Lassan megszűntek a kemenceház SO2 gázzal történő elárasztásai. Azért, hogy ne maradjunk illatfelhő nélkül időnként felváltotta a Sasi kanyarban felépített fehérje feldolgozó „ a kutya gyár „ elviselhetetlen bűze. Az uralkodó széljárás nem változott ,minden bűz a lakótelep felé jött. Megedződtünk, mert reklamálni nem nagyon lehetett sehol. A környezet szennyezés kiküszöbölése, ami a levegőben terjedt, Szovjet szinten volt. A szennyvíz tisztítása azonban elismert módon történt, a Tiszába nem került olyan víz, amit ne semlegesítettek volna. Akik itt laktak azokat bármikor be lehetett hívni a gyárban történt üzemzavar esetén. Sokszor előfordultak meghibásodások, amit el kellett hárítani, ilyenkor senki nem akart kiköltözni a lakótelepre, ami belterjes volt minden szempontból. Barátságok, szerelmek szövődtek, segítettünk egymásnak mindenben. Amikor valaki, szórakozni ment, vagy üdülni vigyáztunk egymás lakására, sokszor gyerekére is . Akkoriban még lakásra vigyázni, teljesen felesleges volt. A lakásajtók mindig nyitva voltak, oda illetéktelen nem ment be . Legfeljebb betett valamit, aki betévedt . A gyerekek jöttek mentek képtelenség lett volna állandóan zárni mindent. Amikor, megjelent egy, egy olyan ember, aki nem ott lakott azonnal tudta mindenki, hogy kihez jött, mert egyszerűen megkérdeztük, hogy kit keres. Volt még egy kedvenc időtöltésünk , esténként a gát oldalba mentünk szalonnát sütni vagy bográcsban pörköltet főzni. Ilyenkor előkerült a házi pálinka és a rekesz sör, amitől aztán jó hangulatba jutottunk . Nevetésünktől hangos volt a környék és a gyerekek is nagyon élvezték. Nem szóltam még a férfiak kedvenc szórakozásáról a horgászásról. A létre hozott horgász egyesület kereteiben a nagy horgászok évente versenyt rendeztek . A lényeg nem az volt, ki lesz az első, hanem az utána rendezett vacsora. A Tisza parton a csónakház körül kondérokban főtt a halászlé sült a sok finom harcsa szelet, kecsege, ponty, keszeg. Ilyenkor a fél lakótelep ott tolongott a parton . Volt, aki megmártózott a vízben volt, aki csak úgy bele pottyant. Egyszer kolléganőnk, Jutka, aki jó nagydarab asszony volt, nagyot alakított. Úgy állt két csónakba, hogy egyik lába az egyikben másik lába a másikban volt. A csónakok megindultak külön útjukon szétválva. Jutka egészen addig bírta, amíg a lába is teljesen szét nem csúszott . Akkor elkezdett kiabálni ,hogy „ apám segíts „ de már késő volt, mert egy pillanat alatt a két csónak közzé a vízbe pottyant. Kapott valakitől egy köpenyt, amíg megszáradt a ruhája. Mondanom sem kell, hogy a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Ahogy telt az idő egyre több szórakozást megengedtünk magunknak. Kitaláltuk, hogy a laborban dolgozó és egymással baráti kapcsolatban lévő néhány házaspárral elmegyünk havonta egyszer vacsorázni. Kialakult egy kellemes társaság és kellemes szórakozás, ami sokáig megmaradt. Akkor még Szolnokon a Tisza szálló étterme volt a legjobb hely ahová a város közönsége szívesen járt szórakozni. Ide mentünk mi is havonta egy alkalommal. Bedő Karcsi együttese játszott esténként. Ő volt a szaxofonos a kedvencünk, aki nagyon jó hangulatot teremtett mindig. Vacsora után táncoltunk beszélgettünk , ha jó kedvünk volt hajnal felé beültünk a Tisza Virág cukrászdába még egy italra ahol zongora, és egy dob szolgáltatta a zenét. Ilyenkor taxival mentünk haza, még senkinek nem volt autója. Már ezt is meg engedhettük magunknak. Gyerekeinkre a fiatalabb kolléganők vigyáztak , akik szívesen vállalták a megbízatást, ami játszást jelentett a már