9 /Utolsó nap vendéglátóinkkal. Szerdán reggel indultunk Hámeenlinnába / jó kis nevek / a megyeszékhelyre ahol a főispán fogadott bennünket. Ez a látogatás abszolút pofavizit volt. Elmondta a megye jellegzetességeit, ittunk egy kávét, megcsodáltuk a pazarul berendezet irodát. Összenyíló szobák Stíl bútorral süppedő szőnyeggel berendezett fényűzését! Nem láttunk egész utunk alatt ilyen flancot, kb fél órát töltöttünk itt és mentünk megnézni a közelben lévő várat ahol múzeum volt berendezve. A délelőtti programot egy kis hajón folytattuk a rengeteg tó egyikén. A tavon 3-4 órát töltöttünk ahonnan megcsodálhattuk a természet háborítatlan szépségét. A parton családi kis bungalók voltak szét szórva, valóban szétszórva, mert itt a törvény írja elő, hogy aki tó, vagy erdő mellett építkezik, annak a házai nem lehetnek közelebb egymáshoz 1 km nél. Azt hangsúlyozzák, hogy ezek a családok, emberek pihenni akarnak, és azt tiszteletben kell tartani. Körös-körül olyan volt a tó és az erdő, mint ahol egyáltalán nem jár senki. A vízen vadkacsák úszkáltak és bújtak el jöttünkre a part menti nádasban. Amikor kicsit közelebb mentünk a parthoz hallani lehetett a madarak csicsergését. A hajó kicsi volt alig fértünk el benne, itt ebédeltünk hallevest lazacból, ami olyan volt mint a mi tejfölös kapros krumpli levesünk, nagyon finom volt. Utána tortát ettünk és kávét ittunk. Azon csodálkoztam, hogy tudták egyáltalán felszolgálni a szűk helyen. Nem hajóztunk vissza, hanem a túloldalon szálltunk partra egy távoli kikötőben ahol várt ránk a busz és azzal indultunk vissza. Útközben, hogy ne unatkozzunk megnéztünk egy közeli hulladékégető üzemet. Ma nagyon sokat tiltakoznak az emberek a hulladékégetők ellen. Nekem az a véleményem, hogy szükség van rá, de azt úgy kell felépíteni és üzemeltetni, mint Finn országban. Olyan tiszta volt az egész gyár terület, hogy enni lehetett volna az udvari betonról. Minden automatikusan működött, laborban spektroszkóppal mutatták ki a nyomelemeket a hulladékokból, ezután döntöttek a további feldolgozásról, vagy megsemmisítésről. Az udvaron mindenki kapott sisakot a fejére, aminek azt hiszem nem volt egyéb szerepe, mint az óvatosság. A belső részekbe nem mentünk be, filmen mutatták be a működését. Mindenki nagyon elfáradt mire a végére értünk örültünk, amikor végre a szállásunkra érkeztünk. Jó volt kicsit vízszintesbe helyeznem a nem tökéletes derekamat, mert még várt ránk az esti programunk, ami meglepetés volt. Kerti pari, búcsúest volt a meglepetés, amit nem tudtuk, hogy hol lesz. Vártuk az estét igyekeztünk nagyon ki csipekedni. Azt hiszem sikerült, Zsókán egy fehér feketemintás kiskosztüm volt én pedig egy kék fekete mintás selyemruhát vettem fel. A vacsora egy kisebb kastélyban volt, ami az üveggyár tulajdona. Nagy teremben ahol a vacsorát szolgálták fel 6- 8 személyes asztalokkal volt berendezve mindenki szalvétájába egy hattyút tettek amit az üveggyárban készítettek nekünk. A kisebb csoportok igyekeztek együtt maradni és mindenhol volt tolmács. Mellém a házgyár igazgatója ült, aminek csupán az volt a lényege, hogy egy jó humorú németül beszélő emberrel szórakoztam egész este és nagyon élveztem a beszélgetést. Az első pohár itóka után már azt hiszem Japánul is tökéletesen beszéltem volna, nem rejtve véka alá, jókedvemet. Mondanom sem kell, hogy itt is terülj asztalkám volt. Vacsora után a kastély kertjébe mentünk ki beszélgetni ahol már mindenkivel találkoztunk egyenként, akik egész heti programunkat biztosította. A gyönyörű kertbe kellemes teraszról széles fehér műkő lépcsőn lehetett lemenni, hatalmas fák alatt itt- ott asztalokat kerti székeket helyeztek el és pincérek hozták az italokat és a süteményeket. A séta utak mellett gyönyörű virágok és persze a mindig világos éjszaka. Olyan valószínűtlen volt az egész, mintha egy filmben szerepeltünk volna. A vacsora este 11 ig tartott, másnap már utaztunk Helsinkibe és este haza Budapestre. Elköszöntünk vendéglátóinktól és már akkor azon gondolkodtunk, hogy tudjuk viszonozni ezt a sok élményt és törődést, ha ellátogatnak hozzánk. Felejthetetlen szép estével búcsúztak tőlünk.

