkák szertartásába sorolom a nagymosást is. Amikor már cseperedtem 7-8 éves koromban én is bekapcsolódtam vízhordói minőségben . Anyám két kannával hozta a vizet én egyel , az ártézi kútról . Az udvaron lévő ásott kút vize csak öblítésre volt jó no meg az állatok itatására .Olyan kemény volt , hogy nem habzott benne az otthon főzött mosószappan .Az artézi kút lassú tempóban , játszás beiktatása nélkül 10 percre volt tőlünk . Nyáron a hűvösön állt a mosóteknő, forrt a katlanban a víz , a fehér ruháknak . Az otthon főzött szappan akkorára volt vágva , hogy egy gyerek kézben el sem fért .Jó lúgos volt vitte a piszkot a ruhából . A szárítókötelet a legnaposabb helyen kötöttük ki a fák közzé . A kékítőben öblögetett fehér vászon rikított a tisztaságtól. Illata akár a tavaszi napsugáré , amikor a reggeli harmatot szárítja fel a kerti fák leveleiről . Dagadtak a szélben , legtöbbjüket vasalni sem kellett .Csak a felső ruhákat illette meg a faszénparazsas vasaló az pedig kevés volt ,. ritkán került sor vasalásra. Egy hétig hordtuk a fehérneműt, a hét végén fürödtünk vettünk tiszta ruhát. Nem az igénytelenség , hanem a nincstelenség hozta így, sohasem volt annyi ruhánk , hogy hét közben is lehetett volna cserélni .A két ruhám közül az egyik mindig a kötélen lógott . A hajmosás igazi megpróbáltatás volt a lúgos szappannal , nem kímélte a szemet ,szájat . Az ecetes vízzel leöblített haj úgy ragyogott, mint a selyem. Minden gyerek szereti a rumlit, ezt minden évben a húsvét előtti meszelés , nagytakarítás jelentette. Télen a kemence és a falba rakott sparhelt kormozása indokolttá tette az alapos takarítást meszelést ..Ilyenkor kikerült az udvarra ágy asztal, dunyha ,párna . A szalmazsákot újra kellett tömni , hiszen télen törekké vált benne a szalma .A melegben gyorsan száradt a meszelt fal és mire beesteledett minden a helyére került .Csodálatos illata volt a frissen meszelt falnak és a friss szalmának .A keményre döngölt szoba földjét sárga föld és tehén szar vizes elegyével mázoltuk fel csak így lett teljesen tiszta a ház . Az élet egyébként a konyhában és az udvaron zajlott, csak aludni mentünk be a házba. Nyáron is dunyhával takaróztunk, leráztuk a tollat a lábunkhoz , kinek lett volna pénze paplanos ágyra, csakis az uraknak. Lópokróc pedig csak az istállóban alvónak dukált Nálunk az istállóban, mikor én megszülettem már nem aludt senki . Amikor aztán minden ragyogott a tisztaságtól , jöhetett a húsvét. Nem voltam egy átlagos gyerek . Azt szerettem , ha minél többen meg locsoltak engem de, hogy én ne mehessek locsolkodni, mert lány vagyok azt igazságtalannak tartottam. Éppen ezért körbejártam a rokonokat és begyűjtöttem a piros tojásokat. Annak persze jobban örültem , ha valahol pénzt kaptam ..Egyik ilyen locsolós akcióm alatt megharapott egy kutya. Jöttem haza az egy sorról rettentően sírva . Minden alkalommal , amikor valami „ baleset „ ért attól féltem meghalok . Akkor is, ha csak az ujjamat vágtam el . Na, a kutya harapás komoly dolog , bekötötte Anyám a lábamat és visszaküldött, hogy kérjek a kutya szőréből. Hoztam is nagy boldogan, mert ez volt az egyetlen lehetősége a gyógyulásomnak . A meleg sparhelt tetejére szórtuk a szőrt, aminek a szagát be kellett lélegeznem. Nem tudom ettől gyógyult meg a lábam , vagy sem de meg gyógyult . Azóta konkrétan tudom , hogyan kell „ kutya harapást szőrével „ gyógyítani .