nagy gyerekekkel. Sok kellemes emlék fűződik a közös szilveszterekhez is. Ezek az összejövetelek valamelyikünk lakásán voltak. A társaságunk férfi tagjai, pedig hosszú éveken át minden hétfő este ultiztak hol az egyik hol a másik családnál. Szint vittek az életünkbe ezek az esték, szerettem, mert jó beszélgetésekre is sor került ilyenkor. Sok barátom volt a vezetők közt épp úgy, mint az egyszerű emberek közt. Ezek a barátok akkor is mellettem maradtak, amikor bajban voltam. Számíthattam rájuk és ők is rám akkor is, amikor már nem dolgoztam velük. A fizetésünk nem volt túl magas, de beosztással sok mindenre jutott.1964 ben megvettük az első használt autónkat. Öreg Skoda volt, előző gazdája Szajolban lakott. Amikor hazavittük mindenki csodájára járt, felnyitotta Flóri a motorház tetőt, körbe állták és vizsgálták a férfiak. Mindenkinek volt valami ötlete mit kellene átalakítani, változtatni rajta. Ezekhez a kocsikhoz még mindenki értett, még nekem is természetes volt egy gyertya, vagy ékszíj csere, hűtővíz felöntése vagy olajszint megnézése. Flóri egész télen csinálta, javította garázsunk előbb volt, mint autónk, ami remek műhelynek bizonyult . Felfúratta a hengereket, teljesen kibelezte és tavaszra összerakta . Amikor jött a jó idő átfestette, lecsiszolta csillogott - villogott mintha új lett volna. Karosszériája olyan erős volt, mint egy harckocsinak . Mindketten meg tanultunk vezetni, meg kaptuk a jogosítványunkat. Első utunk Gesztre és Kocsérra vezetett . A szülők örültek, hogy boldogulunk és mi is büszkék voltunk rá . Sokáig csak este vezettem, amikor egy buliból kellett haza menni. Flóri nem nagyon engedte át a vezetést. Aztán később kénytelen lett, mert nem hagytam magam. Halmai Laci bácsi tanított meg vezetni vele aztán később is vezettem még a vállalati autót is hogy, „gyakoroljak „ . Jó nyugodt tanítóm volt sokszor eszembe jut most is . Ahogy kocsink lett még inkább kitárult a világ. A benzin olcsó volt, 3,50 litere sokat mentünk kirándulni. Először a környékre Szarvasra az arborétumba, a megyében épülő strandokra, vagy a Mátrába a hegyek közé. Később aztán egyre messzebb kezdtünk portyázni, mint elődeink a Kárpát medencében, csak mi jó szándékkal.

 Továbbra is tagja voltam az MSZMP nek a Szakszervezeti Bizottságnak, vezetője lettem a Nőbizottságnak. Egyfolytában, nyüzsögtem, amit nagy élvezettel, örömmel tettem. Valamit mindig ki kellett„ harcolni „ de leginkább nagy hanggal, sokszor elmondva „ kidumálni „ . Új öltözőt az asszonyoknak, járdát az újonnan épült laborokhoz, óvodabővítést, bölcsődeépítést, munkásszálló építését a nőknek. A fizetés emelések igazságos elosztásába is bele szólhattam. Minden üzem résznél a társadalmi hierarchia felállása a következő volt: Párt , KISZ , Szakszervezet vezetői és a gazdasági vezetés. Belőlük állt az „üzemi négyszög„ akik időnként összeültek és elosztották a fizetésemelést, döntöttek az előléptetésekről, átszervezésekről. Sokat vitatkoztunk ki hova kerüljön dolgozni, milyen munkakörbe. Ezek a viták valósak voltak még akkor is, ha néha másképp döntött a főnök. Sokszor volt más a lányok munkához való viszonyáról a véleményem és azt el is mondtam. Igy kerültek a már említett lányok is az új laborokba dolgozni. Akik a MEO ban szerezték meg a megfelelő gyakorlatot .