8/Keddi programunk. Palaheimo, faházakat készítő üzem a következő utunk, itt kezdjük a napot. Láthattuk, hogy hogyan készülnek a finnországi Legó házak, előre gyártott teljes falak amibe mindent előre beépítenek / nem olyan színvonalon mint a mi paneljeink / mindent a helyére, nem kell fúrni, faragni,vésni, szögelni. Egyéni tervek szerint készül el minden ház 5-6 nap alatt összerakható és három hónap alatt lakható, fűtéssel szaunával, vízzel rendezett területtel. Vendéglátónk a vezérigazgató volt, akinél dolgozik Paula, az a kedves asszony akinél az első napokban vendégségben voltunk. Készen is láthattuk a minta házat, egyik ámulatból a másikba estünk, akkor nálunk még híre, hamva sem volt ennek a típusnak. Az egész délelőttöt itt töltöttük ebédelni a vasútállomási, megszokott helyünkre mentünk. Végre ezen a délutánon volt a szabadon eltölthető időnk amit részben pihenéssel, részben bevásárlással töltöttünk. nem sok pénzünk volt mindössze 500 finn márka, ezekben az időkben még nem vihettünk többet. Bár nyugodtan lehetett volna a kutya sem foglalkozott velünk. A délutáni program 17 órakor folytatódott, Kotaniemibe a városi szaunába mentünk, ami ugyancsak egy tóparton erdő szélen volt nem messze a várostól. Zsókának és nekem azonban előtte még Marjával a tanárnővel volt programunk. Elvitt bennünket az általános iskolába ahol, történelmet és angolt tanított. Volt itt minden ami szem, szájnak ingere és egy gyereknek öröme lehet ! Kerámia szakkörhöz korongozó és kemence, festő szakkörhöz állványok festékek, varrógépek szabó kellékek és Komputerek minden mennyiségben. Nálunk akkor elvétve volt egy egy családnál. Egy teremben Skót vendég diák zenekar volt elszállásolva. Hálózsákban aludtak a földön és a menzán étkeztek. Láttuk és hallottuk őket játszani a városi parkban remek hangulatot csináltak. Ezen a nyáron, biztosan máskor is rengeteg zenei program volt a városban. Innen elmentünk abba a könyvtárba ahol egyik tolmácsunk Áiri dolgozott. Külön termekben lehetett olvasni, zenét hallgatni, gyerekeket elhelyezni játszó szobában, amíg a mama válogatott a könyvek közt. Az egész épület csupa üveg, világos körben fával és virágokkal. Arra is maradt időnk, hogy elmenjünk az üvegmúzeumba meghallgatni egy koncertet ahol Szabadi Vilmos hegedült, Marta Gyula zongorázott. A vitrinek közt ültünk szétszórtan, kisebb társaságok együtt. A hely és a zene is fantasztikus élmény volt. Találkoztunk Pamelával és férjével, nagyon elegánsak voltak, itt volt Kirsti a másik tolmácsunk is a férjével, akik meghívtak bennünket másnap hozzájuk. Egy órát hallgattunk a koncertből és utána Kirstivel Marjával kimentünk a szaunába ahol a többiek már jó hangulatban túl voltak a szaunázáson. Itt kaptam igazán ízelítőt abból, hogyan szoktak ők szaunázni. Marja és én kettesben szaunáztunk, meztelenre vetkőztünk és mondta, hogy a fából készült fal mellett emeljem fel a lábamat függőlegesen, így lehet jól pihenni. Betartva az utasításokat kb 10 percig bírtam, gyorsan felvettük a fürdőruhát és leszaladtunk a tóba. A tó vize itt ia 15-16 C lehetett, amibe gyorsan beugrottunk, viszont a part rendezett volt könnyebben tudtunk közlekedni. Jött egy kis zápor, ami nem tántorított e bennünket a szaunázástól, amit háromszor, négyszer megismételtünk. Remekül éreztük magunkat, itt is megjelent a két hölgy a terülj asztalkával. Este 10 kor mentünk haza és mert világos volt nagyot sétáltunk a városban éjjel 2 körül kerültünk ágyba. Amit nem említettem, hogy a délutáni sétánkon, amikor vásárolni indultunk vitt el Kirsti hozzájuk egy kávéra, megmutatták a házukat természetesen itt is volt szauna ahol a padon fekve lehetett TV-t nézni az üvegajtón keresztül! Az ő házuk más volt, mint a Paméláéké, de nagyon kényelmes földszintes, praktikus két idősödő embernek. A kert itt is tele volt praktikus pihenő helyekkel és mi két otthont is láthattunk. Megittuk a kávét, beszélgettünk és a férj vissza vitt bennünket a szállásunkra. Kirándulásunk vészesen közelített a végéhez, igyekeztünk minden percét kihasználni.