A csöpp kis szobánk, ami az otthonunkat jelentette nem volt túl zsúfolva . A kemence és az ajtó mellett falba rakott sparhelt adta a meleget télen , amikor a hideg bezavart bennünket az igen csak szellős konyhából . Két sárga festett ágy , egy szekrény és a kocka üvegekből álló parányi ablak alatt a kanapé állt, aminek ládája is volt . A nevezetes bútordarabot eleinte nagyanyám festette hol barnára hol zöldre később ránk hárult ez a művelet. Előtte volt az asztal az ágyak mellett két - két szék. A házunk nem tartozott a nagyon szegények közzé , átlagos volt. Minden nap felsepertük a földet , hetente felmázoltuk agyagos föld és tehén szar keverékével . Az ágyak bevetve és letakarva a legolcsóbb piros –fekete festő takaróval . .Szerettem ott lakni, különös illatok töltötték be és tették, otthonná az egész házat. A sülő kenyér kéthetente, és reggelenként, mire felébredtem a sparhelt tetején piruló a kenyér illata mindig elvarázsolt. Sült a krumpli a lerniben a sparhelt sütőjében, vaslábasban a mindenkinek kiporciózott kolbász, oldalas , és a bevagdosott szalonna. Hallani lehetett a sülő zsír sercegését az illat, ami betöltötte a háza, semmihez sem hasonlítható, jó volt így ébredni. Mire felébredtem anyám a ház körül tett –vett , apám pedig elment dolgozni. Apám télen a Tiszákhoz járt fát vágni a Radványi erdőbe, azzal a néhány komájával, akiket a reggeli válogatáson felvettek dolgozni. A kivágott és ölbe rakott fák fejében megkapták a gallyat és a tuskót. A gallyak közzé, mindig belehetett csempészni néhány karvastagságú faágat, ami ontotta a meleget. A nagy szekér tuskót egymásnak segítve, kalákában vágták össze. Némelyik még ékelve is nehezen adta meg magát. Este, amikor hazajött és megmosakodott az volt a pihenése, hogy velem játszott vagy írni olvasni tanított . Szívesen lapultam a kanapé ládájában bújócskázás közben, ahol régi újságokat és könyveket tartottunk. Sokszor az ölébe ültetett és mesélgetett. Szerettem, ezeket az estéket, a teleket, mert akkor többet volt otthon. Már iskolás koromban együtt olvastuk el az Egri csillagokat. Annyira izgultam Éviért és Gergőért, hogy nem tudtam egyedül olvasni. Nem tudom mi volt az oka, de anyám soha nem ültetett az ölébe nem játszott velem Soha-sem beszélt róla, de azt hiszem ő sem ült soha senkinek az ölében. Vele engedetlen voltam mindig fegyelmezett azt nem szerettem. Sűrűn eljárt a keze, örökké veszekedett velem . Amikor a favágást befejezték és még nem tavaszodott, kosarat font Apám. .A fűzfavesszőt még ősszel gondosan elkészítette. Alig fértünk néha a szerteálló ágaktól a csöpp kis szobában. Ott sertepertéltem körülötte, ami elkészült abba bele másztam. Legjobban a nagy szénahordó kosár tetszett. Háton lehetett benne vinni az állatoknak a szénát. Készített alacsony szélű komló szárítót, amiben Anyám szilvát, almát aszalt, és minden ősszel ebben száradtak a gyógynövények is . A gróf erdeiben sok volt a vad, amire nem lehetett a falusiaknak vadászni. Ha valakit mégis rajtakaptak megbüntették. Ráadásnak megnézhette magát a következő munka elosztásnál. Mégis előfordult, hogy egy –egy süldőnyúl horogra akadt. Letagadni nem lehetett, mert a paprikás illata az egész utcát átjárta. Hiába kötötték a lelkemre, hogy nem szabad senkinek megmondani addig tartott, míg be nem jött valaki. Akkor én oda penderedtem elébe és mondtam, hogy „mi meg nyulat ettünk Apám fogta „ ! Akkor még egyik szegény ember nem árulta el a másikat. Amikor kitavaszodott dolgozott a két hold földünkön, vagy annak segített, aki felszántotta elboronálta a mienket. Alig győzte ledolgozni az igás napszámot.