Állandó rotációval előbb - utóbb mindenki a megfelelő helyre került. Kezdtem átlátni a gyárban folyó társadalmi életet, ami nem volt idegen számomra. Biztosan hozzá járult nagyszájúságom, szókimondásom. Nem kellett félni, sem nekem, sem másnak attól, hogy mi lesz, ha elmondja, amit gondol .Legfeljebb másnap megdicsértük az illetőt a munkatársak, hogy jól meg mondtad „nekik „. Együtt tettük meg az utat évek során vezetőinkkel, akik megjárták a ranglétrát ugyanúgy, mint bárki más. Ritkán fordult elő, hogy más gyárból jött vezető a gyárba. Az alapszervezeti párttitkárok és vezetőségek tagjai négyévenként váltották egymást. Ugyan ez volt érvényes a pártbizottsági titkárra és a bizottság tagjaira. Volt köztük okos értelmes és nagyon buta egyaránt. A buták voltak a veszélyesebbek, mert azokat nehéz volt helyes irányba terelni. Mucsányi Kálmán az elsők és jók közé tartozott, amikor a létszám alapján üzemi pártbizottság alakult, egy vegyészmérnök Lukács Gyula került a gyárba. Mindenkinek, na lehet, hogy nem mindenkinek, jó véleménye volt róla. Minden esetre, neki volt tekintélye éppen a tudása miatt. Az ö vezetése idején lettem tagja a 23 fős Pártbizottságnak ahová nagyjából minden üzemrészből választottunk küldöttet..Akkor már a szakszervezeti bizottságban is nyüzsögtem . Aki egy helyen feltűnt előbb - utóbb több bizottságban találta magát. A félreértés elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy ezek nem pénzes helyek voltak! Ezekben az években bontakozott ki a sokat vitatott és sokszor leszólt Szocialista brigád mozgalom. Mi is létre hoztunk egy brigádot, majd később még egyet. Egy ideig én is voltam brigádvezető, de a sok egyéb társadalmi munkám miatt lemondtam, új vezetőnknek Kovácsné, Katit választottuk. A lányokat jól együtt tudta tartani és szervezni a különböző összejöveteleket. Az egyetlen szépség hibája az volt az egész brigád mozgalomnak, hogy dokumentálni kellett mindent. Azt, hogy hol milyen társadalmi munkát végeztünk, mikor voltunk színházba, moziba vagy kirándulni . Mindezt őszinte örömmel megtettük csak írni ne kellett volna róla. Naplóvezetésre, beírásokra általában akkor került sor, amikor le kellett adni a naplókat elbírálásra. Ilyenkor aztán ló halálban bekerült minden, ami eszünkbe jutott. A gyárban és a műhelyekben lévő brigádok voltak nagyobb bajban. Vadásztak az írástudó napló vezetőre. A gyárban összesen volt nagyjából 20 -25 brigád . Ősszel kimentünk a Tisza ligetbe és egy nap alatt összegereblyéztük a lehullott avart, miközben hancúroztunk és este szalonnát sütöttünk a férjeinkkel kiegészült csapattal. A hatalmas avar halmokat mielőtt elvitték teherautókkal még szét hemperegtük egy kicsit kiélvezve a jó idő és a rendetlenkedés örömét. A hatvanas - hetvenes évek között felépült a Tisza ligetben egy remekül kinéző vállalati üdülő sor. A Vegyiművek üdülője sok kellemes brigád összejövetel és családi rendezvény színhelye lett. A brigádok összetartó ereje nem a brigádnaplóban volt. Attól még nem lett egy közösség sem jó, hogy leírta valaki, hogy az. Rajtunk múlt, minden . Amikor a vállalat vett egy saját Buszt és lehetett kirándulásokat szervezni az ország egész területére, ha csak lehetett útra keltünk . Halmai Laci bácsi megértő és türelmes vezetésével sok helyre eljutottunk. A Balaton, Mátraháza ,Sopron , Aggtelek, a Budapesti múzeumok, színházak látogatása mind - mind sok örömet okozott. Többször eljutottunk az Operett színházba, a Madáchba és az Operába. Megszerette az is a színházat, aki egyébként sohasem ment volna el ilyen helyre. Közös élményekről beszélgetni nem ugyanaz, mint elmesélni valamit, amit a másik ember még sohasem látott. A Lillafüredi kirándulás , csónakázással a Hámori tavon , a Parádfürdő melletti vízesésnél botorkálás a köveken , vagy a Szilvásváradi fátyol vízesés melletti sétálás