7/ délutáni programunk. A család vendégeként nagyjából egy órát töltöttünk és mint említettem vendéglátónk kísért el bennünket a társaság vadászházába. Finnországban minden erdőről, tavakról és szaunáról szól. Már nem is csodálkoztunk, ha ezek közül valamelyik közelébe kerültünk. Na, de egyszerre mind három meglepett bennünket . Csodálatos fenyő és nyírfa erdőben találtuk magunkat kristálytiszta vizű tóparton, eredeti Finn szaunában. Amikor megérkeztünk elindultunk Zsókával felderíteni a környezetet. A fák alatt olyan vastag moha szőnyeg volt, hogy szinte bele süppedtünk, mintha finom rugó lett volna a talpunk alatt. A fák elhullajtott magjaiból az ideális feltételeknek köszönhetően milliónyi kis fenyő és nyírfa csemetén lépkedtünk. Az csak természetes, hogy hoztam belőle két műanyag pohárban, a nyarat az ablakomban vészelték át ősszel kiültettem védett helyre és megmaradtak, megnőttek. Élő emléket adva nekem ebből a csodálatos országból. Mire elköltöztem a kertes házamból egészen nagyok voltak, ma is megvannak. Zivatar készülődött, de az sem riasztott bennünket vissza a szaunázástól. Előbb mi bátor lányok kezdtük az „ ismeretlen ceremóniát „.Szép kis faház előtérrel az aktív pihenéshez. Kevés volt a hely, a szauna viszont isteni. Frissen szedett nyírfa vesszővel csapkodtuk egymást és jól felhevülve bele a tóba !A tó vize 16-17 C volt. Zsóka ott állt a stégen és asszisztált nekem, hangosan próbált lebeszélni, nehogy bele menjek „ anyám itt fogsz elpusztulni a rossz derekaddal „! Na, de úgy gondoltam nem sok lehetőségem lesz igazi Finn szaunában szaunázni hátralévő életemben, vállaltam a veszélyt. Szerencsére a derekamnak kimondottan használt. A kevésbé bátrak csónakázni mentek, a fiúk pedig alig győzték kivárni, hogy átengedjük nekik a terepet. A tóhoz fák közt kellett egy ösvényen leszaladni, nem annyira szaladni mint inkább bukdácsolni és beugrani a vízbe. Természetesen itt is megjelentek csoda autójukkal a bennünket élelemmel ellátó hölgyek akik 0 perc alatt „terülj asztalkámat” varázsoltak a szauna pihenő helységében. Zenével kombinálva nagyon kellemes este kerekedett a tóparti házban, még táncoltunk is. Este 10 órakor indultunk vissza szállásunkra. Már megszoktuk, hogy itt a 10 óra, 10 órát jelent az sem indok a halasztásra, hogy jól érzi magát a társaság. Ismét egy olyan nap telt el amire nem számítottunk, olyan sok élményt kaptunk, hogy kapkodtuk a fejünket. Amikor haza értünk nem kívánkoztunk sétálni elfáradtunk és tudtuk, hogy a következő nap is sok programmal lesz megfűszerezve.

6/ Hétfői programok. Minden nap olyan zsúfolt programunk volt, hogy alig bírtuk az iramot. Amikor elindultunk azt gondoltuk, tele leszünk szabad idővel, ezt gyorsan el kellett felejteni. A napot a városházán kezdtük ahol a város vezetői fogadtak bennünket közel egy órát töltöttünk, utána a városi óvodába mentünk, ami már sokkal érdekesebb volt. A környezet a faépület olyan volt, mint egy kis meseváros. Az épület olyan érdekesen szépen volt megmunkálva, hogy csak ámultunk. a gerendás mennyezetről lógtak le a díszes lámpák, ami teljesen illett a gyerekek környezetéhez. Ideális volt a berendezés, játszó szoba, külön alvó helység, saját konyhájukban főztek a gyerekeknek és a személyzetnek. Innen egy általános iskolába mentünk, ami nem volt különlegesebb, mint a mi iskoláink. Igaz, hogy nyáron teljesen átalakul a funkciója, mert túrázó fiataloknak rendezik be ahol étkezni is tudnak. A termekben egyszerű összecsukható ágyak voltak, más semmi. Itt ebédeltünk mi is a menzán, ami önkiszolgáló volt ízlésesen tálalva és jó ízűen elkészítve. Különösebben mély nyomot nem hagyott bennünk. Ebéd után megnéztük a város víztisztító művét, ami nem volt más mint a szolnoki, ahol többször is megfordultam. Három Dorr medence és néhány szögletes ülepítő. Ezt hamar kipipáltuk és mentünk a következő helyre. A város tejfeldolgozójába vitt az utunk és a busz. Sok féle terméket készítenek amiből mi is kaptunk ízelítőt, és finom fagylalttortát. Azt hiszem kicsit sokat írok az evésről, de annyira szerves része volt a vendéglátásunknak, hogy nem lehet kihagyni. Azt viszont nem igazán értettük, hogy miért kell ennyire tele zsúfolni a napot programokkal. Mindent megakartak mutatni abból ahogy élnek és ez majdnem sikerült. Alig vártuk, hogy végre elengedjük magunkat amire 2 órakor került sor, úgy hogy 4 kor ismét indultunk tovább. Most egy farm következett / Jörviven Ristó gazdasága. / A gazdaságot a férj és felesége irányította akik 35- 40 évesek lehettek két kisgyerek szaladgált a hatalmas füves udvaron, ahol hinta volt egy nagy fára kötve. Először a ház környékét mutatta meg a gazda, aki roppant okos, kellemes ember volt. Tájékoztatott bennünket Finnország mezőgazdasági viszonyairól, termelési módjáról, szokásaikról. Az ő gazdaságukban csak növénytermesztéssel foglalkoztak, sok cukorrépát termesztettek, ami engem nagyon érdekelt, még akkor is ha éppen nyugdíjba készültem. Termék mennyiségre valamivel kevesebb volt, mint nálunk, de bel tartalmi értéke hasonló. A feldolgozási időszak 40- 50 nap amit az időjárás nagyon befolyásol. Megmutatta a hatalmas csűrt ahol sorban állt a sok gép, kis traktor, kapáló, répaszedő, kis kombájn. Nem az itthoni óriásiak, hanem a gazdasághoz méretezve. Mire mindent megnéztünk jött a kedves magas szőke fiatal asszony és átkísért bennünket az út másik oldalára. Az évszázados hatalmas fáktól alig lehetett látni a csodálatos, nem túl hivalkodó kúriát. Legalább 10 szoba lehetett, mindegyiknek határozott funkciója volt zömében régi stílusú bútorokkal berendezve. A gyerek szobák és hálók, az emeleten, lent iroda konyha és nagy nappali ahol most nekünk terítettek. Az ovális az asztalon szerényen, de minden volt gyümölcs innivaló, ropogtatni való. Tetszett nekem, hogy sehol sem szolgáltak fel annyi ennivalót, aminek a felét utánunk kilehetett volna dobni, nincs pazarlás ezt tapasztalom mindig az Osztrák barátaimnál is. A házaspár, mindkét tagja agrármérnök és a férfi a kerületi vadásztársaság elnöke. Rövid pihenő után a következő programra ő kísért bennünket.