---------------------------

A karácsonyok közül, egy emlékezetes maradt meg bennem. Ilyenkor valamilyen úton – módon , mindig került egy karácsonyfa az otthonunkba, ami egyben az összes ajándékot is jelentette. Csodálatos díszek voltak rajta. Kedvencem a csillogó angyalka a fa tetején és a zöld házikó, ami csillogott valamilyen kristályszerű bevonattól. . Került rá aranydió , anyám által főzött szaloncukor , nem volt még fa amikor , unoka bátyám eljött hozzánk . Azt mondta majd ő hoz , ágakat és azt meg csinálják Apámmal . Hozott is és mire jönni kellett a Jézuskának ott volt az asztalon a formás kis fa . Az ága-kat egy rúdhoz dolgozták hozzá olyan volt,mint az igazi . Minden rendben volt , Sanyi bátyám örült , hogy meg örvendeztetett engem . Igen ám de közben kiderült , hogy az orvosi lakás kertjéből valaki ellopott két szép fát . Bejelentették és a csendőrök karácsony este minden házba bementek és aki nem tudta igazolni honnan van a fenyőfa – már ahol volt – azt a fát el vitték . Az én fámat hiába mondtuk és látták , hogy összerakott fa mégis elvitték . A díszeket leszedték az egész fát megszentségtelenítették . Késő este , amikor meg lett,,, amit kerestek vissza hozták ,addigra én ki sírtam a lelkemet . Már nem tudtam örülni sem a fának sem a karácsonynak . Azt a fát még a Jézuska hozta nekem , később már együtt készítettük a díszeket a csillagszórót mi tettük rá . Ezt a kará-csonyt egész életemben emlegetem és az igazságtalansághoz kötöm az elkobzását .Nagy nehezen, megvigasztalódtam , más gyerek is járt hasonlóan ezért a következő napokban erről beszélt a falu . Nagy urak voltak a csendőrök és a faluban rendnek kellett leni . Lopni pedig sem egymástól sem az uradalomból nem lehetett, mert azt meg büntették . Voltak ennél kedvesebb emlékű karácsonyok is, azok amikor már együtt főztük a szalon cukrot a háború után , és én csináltam a díszek nagy részét . Sok jeles dolog volt az életünkben , ilyen volt a kenyérsütés , amit mindig nagyon vártam , sohasem untam meg a készülődést . Nem volt könnyű akkor sem megélni . Az kellett hozzá, hogy a kéményben ott lógjon egy disznó minden porcikája . A kamrában 10 mázsa búza hármunknak ez volt a fejadag . Nem tudom miért éppen ennyi, de ha megvolt nem kellett kölcsön kérni aratás előtt. Két három havonta elvitt valaki a Komádi vagy a Keresztúri malomba egy zsák búzát őröltetni . Lehetett utána sütni a malomkerék nagyságú kenyereket . Három kenyér és egy cipó , ez volt a három hétre elég mennyiség. Nagyon szerettem a kenyérsütést. Varázsa volt, ami felért a paraszt ember imádságával „ A mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma . „ Ha ez megvolt nem kellett tartani az éhezéstől. A bödön alján akadt egy kis zsír a kenyérre, ha nem akkor volt szilvalekvár cserép köcsögökben sorba rakva a kamrában . Ha kivételesen volt otthon kristálycukor megvizeztük a kenyeret belemártottuk, csemege volt . Nyáron már csak ezek kerültek a kenyérre . Ekkorra elfogyott az oldalas a kolbász, sonka szalonna pedig kellett annak ,aki dolgozni járt. Kapálni, kaszálni csak úgy bírt a férfiember, ha evett valami tartalmasat. 

Folytatom emlékezésemet. Ott maradtunk mi hárman abban a házban ahol Apám és én születtem . A helyünk ettől még nem lett nagyobb . A Péter bátyám része le volt zárva. Csak a konyha volt kicsit tágasabb, hogy egy asszony használta. Az utcai frontot soha nem adta oda, használatra sem, Péter bátyám nekünk. Attól félt nem költözünk ki belőle, amikor neki mégis, szüksége lenne rá. Inkább, idegenemberek laktak benne sokszor, akikkel mindig gond volt. Csak a háború után lett a mienk, amikor Apám kifizette a fél házból Péter bátyámat és a testvéreket. Ennek a háznak az volt az egyetlen nem elhanyagolható értéke, hogy volt hol laknunk. Nádfedeles, nyitott tornácos, szabad kéményes a kor szokásainak megfelelő egyszerű paraszt ház volt. Egy közös konyha választotta el a két szobát, úgy hogy a konyha egyik fele kúposan kiképezve egy nagy kémény volt. Oda jött ki a füst a kemencéből és a falba rakott sparheltből . Feketén meredeztek a gerendák, amin télen ott lógott a füstölésre fel aggatott disznó minden holmija. Néha, hogy gyorsabban füstölődjön a húsféle a konyha közepére rakott apám gyenge tüzet akácfából annak kellemes volt a füstje nem érződött a húson a kellemetlen füstszag. Amíg meg nem füstölődött rendesen a sok finomság csak sóvárogva néztem fel a kéménybe. Alig vártam ,hogy végre enni lehessen belőle . A kolbász , sonka , oldalas, szalonna legalább nyárig ki kellett tartson , a gömböcre került sor