és piknikezés életre szóló élményt jelentett. Mindez, nemcsak egy - egy „pipa „ volt a teljesített programok közt, hanem együttlét azokkal, akikkel szívesen voltunk együtt. Nem csapat építés volt a neve, hanem kirándulás. A lakótelepen lévő kultúrház is jó hely volt a különböző rendezvények megtartására. Minden évben két, három alkalommal, táncos zenés rendezvény volt a nagy teremben, magyarul bál. Szilveszterkor, farsangkor, nyárelején, szüretkor. Az okot, mindig megtaláltuk. Bárki jöhetett és vendéget hozhatott, mindig zsúfolásig megtelt a terem. Randalírozás nélkül reggelig táncoltunk. A megfogadott legjobb zenekar az akkor divatos dalokat játszotta . A Gedeon bácsi a nők bálványa vagy a Trombitás Frédi addig szólt, amíg mozogni tudott a lábunk. A skálán színesedtek a rendezvények , minden hónapban egy hétvégén Műszaki klub összejövetelt tartottunk. Nem volt zárt ez, sem de mégis inkább a vállalatnál dolgozó értelmiség jött össze. Az este első részében kulturáltan szórakozott, az éjszakába nyúló második részben kezdett a társaság becsípni. Hajnal felé aztán az üvöltő gépzene hangjára, amit Három Sanyi szolgáltatott, már sem táncolni, sem mellette beszélgetni nem lehetett. Ilyenkor kezdett a társaság még viszonylag józanabb része haza szállingózni. Sokszor ott hagytam Flórit, mert az ehhez hasonló rendezvényeken általában vele söpörték ki reggel a termet. Egy ilyen alkalommal Táltos Mikivel talicskával tolták le egymást a Tiszára fürödni. Az is előfordult, hogy valaki a hátán hozta haza, megtámasztotta az ajtó mellett, becsöngetett és már ment is el. Hozzánk, részegen nem lehetett beülni, se nappal sem este. Elég volt, ha csak rá néztem a társaságra és már mondták is, hogy nem akarnak bejönni. Erről voltam többek között, ismert és arról is, hogy általam ismert részeges emberek tőlem nem kaptak kölcsönt. A gyerekek nagy örömére a kultúrház nagytermében hetenként egy két alkalommal mozi filmeket vetítettek. Néha olyan filmek is felkerültek a műsorra, amit a felnőttek is szívesen megnéztek. A városba bejutni még csak - csak lehetett, de a mozi után haza kerülni elég körülményes volt , ami az évek alatt mit sem változott. Néha különleges dolgokat szerveztek. Ilyen volt egy sorozatos boksz mérkőzés . A színpadon volt a ring az „öreg „ Zsolesz, aki lehetett akkor 35 éves, élet - halál harcot vívott valaki ellen. A gyerekek imádták és üvöltve szurkoltak neki azt hiszem azért győzött. Felléptek Észt és Ukrán népi táncosok ,akiknek mindig nagy sikere volt és a Szolnoki Tisza tánc együttes is. Sikere volt a kulturális rendezvényeknek. Mondhatnám azt is, hogy mindennek , amit meg lehetett nézni együtt lehetett lenni a többi emberrel. Az előtérbe felállított két asztali tenisz, asztalon állandóan játszottak a gyerekek. Tudtuk hol vannak és azt is, hogy jó helyen vannak. Csak este kellett beterelni őket a padokról ahol reggelig tudtak volna beszélgetni, hancúrozni. A hatvanas évek vége felé a véd gát melletti, akkor már parkosított területen három kis medencével strand épült. Bekerítették és éppen, kicsi mérete miatt, csak a lakótelep lakói használták. Volt, aki felügyelt a rendre és a gyerekeinkre. Paradicsom volt, különösen iskola szünidő kezdetétől. Nem vágytak el máshová a gyerekek mi pedig tudtuk, hogy jó helyen vannak .Valamennyi kiskamasz itt tanult meg úszni a csepp kis medencében. A felnőttek is szívesen lejártak , hiszen semmit nem kellet magukkal vinni , fürdő ruhába lementünk és ebédelni haza sétáltunk. Üdülő volt a lakótelep. Irigyeltek bennünket a városban lakók .