5/ Vasárnap esti vendégség. Vendéglátónk 6 órára jött értünk, kocsival és vitt el a házukba ahol felesége, fia lánya vártak bennünket. Házigazdánk 50-55 éves lehetett. A finn belügyminisztérium fő tanácsadója, kellemes szimpatikus úr. Minden nap vonattal jár Helsinkibe, de ha előfordul, hogy későn végez a munkájával akkor a fiánál alszik aki villamosmérnök és egy nagy vállalat kereskedelmével foglalkozik. A lány még tanul, a feleség Paula a helyi házgyár igazgatójának a titkárnője. Az egész család jól beszél Németül, ami itt nem meglepő. Kellemes emberek, mint ahogy az lenni szokott eleinte kicsit feszélyezettek voltunk aztán szépen felengedett kis csoportunk. Megmutatták a házat, elmondták hogyan élnek. A ház, egy finn faház a város szélén egy erdőnek tűnő park szélén, az út mellett. A kert tele virággal, és mindennel, ami a kényelmüket szolgálja. Kerti grillező, pihenő helyek, és egy érdekes fából épült kocsi beállóval. A ház maga kétszintes a földszinten nagy nappali és a konyha, étkező. A konyhához nem hűtőszekrény, hanem hűtő kamra tartozik. Az emeleten is volt egy nagyobb és két kisebb szoba ahol a gyerekek éltek. Az egész ház nem hivalkodóan, de nagyon ízlésesen van berendezve, itt egy szőnyeg, ott egy rokka, a legújabb technika, a falon láttunk egy Baranyó képet! Mire körbe jártuk a házat kész lett a vacsora halleves, ami olyasmi volt, mint a mi húslevesünk, és pörkölt szerű valami marha húsból sok salátával. Minden nagyon ízletes volt. Vacsora után ismét a nappaliban ültünk le. Egy kis itóka és sütemény mellett a hangulat oldottabb lett. Kántor Gyuri produkálta magát, vitte a társalgást, Rózsa Feri hallgatott, Zsóka pedig adta nekem a feladatot. A nagylány énekelt és pianínón játszott. Így aztán mi sem térhettünk ki az elől, hogy elénekeljünk egy népdalt. Az elindultam szép hazámból híres kis Magyarországról című népdalt választottuk. A hangunk nem felelt volna meg a röpülj páva műsorában, de itt mégis sikerünk lett. Már 10 óra volt esteledni csak nem akart, pompázott a fehér éjszakák világossága. Óránkra pillantva tudatosult bennünk, hogy illene haza menni a szállásunkra. vendéglátónk Taxit hívott elbúcsúztunk szállásunkra rengeteg élménnyel telve. Az estéből engem az ragadott meg legjobban, hogy áradt belőlük a nyugalom és a harmónia. Együtt tudott lenni velünk, a kedvünkért egy olyan család, akiknek minden tagja nagyon elfoglalt. A vendéglátás nagyon kellemes volt, minden elénk került úgy, hogy nem volt hivalkodó. A ház egy olyan otthont rejtett és villantott fel ahol, lakóik jól érzik magukat. Nem lehet elfelejteni őket! Szállásunkra közel egy időben érkeztünk a másik csoport tagjaival, összeültünk az egyik lakásban és egymás szavába vágva meséltük élményeinket. Négyen egy farmer vendégei voltak az egyik tolmáccsal a másik csoport pedig az ugyancsak tolmács Kirsti vendégei voltak. Hozzá Zsókával másnap mi is ellátogattunk. Alig vártam ócska derekammal, hogy vízszintesbe kerüljek, erre éjjel 1-2 óra körül került sor, hiszen nem volt este!