leghamarabb . Amikor később a gyerekeimnek a kis gömböcről meséltem mindig ez a kémény jelent meg a szemem előtt . Arra gondoltam nem lehetett nehéz onnan elszabadulnia az ajtón ki tudott gurulni és már össze is szedhette ,aki az útjába állt . A konyha elülső részének volt padlása de, mert két asszony használta a falat két színűre meszelték, nehogy valaki eltévessze hol a határ. Négy - öt éves lehettem, amikor váratlanul hazaköltözött Péter bátyám, Zsuzsa ángyommal és Misivel, aki egy évvel volt öregebb nálam. Az idő, amíg otthon laktak keserves volt mindenkinek. Misivel, amikor, lehetett, csíptük, martuk egymást. Folyton egymásra licitáltunk melyikünk apja az ügyesebb, ki ültette az eperfát, ki a diófát. Apám csendes béketűrő ember volt nem szólt semmit a két asszony azonban, mint két hamis kotlós örökké károgott. Az asszonyok sohasem beszéltek normálisan egymással. Akkor is tartott a harag az asszonyok közt, amikor középiskolás koromban egy nyáron ott laktam náluk Pesten .A harcot mindvégig azért vívták, hogy kiderüljön ki az úr a háznál. .Apám tartotta rendben a házat, javítgatott művelte a kertet, de mégsem engedték, hogy beköltözzünk az utcai házrészbe. Amikor lakó lakott a házban, akkor az idegen asszonyokkal ment a harc. Hangos volt szavuktól a közös konyha néha az utca is. Péter bátyámék egy év után vissza-mentek Pestre, majd a háború előtt még egyszer haza jöttek rövid időre. Akkor már nagyobbak voltunk, ami nem jelentette azt. hogy kevesebbet veszekedtünk. A közös bejárat a konyhaajtó, nehéz tölgyfából készült. Alig bírtuk megmozdítani, akkora kulcs nyitott, hogy nehezen fért el a kezemben. Csak évekkel később engedelmeskedett nekem. Az ajtó mögött megvolt még a nagyanyánk tulipános ládája hozománya, aminek a tetején szerettünk játszani Miskával . Itt ha csendben tudtunk maradni nem mindig látták mit csinálunk. Történt , hogy a Komádi vásárból kaptam egy szép kis babát , olyat amelyik sírt amikor le fel mozgattam . Ahogy kézbe kaptam és ki örültem magam ,” hogy hű –ha van egy babám „ Miska tudni akarta mi van a hasában . Rábeszélt, vetkőztessük le, nézzük meg csak úgy mi van a ruha alatt. Elbujtunk az ajtó mögé átengedtem a műveletet neki. Nem sokat láttunk a ruha alatt, ezért hozta az apja nagy bicskáját és mire észbe kaptam felvágta a baba hasát. Kiesett belőle egy kerek síp, ami akkora volt, mint egy gomb. Nem sírt tovább a baba annál jobban én. Mindent áthárítottam Misire, aki 5 éves lehetett. .Anyáink összevesztek, kinek a gyereke hibás miközben mindkettőnket elfenekeltek. Az lett a vége, hogy megtiltották sokadszor, hogy együtt játszunk. Ahol két gyerek egy portán él, teljesen lehetetlen . Minden tiltás, fenyítés falra hányt borsónak bizonyult . Ha esett az eső a konyhában vagy a ház előtt a gangon martuk egymást . Nyár végére talált munkát Péter bátyám Pesten és újra elköltöztek.

Farkas Péter , dédapám - geszti nagyanyai ágon – nagy magas erős ember volt . Fél kéz-zel emelte fel a búzával teli zsákot . Akkoriban Cséfára, Váradra jártak vásárba ezt – azt eladni, venni . Vitték a búzát malomba, napraforgót az olajütőbe. Egyszer egész napot kellett várakozással tölteni az olajütőben. Azt gondolta dédapám, hogy hasznosan tölti az időt, segített a mester-nek, miközben megfigyelt mindent . Nézte hogyan illeszkednek össze a fogaskerekek , hogy préselődik össze a nagy kövek közt a napraforgó. Miként lesz belőle olajpogácsa és folyik a végén az arany sárga finom étolaj . Amikor, hazament hozzá fogott barkácsolni, tavaszra megcsinálta az olajütőt. Más dolgokhoz is volt tehetsége . Ha valakinek megrándult a dereka kiment a helyéből keze – lába helyre tudta tenni . Nemcsak az embereken segített, hanem az állatokat is megtudta gyógyítani hasonló módszerekkel . Sára néném tőle örökölte a tehetségét. Bagdi Péter nevű ős apám a Török időkben jeleskedett ügyességével , bátorságával .Erdélyben egy nagyúrnak elhurcolták a lányát a törökök háremhölgynek . Kihirdették a környéken , hogy aki kiszabadítja és visszahozza, magas jutalmat kap . Több legény is elindult, de Konstantinápolyba csak az én ősöm jutott el. Ment lóháton ,erdőn, mezőn , hegyeken, völgyeken, amíg oda nem ért . Nyolc évig élt a nagy városban, miközben török gazdája segítette kifigyelni hol van a lány. Végül megtudta mikor viszik a nőket sétálni és merre . Hosszú idő után megtalálta azt a gyenge pontot , amikor remény lehetett a szöktetésre . Vett két lovat azt felnyergelte és elrejtette . Aztán amikor egy nap megtudta valósítani a tervét felpattantak a lóra és hazáig meg sem álltak . Nagyon