4. Vasárnapi programunk. Ezen a reggelen is azzal kezdődött a nap, hogy átmentünk az aluljárón egy szép parkon az állomás éttermébe. Várt ránk a remekül megterített asztal mindenféle finomsággal és vendéglátóink is nemsokára megjöttek. A sok érdekesség közül egy nekem nagyon tetsző mozzanat. Az állomás előtt hatalmas kerékpár parkoló volt, tele több száz lezáratlan kerékpárral, senki sem piszkálta, nem lopta el a gazdája ott találta ahol hagyta. A városból nagyon sokan dolgoztak más városokban és innen indulnak vonattal és jönnek haza munka után. Ezekben az években nálunk még nem volt jellemző, hogy más városban dolgozott valaki úgy, hogy naponta haza járt. Első utunk ezen a napon a várisi tűzoltóság riasztó központjába vezetett. Először derültünk, de amikor tapasztaltuk, hogy tényleg meg akarják mutatni munkájukat egészen máshogy álltunk a látogatáshoz. Kedvesen fogadtak bennünket és már előkészítették a helyet a bemutatókhoz. Komplett tűzoltó bemutatót tartottak nekünk, ezen kívül gépkocsiból mentést és láthattuk azt is, hogy milyen jól felszerelt gépeik vannak. Ahová a riasztások befutnak teljesen automatizált ők látják el a betegek mentési munkáit is. Nagyon kellemesen telt el a délelőtt egy része. Innen az üveggyártásáról híres Rihiimiki üvegmúzeumba mentük. A termek úgy voltak berendezve, hogy a klasszikus szépségű kristályoktól az öntött, merített, cseppentett modern munkáig minden megtalálható volt. A modern terem hajlított famennyezetével érdekesen harmonizált a vitrinekben elhelyezett, vagy pódiumra helyezett nagyméretű, zömében színes üvegcsodákkal. Ez a terem volt egyben a hangverseny terem is ahol a következő napon Marjával, pedagógus kísérőnkkel egy órát eltöltöttünk. A kiállított üvegvitrinek közzé rakták be az összecsukható székeket feltételezem, hogy senki nem tört össze semmit. Hallatlanul elegánsak, nyugodtak voltak az emberek és látszott rajtuk, hogy tényleg érdekli őket, amit hallanak. Olyan szerencsénk volt, hogy Szabadi Vilmos koncertet hallhattunk. A múzeum megtekintése után az Állami „ Aggok házába „ mentünk, ami semmiben sem hasonlított a mi szociális otthonainkhoz. Hasonlóság csak annyi volt, hogy itt is idős emberek éltek nagy nyugalomban, szeretetben, gondoskodásban. Mindenkinek kis apartmanja van, ahová magával viheti személyes holmiját, kedves bútorát. A kis zuhanyzós fürdőszoba úgy van berendezve, hogy körben kapaszkodó van és a zuhany alatt lyukacsos szék ahol a nehezen mozgó idős ember biztonsággal tud mosakodni. Apróságok, mégis fontos dolgok, hiszen gyakran okozhat gondot annak, aki szobához van kötve. A 3-4 emeletes épület belső tere mindenhol körbe volt kapaszkodóval a falak mentén. Az egész épület hatalmas parkban áll ami inkább hasonlít üdülőhöz, vagy szanatóriumhoz,. mint idős otthonhoz. Látszott az egész házon, hogy minden az itt lakók kényelmét szolgálja. A földszinten volt a foglalkoztató ahol kézmunkázhattak, társasjátékokkal játszhattak az idős emberek. A betegségből lábadozók rehabilitációja is itt történt. A foglalkoztató mellett volt az ebédlő, mi is velük ebédeltünk, nagyon változatos ételeket szolgáltak fel. Itt barátkoztunk össze a már említett Marjával aki tanárnő a helyi általános iskolában. Németül tudtunk beszélgetni örültem, hogy nem voltam szótlanságra kárhoztatva. Zsóka természetesen kihasználta ezt a lehetőséget és sok mindent kérdezett. Felajánlotta, hogy külön kettőnknek megmutatja az iskoláját, ha akarjuk, akartuk ! Visszatérve az otthonhoz a ház belső udvarán hintaszékkel, kerti bútorokkal kialakított kellemes pihenő van, ahol vendégeket is lehet fogadni. Itt szemtanúi lehettünk egy rokoni látogatásnak, ahol egy házaspár két kisgyerekkel vendégül látta a nagybácsit. Pillanatok alatt előkerült mindenféle finomság a kosarakból és az egész család együtt fogyasztotta el. Ebéd után a Hírközlési múzeumba mentünk az épület a háború előtt Tiszti kaszinó volt. Egyik tolmácsunk, Kirsti férje volt az idegenvezetőnk, aki megmutatott, elmagyarázott mindent, aminek a felét sem értettem. Nem vagyok egy műszerész zseni a saját készülékeimen is csak a felét ismerem a gomboknak, sokszor így sem tudom, hogy a rádiómon éppen melyik állomást fogom. Az épület körül nincs kerítés, ami az egész városra jellemző nekem nagyon tetszik, mindez egy híradós laktanyában. Azt hiszem Rihiimikiben a legmagasabb kerítés 30- 40 cm magas lehetett egy- két helyen. Talán a temető mellett volt magasabb. Néhány szó a temetőről. Nem tudok rá más szót mondani, mint azt, hogy nemesen egyszerű, finoman gondozott. A sírokon egy emlékkő, mellette vázában virág a sírokon egybefüggően szépen nyírott fű, gondozott utak. Ha azt mondom, hogy tükrözte az egész nép kulturáltságát akkor sem hazudok vele. Jó délután volt mire haza értünk a szállásunkra, másfél óra pihenés után mentünk az előző nap megbeszélt családokhoz látogatóba.