megörült a lány apja és állta a szavát . Nemességet adott öreg apámnak és a Nagybagd nevű pusztát . Így lettünk köznemesek és Bagdiak. A valamivel hivatalosabb verzió szerint, amit kutatások is alá támasztanak második Endre király adományozta 1232 ben a Geszt melletti Bagd nevű pusztát őseimnek valamilyen jeles cselekedetért . A megtalált írásokban az szerepel ,hogy „ Petri et Paul de Bagd „ kapta a birtokot . Az ősi birtok Geszt és Nagyszalonta közt terül el ahol 100 -- 200 év alatt nemzet-séggé bővült a család . A török időkben, mivel védhetetlen volt földig rombolták az ellenséges hadak . Akkor menekültek be a Bagdiak Gesztre és a környező vizes lápos vidékre ahol átvészelték a nehéz éveket. Később nagyrészt legelő volt rajta , amikor én gyerek voltam egyetlen tanya maradt a legelőn, ahol birkákat legeltettek. Anyámmal sokszor jártunk arra, amikor Nagyszalontára mentünk a piacra. Visszafelé jövet, megpihentünk és hancúrozott egy jót a sok, egyébként nagyon fáradt gyerek! Akár, hogy történt attól kezdve lettek birtokosai a területnek és szaporodtak el, a Bagdi nevűek Geszten. Olyan sokan lettek ,hogy megkellett őket valahogy különböztetni egymástól . A nevek elé ragadvány nevek kerültek. Őseim magas erős emberek voltak , olyanok mint dédapám ezért lettünk mi nagy Bagdiak, de volt a faluban kenyeres Bagdi , boka Bagdi ,Nyúl Bagdi, suszter Bagdi, tüzér Bagdi ,nyúl Bagdi , bere Bagdi , kocsmáros Bagdi , erdész Bagdi és még ki tudja hányféle már nem emlékszem rájuk. Amikor a ragadvány neveket hallottuk azonnal tudtuk kiről van szó . Aztán a Bagdiak egyik ága elköltözött a faluból . Arra, hogy miért két verziót tudott Sára néném , de az is lehet, hogy egy harmadik lenne igaz. Az egyik szerint, amikor Tisza László megkapta a geszti földbirtokot akkor történt . Jött megnézni a falut, a birtokát és az egyik ősöm nem tért ki előle. Megsértődött, amikor Tisza azt mondta neki - „ térj ki paraszt én nemes ember vagyok –„ Tudom mondta, kend tizenharmadik én pedig harmadik „ „Igen de én főnemes vagyok te pedig köznemes , takarodj az utamból „. Na hát ez az ág megsértődve elköltözött Mezősas környékére és ott alapított családot. A másik verzió szerint Bagdi Ferenc ükapám testvére , Sándor kocsmai verekedésben megölte egy unoka testvérét önvédelemből . Börtönbe került és kiszabadulása után elköltözött Gyarakra ott alapított családot .. Ez a verzió hihetőbbnek tűnik, de nekem a másik sokkal jobban tetszik . Így szaporodtak el Debrecen , Berettyóújfalu és környékén a Bagdi nevű családok , akik később olyan sokan lettek , hogy a 2000 - ben a Debrecenben megszervezett Bagdi találkozóra az egész világról eljöttek a leszármazottak . A debreceni nagytemplomban alig fértünk el és igazán kellemesen ismerkedtünk a névrokonokkal az Isten tisztelet után. De hol vannak még ezek az emberek és a történések sokasága!

A házat a két fiú örökölte Apám és Péter bátyám, aki pesten volt rendőr. Azt mondta haza akar költözni menjen a házból Sára néném a gyerekével, aki akkor már nagy lány volt. Menjen , de hova ? Mindenki tudta a faluban milyen bajban vannak. Volt a faluban egy özvegyember, aki testvére volt a gyerekek apjának , megkérte legyen a hites felesége. Túl nagy választása nem volt, mert Róza is mehetett vele elfogadta a felajánlott házasságot. Öreg sógorom jó ember volt , nem sok híja lehetett a 70 évnek . Családja nem örült ennek a házasságnak, teljes joggal, mert a házat Sára néném nevére íratta, aki cserébe viszont tisztességgel ápolta haláláig . A kis szőlőskertben volt csősz ahová a kertek alatt lehetett eljutni. Nagy bottal járt, olyan furkósbot félével, amire támaszkodni lehetett és a gyümölcsöt megdézsmáló kölyköket is ellehetett zavarni vele . A szőlőskert ahova ő járt falu szélén volt és csak a szegényebb embereknek volt itt kertje . A másik a homoki szőlős kert messze volt a falutól ott a nagy gazdáknak és a Tiszáknak volt kertje. Nagy dió és cseresznyefák, alatt zömében otelló, és noha szőlőt telepítettek . Oda ritkán jutottam el, néha szüretkor, ha anyámat meghívta valaki segíteni. A kiskertbe viszont bandában próbáltunk bejutni. Ha meglátott bennünket öregsógorom nem kellet belógni , mindig adott egy két szem, hulló szilvát, körtét vagy nyári édes almát . Egyszer éppen náluk voltam, amikor haza jött a kertjükön keresztül . Azt hiszem soha sem közlekedett az utca felől. Leült a ház előtt egy kisszékre és pakolt ki a vászon bakójából egy gyönyörű nagy rücskös héjú illatos sárgadinnyét. Na, azt rögtön megszegte , akkurátusan a hosszú pengéjű bicskájával. Ki kaparta a belét a magját , azt eltette száradni nagy lapú levélre, azzal hogy jó lesz magnak. Aztán mindenkinek vágott egy szeletet, a mézédes dinnyéből. Addig ettük amíg volt belőle. Olyan finom dinnyét én még soha nem ettem . Sem előtte sem utána . Előtte azért nem , mert nem emlékszem rá . Utána pedig azért nem , mert úgy elrontottam a gyomrom, hogy napokig járkáltam , mint a kólikás csirke . Azóta sem tudom megenni a sárgadinnyét. Amikor otthon volt öregsógorom csak ült az eperfa alatt az árnyékban és pipázott . Olyan pipája nem sok embernek volt a faluban, mint neki . Cserép pipa , sárga réz kupakkal ,hosszú meggyfa szárral . A meggyfaszár belét ő kaparta ki hosszú dróttal, hogy jól szeleljen . A pipázásnak kellékei is voltak. Kos tökiből, dohány zacskó, drótból hajtogatott pipaszurkáló, kova és tapló a parázs készítéshez. Ez a sok kincs a pipával együtt, benne volt a pipazacskóban, amikor éppen nem használta . Jobban vigyázott rá, mint a pénzére, ha lett volna, de az nem volt. Nyaranta, fináncot kijátszva, a kiskertben a főznivaló tengeri közt termelt 5-6 tő dohányt . Ez volt az igazi jó kapadohány, amiből semmi nem veszett kárba, amikor összevágta csak a kocsányát dobta el- A pipázás után a markába verte a már elégett maradékot és elrágta bagónak. Ezt a műveletet nem szerettem, mert nagyokat köpött közben. Amikor ballagott, reggel, este dolgozni nyugodtan megtehette nem látta senki. Tudtam én ,hogy más öregeknek is ez a szokása, attól még nem tetszett jobban nekem . Sára néném meghatározója volt az életemnek .Egészen addig ,míg otthon laktak sokat voltam vele . Később, amikor elköltöztek akármilyen bajom volt hozzá szaladtam. .Közel laktak hozzánk és, mert 5 éves koromig egy házban éltünk nagyon szerettem őt és Rózát is. Nem örültem , hogy elköltöztek . Aztán rá jöttem , hogy tágult a mozgásterem , mondhattam otthon , hogy megyek hozzájuk . A falu közepén volt a házuk . Szemben a kocsma, hangya bolt, zöldkeresztes ház, ártézi kút ahová mi is jártunk kannával vízért. Hajításnyira, a községháza és a templom . A zöld keresztes házban minden héten egyszer vizet szivattyúztak kézzel a mellette lévő ártézi kútról, felmelegítették és az iskolás gyerekeket elvitték csoportosan zuhanyozni. Szerettem később ezeket a napokat. Az ártézi kút állandóan folyó vize egy csatornába folyt, ami beton csövön eljutott a csíkos érbe a kertek alá . A beton cső, ami a köves út alatt vezette a vizet legalább egy méter átmérőjű volt . Az alján csordogált benne a víz ami csak akkor ért fél lábszárig amikor esett az eső . Megörültem, amikor felfedeztem ,hogy itt a pókhálók közt izgalmasan átlehet jutni a túl oldalra. Amikor nem akartam, hogy tudják otthon, hogy megint Sára nénémhez lógok, itt közlekedtem. Mezítláb vigyázni kellett, mert a pókhálókon kívül béka és üvegcserép is gazdagította a saját átjárómat. Egy idő után más gyerek is felfedezte titkomat és társam is akadt a bujkálásban. Ide került az én legkedvesebb nagynéném, aki szerintem kicsit boszorkány volt. Ő volt a falu javasasszonya, aki minden ficamot , rándulást helyre tudott rakni és a gyógyfüvekhez is értett . A kamrában vászonzacskókban száradtak a különböző füvek. Örült, hogy személyemben érdeklődő akadt az ő tudománya iránt. A falusi gyerekekre, mint a kosz ragadt rá a gyógyfüvek ismerete. A legfontosabbakat illett ismerni. Ilyen volt a cickafark, útifű , nadály ,vadsóska, bodza, hársfa, kamilla , katángkóró, és a kimaradhatatlan csalánlevél! A kiskacsák és libák fő eledele volt a csalánnal összekevert kása. Nagyon szerették , jobban, mint a marharépa levelét . Sára nénémnek mindig akadt munkája. Egyszer a szemben lévő kocsmában összevesztek a legények és az egyik akkora pofont kapott, hogy az álla kiment a helyéből rögtön félre állt a szája. Nem kellett messzire menni átvitték Sára nénémhez, aki leültette a földre, mögé állt és egy törölközővel megfogva, helyre rántotta az állát. Mire az ordítást és a káromkodást abba hagyta a sérült legény úgy mozgott az álla, mint régen. Ha véletlenül valaki az orvoshoz ment ilyen gondjával, elküldte „- eredj Sára nénémhez az majd megken és rendben leszel „. –Egy dolgot nem szerettem a munkájában azt, hogy a halottakhoz is őt hívták megmosdatni, fel öltöztetni. Sokszor mondta, ne félj tőlük nem bántanak azok már. Ő volt, családunk mesemondója imádtam hallgatni. Mindent tudott a családról, a faluról régen és most élő emberekről és mindenféle történeteket tudott , amit más nem . Meséinek egy részéről most szeretnék írni , miután kicsit bemutattam egyik kedvenc nagynénémet.