3.Első esti programunk. Ezen az estén, rögtön az elején kiderült, hogy a Finnek szeretnek bennünket, kedvesek barátságosak voltak. A városi uszodában lévő kis teremben volt a „terülj asztalkám „ mellette közvetlenül a szauna és a medencék. Beszélgettünk, énekeltünk és szaunáztunk! Akkor még nálunk ritkán lehetett szaunába eljutni. A fájós derekammal én is kipróbáltam, amit igen jól tettem, mert este már nem voltam olyan nyomorék, mint amikor megérkeztünk. Természetesen igazi Finn szaunában voltunk ahol izzított bazaltkövekre merőkanállal locsoltuk a vizet 8 an 10 en fértünk el benne. Hidegvízbe ugrást 3-4 et bírtam ki, amire azt mondták, hogy elég jó arány. A városi Finn- Magyar BT. kb 30 taja is velünk volt. Két Finn országi tolmácsunk egész este velünk volt, mint később kiderült egész idő alatt utaztak velünk mindenhová. Ezen az estén már elkezdtem villogtatni szerény német tudásomat. Tolmács nélkül tudtam társalogni, mert itt mindenki beszél a Finn mellett Svédül és Németül, sokan Angolul is. Ezen az estén megbeszéltük, hogy másnap délután ki melyik családhoz megy vendégségbe. Vállaltam, hogy tolmácsolok, ha németül tudó családhoz megyünk. Együtt mentünk Kántor Gyuri, Rózsa Feri, Zsóka és én. Este 10 kor vége lett az összejövetelnek, ami itt azt jelentette, hogy felálltunk, elköszöntünk ment mindenki haza. Jó hangulatunk volt úgy döntöttünk néhányan, hogy elmegyünk egy bárba kicsit beszélgetni. A nap nem akart lemenni, nappali világosság volt később tapasztaltuk, hogy még éjjel egykor is csak szürkület. Aludni nem tudtunk, nem is akartunk így hát elindultunk. A zenés teremben már nem kaptunk helyet, de amikor kiderült kik vagyunk gyorsan megterítettek egy kisteremben. A szomszédos teremből észrevették fiatalok, hogy magyarok vannak itt és jöttek bennünket üdvözölni, nagyon érdekes volt, mert ők pedig a magyar birkózó válogatott tagjai voltak turnén Finnországban. Nagy beszélgetés kerekedett, egymást kiabáltuk túl, elfáradtam mire úgy döntöttünk, hogy haza megyünk aludni. Éjjel két órakor még mindig csak szürkület volt. Végig sétáltunk a városon, kerülővel mentünk haza a szállásunkra. A városban csend volt, senki sem lármázott, kellemeset sétáltunk a szürkületben. Zsókáék még nem aludtak, nem tudom miért nem jöttek el velünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Másnap zsúfolt program várt ránk, muszáj volt kicsit pihennünk. Általában 7 kor keltünk és a közeli, 10 percre lévő állomás külön termében reggeliztünk. Sétának is jól esett ez a rövid út. Minden étkeztetésünket, bár merre mentünk három fiatal hölgy biztosította. Kis fehér bogárhátú autójukkal mindig pontosan a megadott időben ott voltak és, amikor befejeztük az étkezést 10 percen belül elmentek. Nagyon tetszett ez a pontosság vendéglátással foglalkoztak, amit profi módon oldottak meg. Visszatérve a reggelihez, minden reggel mire oda értünk svédasztal várt bennünket. Mindenféle finomsággal, felvágottak, kávé, tej, dzsúz, lekvár, vaj … minden. A konyhájuk az állomás épületében volt, amit egyik alkalommal megmutatott a tulaj. Rend, tisztaság minden a helyén, hatalmas hűtő kamrák, kevés személyzet udvarias kiszolgálás. Az állomási éttermet is ők üzemeltették. A reggelitől már nem mentünk vissza a szállásunkra, hanem a számunkra biztosított busszal indultunk a programra. Ha azt mondták, hogy 10 órakor indulunk akkor 10 kor indultunk. Amikor a heti program tervet megláttuk, húztuk az orrunkat, hogy mi mindent kell megnéznünk. A valóság az lett, hogy már az első napon egyik ámulatból a másikba estünk. Így történt másnap, vasárnap is.

2. Utazunk! A repülés, különösen nálunk nem volt olyan mindennapi, mint most amikor már az unokáim röpködnek a világban, az én nagyanyám a falu határánál nem jutott messzebb, gyalog. Nem sokat repültem, de az utak mindig hatalmas élményt jelentettek számomra. Szerencsém volt, ablak mellett kaptam helyet, igaz a szárny felett, nem zavart így is szép volt a kilátás. A nap hét ágra sütött, szinte szikrázott a levegő. Pestből nem sokat láttunk, Magyarországból sem sokat 20 perc alatt fent voltunk a Kassa, Dansk, Helszinki útvonalon. A TU. 154 es gépek nem voltak a legnagyobbak már akkor sem, de mivel az igazi nagy gépeket nem ismertem, nekem ez volt a „ csúcs „ az igazi repülés. A tenger felett maketteknek látszott minden, a hajók valószínűtlenül úsztak a vízen, vagy inkább álltak. Amikor közeledtünk Helszinkiben a leszálláshoz, megtette a gép a kötelező tiszteletkört, olyan volt mintha egy vadlúd hátán repülnék, miközben alattam elterül több meseváros, amiket Legóból építettek fel. Minden szabályosan volt elrendezve a tavak, fák, erdők között és mi ámultunk a szépségeken. A reptér nem nagy, talán kisebb, mint Ferihegy a mi gépünk volt az egyetlen leszálló gép. Az autóbuszok vártak bennünket, itt már mindenki csoportokba alakult és később is ezekkel a buszokkal mentünk tovább. Bevittek bennünket a néhány km. re lévő város egy kellemes szállodájába ahol nem nagyon pakoltunk ki , csak rendbe tettük magunkat a délutáni programhoz, mert másnap reggel utaztunk tovább. Zsókával voltunk együtt, pillanatok alatt művészi rendetlenséget csináltunk, ami aztán egész héten jellemző lett ránk. Ebéd után színházba mentünk ahol a Finn – Magyar baráti hét megnyitójával vártak bennünket, amin az egész csoport részt vett. A műsor