Nagyapám Bagdi Mihály az egy sorról hozott feleséget , Farkas Katalint Az ő legkisebb gyerekük volt az én apám. . Apám Bagdi István 24 éves korában a Komádi tanyavilágból hozta az akkor 20 éves Nagy Eszter Anyámat feleségnek. Anyám nehéz körülmények közt nőtt fel. Nagyanyám Polgár Eszter, úgy ment hozzá nagyapámhoz Nagy Jánoshoz, hogy a szülei nem akarták ezt a házasságot . Nekik lett igazuk .A hozományba kapott 100 hold földet az én lump nagyapám rövid idő alatt elmulatta a Komádi kocsmában . Közben jöttek a gyerekek sorba János , Emma , Eszter, Gyula és Juliska . Ahogy a birtok zsugorodott Komádiból kiköltöztek a Korhány menti, tanya világba a Mózes zugba Zsadány mellé, ahol még megmaradt pár hold föld. Amikor nagyanyám meghalt, egy kenderáztatáskor kapott fertőzésben a gyerekek még nem nőttek fel. János 17 éves korában, elszegődött Szeghalomra cselédnek . Pár év múlva feleségül vette a gazda lányát. Jómódban élt nem nagyon tartotta velünk a kapcsolatot. Emma 16 évesen magára vállalta a gyerekeknevelését. Nem tehetett mást, Eszter, aki az én anyám lett, akkor 12 éves volt. Neki már sok feladat jutott a ház körül . Gyula 10, Juliska 8 éves volt. Amikor eljött az ideje Gyula is cselédnek állt és már nem került vissza a nem létező szülői házba . A lányok maradtak legtovább Emmával egészen addig , amíg férjhez nem adta őket. Emma geszti legényhez Kéri Mihályhoz ment feleségül, így aztán az ő férje komendálta Apámat Bagdi Istvánt, Nagy Eszter férjének . Sokáig , legalább fél évig járt apám udvarolni hetenként egyszer gyalog közel 20 km re, ott aludni akkor még szóba sem jöhetett este ment vissza. Ősszel aztán megtartották az esküvőt és beköltözött anyám a geszti Bagdi házba, ahol közös konyhája lett nagyanyámmal és Sára nénémmel. A konyha a későbbik során az éppen ott lakó asszonyok közti háborúság színtere lett. Apám ugyancsak népes családba született. Nagyapám Bagdi Mihály nem ment túl messzire mint már írtam, feleségért a geszti Farkas Katalint hozta a házhoz . Nyolc gyerekük született , Erzsi , Péter , Sára ,Ilona Mária ,Juliska ,Zsuzsa és legkisebbként az én Apám István . Apám elkésett gyerek volt a nagyok kedvence . Amikor Ő született , nagyanyámnak már volt egy hét és egy kilenc éves unokája . A legöregebb lány Erzsi meghalt gyerekszülésben és az ő gyerekeit is nagyanyám nevelte a többiekkel . Nagyapám tehetős embernek számított a faluban ,nem volt gazdag, de tudott enni adni a gyerekeinek . Hét köblös földön gazdálkodott , volt lova szekere ,vas ekéje . Tudott szántani , vetni , aratni , nyomtatni meg tudta művelni családjával a saját földjét. Másnak is szántott vagy fuvarozott , amiért cserébe tavasszal kapálni jártak hozzá . Az igazi gondok akkor kezdődtek, amikor 1929 ben nagyapám meghalt 71 éves korában . A gyerekek felnőttek elmentek a háztól, önálló életet kezdtek, ki a faluban ki máshol . A földet szétosztották az öröklő nyolc gyerek közt. A lovakat eladták a régi biztonságnak vége lett . Nagyanyámat csak apám támogatta úgy, hogy elszegődött nagy gazdákhoz cselédnek. A háznál Sára néném maradt Rózával, a lányával és nagyanyámmal a felsőházban - ami az utcai frontot jelentette - . Anyám , amikor beköltözött elfoglalhatta az alsó házat, vagyis az udvari szobát, aminek csöpp ablakából a hátsó udvaron kapirgáló tyúkokat lehetett látni. Nem volt főúri, de mégis csak a faluban volt, annak is majdnem a közepén , szóval jó helyen. Miután minden körülmény adott volt ahhoz, hogy a világra jöjjek, 1934 október 29 én kopogtattam, hogy itt vagyok. Apám Orosiba járt az uradalom földjére napszámba dolgozni. Jeles időszakban születtem, akkor volt a trágyahordás! Ezen a napon, otthonmaradt és szaladt a bábaasszonyért. Könnyen oda jutott csak a kertek alatt a Köles éren átdobott farönkön kellett át egyensúlyozni a túl oldalra és már ott is volt az egy soron. Tercsa néni a bába hozta a szerszámait ruhába csavarva, amit aztán forró vízzel fertőtlenített. Ez a művelet rá is fért, mert nem volt éppen a sterilitás minta képe .Feketeruhás öregasszonyként emlékszek rá, szerintem amikor én születtem akkor is az volt . Sára néném éppen kenyeret sütött aminek illata vegyült az én visításommal . A kenyér illatát éreztem először ezen a világon, nekem azóta is szent, minden formáját na-gyon szeretem . Örült mindenki , hogy egy szép egészséges kislánnyal gyarapodott a család . A bába addig járt hozzánk, amíg anyámat megtanította fürdetni és a gyereket ellátni . Utána a gyerekágy idején Sára néném segített a házkörüli munkákban . A gyereket --engem—három hónapos koromig pólyában kellett tartani , azt mesélték , hogy akkorra már szét rúgtam a pólya végét . A kemence körül futó padkán tanultam meg járni , félve kukucskálva be a sutba kérdeztem , hogy „ ugye apám ott nincs semmi „ ? Anyámmal aludtam nagykoromig, mert csak két ágy volt a csöpp kis szobában. Télen amikor, befűtötték a kemencét szívesen bevackoltam magam a sutba, igaz nehezen tudtam megfordulni olyan szűk volt . Nagyanyám kedves kis öregasszonyként emlékszem. Hosszú, alig őszülő haját vastag copfba fonta amiből, aztán ha nem feküdt betegen az ágyban kerek kontyot tekert. Konty tűvel olyan feszesre tűzte, hogy meg sem mozdult a fején egész nap. Hosszan betegeskedett, jól meg voltak Sára nénémmel és Anyámmal. Ágya, a szobájukban lévő kemence mellett állt ,télen jó meleg volt , nyáron pedig nem sütött oda a keleti nap az ablakon át. Igaz, az ablakok olyan kicsik voltak, hogy azon csak egy része jutott át a világosságnak..A többi el terült a virágoskerten, ami az utca és a ház közzé szorult. Különösen a tavaszi virágok voltak szépek, a jácint, nárcisz, tulipán és az illatozó estike .Alacsony léckerítéssel zárták el a tyúkok és a kutya elől , az ajtót kicsit megemelve mentünk be. Nagyanyám ágya előtt oválisra fonott gyékény lábtörlő volt ahol szerettem üldögélni. Ilyen-kor elmeséltem neki mi történt a faluban, ki mit mondott, apám merre járt éppen dolgozni. Meséimet, nagylelkűen jutalmazta. A feje alatt tartott kockacukorból kaptam egy két szemet. Három éves voltam, sokszor mondta : „-ebből a kislányból még lesz valaki , olyan okos az a kár ,hogy nem fiú „.engem ez nem zavart, mert a legjobb játszópajtásaim nagy része, akkor és később is fiúk közül kerültek ki . Egyszer aztán meghalt nagyanyám, nem tudom, hogy mikor, nem tudom hogyan nem voltam otthon . Amikor valami miatt útban voltam elvitt magával valamelyik rokon. Legtöbbször, Juliska néném a Komádi tanyára és addig maradtam , amíg nem rendeződtek a viszonyok . Nagyanyám halála után újra kezdődtek a bajok , felborult a ház nyugalma . Sára néném ott maradt a házban Rózával ,legnagyobb gyerekével . Róla tudni kell, hogy úgy volt három gyereke, hogy nem volt férje. A két kisebb fiút beadta lelencbe, azok Öcsö-dön éltek nevelő szülőknél . Haza nem jöttek soha ,csak a háború után ismertem meg őket, amikor otthon maradtak. Apjuk csősz volt , mindhármuknak ugyanaz a férfi . Gondolom szívesen ment ki hozzá Sára néném egy kis enyelgésre a szénakazalba . Másképp nem születhettek volna meg a gyerekek .Kinek volt akkor arra pénze, hogy elválva az egyik asszonytól másikat vegyen el. Így aztán maradt egyedül a gyerekeivel.