szörnyűvolt ismeretlen magyar amatőr zenekar és még amatőrebb finn tánccsoport adott műsort. Beszédet mondott Horváth István, Helszinki polgármestere és talán még ketten. Meleg és tömeg volt, fáradtak voltunk alig bírtuk ki, majd el aludtunk. Itt még nem ért véget a nap, este 6 kor a városházán adott fogadást a polgármester a tiszteletünkre, amitől ugyancsak nem voltunk elragadtatva. Bezsúfolódtunk egy terembe 250 en , 5 perc köszöntő után tolakodás az italos ételes asztaloknál, itt kellett volna ismerkednünk. Ebből akkor nem lett semmi, szerencsére nem tartott sokáig végre vissza mehettünk a szállodába. Fürdés, pihenés, alvás szinte belezuhantunk az ágyba. Reggel arra volt csak idő, hogy a buszból, kutyafuttából megtekintsük a város nevezetes épületeit. Kívülről láttuk a Finnlandia palotát, belülről egy templomot, láttuk az éppen átadott új városrészt, ami szuper volt. Egy ember tervezte a fülétől a farkáig parkokat, parkolókat, utakat és ő irányította az építkezést is. A városrész neve Topiola sajnos csak egy percre álltunk meg nagyon szép, különleges. Ebéd után indult mindenki saját testvérvárosába, mi Rihiimikibe, ahol nagyszerű élmények vártak ránk. A város vezetői vártak és üdvözöltek bennünket, együtt mentünk el a kijelölt szállásunkig, ami kétszobás lakásokból álló kollégium volt. Négyen laktunk benne itt tartózkodásunk alatt. A célnak megfelelt csak aludni voltunk itt. Igazságtalan lennék ha nem említeném meg Gyöngyikét a tolmácsunkat, aki annyira kancsal volt, hogy tényleg nem lehetett tudni merre néz a tolmácsolása is ilyen volt. A pesti lányok hozták magukkal nekünk nem sok dolgunk volt vele. Amikor együtt ment a csoport mindig el tudtunk menni mellőle. Az első Rihimiiki tolmácsoláson szerencsésen túl jutott, mi is. megbeszéltük az esti programot, ami a városi uszoda szauna „ osztályán „ volt. Kíváncsian vártuk az estét.

 1/. Előzmények. Ezekben az években a szolnoki Cukorgyárban dolgoztam nagyon ott ült a nyakunkon a változás szele. Készültem a nyugdíjas éveimre, elküldtem a nyugdíjazási kérelmemet, mert akkor még 55 évesen a nők elkezdhették a szabadabb életüket. Szerettem volna kimaradni a rendszerváltás kaotikus történéseiből, ami nem ment könnyen. Nyáron még volt fél évem, amit a munka frontján tölthettem, ezek a hónapok tényleg hasonlítottak a frontvonalhoz. Ekkor történt, hogy megkérdezte az igazgatónk, hogy szerintem kit kellene elküldeni Finnországi jutalom útra, amit az országos Hazafias Népfront szervez, Horváth István belügyminiszter lesz a külön gép vezetője. Nem pilóta, csak a csoportot bízták rá. Annyit lehetett tudni, hogy minden nagyobb városból mehet néhány fő ahol a városnak kapcsolata van Finnországi testvérvárossal. Mindig szerettem volna eljutni valamelyik északi országba, de eddig nem sikerült. Az ajánlásnál mindig kiderült, hogy vagy nem vagyok elég melós, vagy nem vagyok elég vezető. A középmezőnyből viszont nehéz valahová eljutni, az esélyek nem voltak azonosak. Most viszont felcsillant a szemem, előszedtem minden szerénységemet és azt válaszoltam, hogy most én szeretnék elutazni. Meglepődött az igazgató, folytattam egy kis magyarázattal. Tudod, olyan sok embert elküldtem, javasoltam az elmúlt években, hogy mivel évvégén nyugdíjba megyek már esélyem sem lesz többet egy ilyen útra. Ebbe maradtunk a nevem eljutott a HNF. hoz vártam a visszajelzést, egyelőre csend volt. Közben a gyári természetjáró csoport szervezett egyhetes kirándulást Jugoszláviába a tengerpartra, úgy hogy a csoport tagjainak több, mint fele gyerek volt. Mondtam elmegyek Judit unokámmal, ha a két szervezés nem esik egybe. Ezután, telefonáltam Klárikának a Népfronthoz, hogy ugyan mondjon már valamit, mi a helyzet az úttal. Válasz az volt, hogy természetesen indulunk, itt van a neved és Zsóka is tagja a csoportnak. Azonnal hívtam Zsókát akivel a bátyja szerint „ harcostársak „ voltunk tudod e, hogy együtt utazunk? nem tudta ő sem. A két szervezés nem esett egybe, egy hét pihenővel közte mindkettőt letudtam bonyolítani. Igaz, hogy az alatt az egy hét alatt rendbe kellet vágnom a kertet, amivel aktívan pihentem. Felgyorsultak az események, összejött a szolnoki csoport megismertük egymást 10 en lettünk és jött még hozzánk négy pesti asszony, akik végig elkülönültek kicsit tőlünk. Ez azonban semmit nem változtatott azon, hogy remekül éreztük magunkat. Majdnem mindenkit ismertem. Megbeszéltük ki milyen apró ajándékot hoz nem akartunk túl költekezni. Szolnok testvérvárosa Rihiimiki ami nagyjából az ország közepén helyezkedik el. A készülődésnél már tudtuk, hogy Helsinkiből még busszal visznek bennünket. A teljes programot csak a reptéren tudtuk meg. Már előre négyes csoportra osztottuk magunkat az már kiderült, hogy az elszállásolásnál erre majd szükség lehet. Mindenki lázban égett, nyár volt június reméltük, hogy a fehér éjszakák megvárnak bennünket. Mikro busszal felvittek bennünket a repülőtérre, korán indult a gép reggel 8 kor ott kellett lenni. Hogy valami történjen, nekem előző nap „ beindult „ a lumbágóm az aktív pihenéstől és olyan veszettül fájt, hogy alig tudtam felvánszorogni a gépre. A kézi poggyászomat Zsóka hozta fel. Elhatároztam, hogy nem hagyom tönkre tenni a hetemet, élményeimet egy derékfájás miatt. Így, hát ha kicsit idétlenül is, de feljutottam és átadtam magam a várható élményeknek.

11/Vége a nyaralásnak. Reggel arra ébredtünk, hogy már megint vigyázta valaki az álmunkat. Itt is egy pásztor volt a kutyájával. Kicsit tudott magyarul, megkínáltuk egy kis konyakkal, ő pedig hozott nekünk sajtot. Elvitt bennünket egy kúthoz ahol meg tudtunk mosakodni, a fiuk borotválkozni. A címét is felírtuk, hogy ha legközelebb arra járunk, keressük meg. Elmondta, merre tudunk a tordai hasadékhoz menni, ezt még beterveztük erre a napra. Könnyen oda találtunk, annak ellenére, hogy az útról letérve sokat kellett menni makadám úton a kocsival. Amikor oda értünk az egyik bejáratához, ott hagytuk a kocsit a közeli háznál és végig mentünk a 2, 3 km hosszú szakadékon. A környezet szépsége, a sziklák közötti út vetekedett a Békás szoros szépségével. Sok helyen csak fél méteres volt a gyalogút, ahol egy ember éppen csak elfért. A sziklaoldalban egymással szembe találtunk két kis barlangot, amihez én csak mezítláb tudtam felmenni. A falakon lévő írások 1944 ben kerültek oda üzenetek, amik nem biztos, hogy eljutottak ahhoz, akiknek szánták Az én apám is itt töltött három napot és éjszakát ágyútűz közt a háború alatt. Elképzeltem és gondoltam rá . Körbe, körbe a látogatók is otthagyták a nyomukat, amire vigyázni kellett, nehogy bele lépjünk. Örültünk, hogy nem hagytuk ki ezt az élményt. Ahogy visszajutottunk a főútra, találkoztunk egy magyar házaspárral, kis gyerek is volt velük. Ott vesztegeltek az út szélén felforrt a vizük. Minden képen el akartak jutni Brassóba. Nem hiszem, hogy elértek azzal a kocsival, hacsak traktorral fel nem húzták őket. Kérdezték, vannak e még emelkedők? Még aztán kezdődtek, amiről a saját bőrükön biztosan meg győződtek. Kolozsvárra betérve ismét összefutottunk az ajkai ismerősökkel vásároltak, hazafelé tartottak ők is. A mi pénzünk nagyon megcsappant lassan az út végére értünk reméltük, hogy benzinre elég lesz Nagyváradig. A Szamos parton találtunk egy remek pihenőt kellemes homokos parttal ahol strandoltunk napoztunk, amíg a fiúk rendbe tették a kocsit. Elbujtunk a parti bokrok mögé és levetkőzve meztelenre, végre nagyot fürödtünk. Ránk sem lehetett ismerni megszabadulva az út porától. Ahogy elindultunk nemsokára feltűnt a Királyhágó ismerős látványa. Az elengedhetetlen echós szekerek állták körbe most is a fák alját. Csináltunk fényképeket a még meglévő néhány filmkockára, megittuk a málnaszörpünket, mert másra már nem telt és meg sem álltunk Nagyváradig. Finom vacsorával vártak bennünket. Sokáig beszélgettünk iszogattunk, meséltük az úti élményeinket. Megkaptuk az itt hagyott áruink után a pénzünket, ami nagyon jól jött. Végre ágyban aludtunk, azt gondoltuk milyen jó lesz. Ám az úton megszoktuk a nomád életet. Melegünk volt, jöttek a városi szúnyogok maceráltak bennünket. Reggel még elindultunk elkölteni a kis pénzünket, a konyak olcsó volt az otthonihoz képest azt kaptak az ismerősök ajándékba. A rendőrségen is jelentkezni kellett, hogy elhagyjuk Romániát, amit tényleg sajnáltunk! Jól éreztük magunkat, sok szépet láttunk, sok élményben volt részünk. Eltelt nagyon az idő a vásárlással örültünk, hogy eddig nem foglalkoztunk vele. Ebédre értünk vissza Juliska néném szerette volna, ha még maradunk egy napot. Nem lehetett másnap már valamennyien dolgoztunk. Búcsút mondtunk a rokonoknak, ismerősöknek és elindultunk. A határ közel van nem szívóztak velünk hamar átjutottunk Magyarországra. A vámosok ugyan belenéztek a táskáinkba, de nem vettek el semmit, viszont megtalálták a Flóri fésűjét, amit már egy hete keresett. Beugrottunk Debrecenbe a Gabi szüleihez itt is elmondtuk az élményeinket mentünk hazafelé. Akár milyen jó volt szerettünk volna minél hamarabb otthon lenni. Este hét óra volt mire Szolnokra értünk, a lakásban olyan meleg volt alig bírtunk megmaradni. Sok kedves emlékkel lettünk gazdagabbak alig vártuk, hogy megismételhessük ezt az utat, amire nem került sor. Mindenképpen gazdagabbak lettünk egy olyan út emlékével ahol jól éreztük együtt magunkat! Többet ért, mint két hét nyaralás egy helyben a Balatonnál sokat mentünk mégis híztunk, mi lett volna, ha nyugton maradunk? Kedves olvasóim, most tartok egy kis szünetet, a lányok úgyis sütik a süteményt majd az ünnep után folytatom.