A mosószer és porfesték üzemek./ 11. A következő beruházás 1965 ben a mosószer üzemmel indult, a Tomi mosószer család kifejlesztésével. A szintetikus mosószerek az 1930 as években jelentek meg és a háború utáni években kezdtek elterjedni, akkor, amikor megjelentek az első mosógépek. A szappan azért tarthatta meg sokáig egyeduralkodói helyzetét, mert kiváló habzó emulgeáló és jó mosó tulajdonságai vannak. Kemény vízben viszont már ezek a tulajdonságok nem érvényesülnek. Arról nem is beszélve, hogy mosógépben nehézkes volt a használata ./ le kellett reszelni a szappant /. Az első mosószerek szappan alapúak voltak . A jó mosási feltételek fokozására elsősorban szódát adagoltak. Később aztán egyéb adalék anyagok is kerültek a mosóporba. Hazánkban, a szintetikus mosószer gyártása 1954 után indult meg és még 1980 ban is csupán négy gyárban állították elő. Az Egyesült Vegyiművekben, a Kozmetikai és Háztartás Vegyipari Vállalatnál, a Növényolaji és mosószergyártó Országos Vállalatnál, és a Tiszamenti Vegyiműveknél .Az üzem 1969 ben az ország legkorszerűbb technológiával működő gyára volt .Éves szinten a Tomi mosóporból 14 000 t készült. Később, ezt a terméket is korszerűsítették. Új Labort építettek, aminek az egyik felét a mosószer gyártásközi ellenőrzésére és állandó kísérletezésre az oda költöző szakemberek birtokba vették. Szép és korszerű jól felszerelt laboratórium volt. A laborvezető Fehérváriné Ica hívott menjek velük . Jól jártam volna, ha elfogadom az ajánlatot. Ica kiegyensúlyozott, jó szakember volt. Jól éreztem magam akkori munkakörömben és nem mentem. Azt hiszem azért mert elegem volt az örökös változásból, azt gondoltam most megúszom, de csak elodáztam. Ica kiválasztotta azokat a szakembereket, akikkel szívesen dolgozott és megkezdték a munkát. A régi gárda kezdett ismét meg csappanni. A MEO laborból került ki két csoportvezető is, akik a gyárban dolgoztak .Bíróné , Kovácsné , azt hiszem velük is jól járt az akkori vezetés .A gyári főnökök Nagyiványi György, Gávris János, Károly Imre pedig a Kénsav gyárat hagyta ott az új gyárért. Valamennyi vezetőt át járta az üzemi szag, megfelelő vezetői gyakorlattal rendelkeztek , jó szakemberek voltak. A vállalatnál ekkor már állandóan folyamatban volt valamilyen beruházás. A porfesték üzem beruházását 1963 ban hagyta jóvá a Nehézipari Minisztérium .A pigment gyártás technológiai adatait a Buda lakk, Budapesti gyára szolgáltatta. A szakemberek egy része is ebből a körből került ki . Amíg a gyár épült Pocsai László volt az irányító, majd az első üzemvezető Vécsei Zoltán lett .Egy művezető jött a Buda lakktól Hagymási József a feleségével, Klárival, aki a laborba került. Jó humorú értelmes nő volt csak nagy súlya miatt nehézkes. A többi vezetőt ismét a kénsav gyárak adták Király László , Nagy György, Gerbely Feri és sokan mások. Néhány gondolat a festékekről, hiszen mégiscsak itt dolgoztam hat évet. A Tiszamenti Vegyiművek a mesterséges pigmentek, ezen belül az egynemű és összetett pigmentek gyártását kezdte meg először. A Buda lakk technológiájától lényegesen nem tért el,csak a nedves üzemrészben való szárításnál. Az már az elmondottakból is kiderült, hogy két üzemrész lett kialakítva. Száraz és nedves üzemek. Ezek a festékek nagy részben kielégítették a nagy és kisfogyasztók igényeit. Az üzemben és a laborban állandó kísérletek folytak . Az üzem mellett korábban felépült és már egy részében a mosószert elemzők mellett mi is beköltöztünk . Na, de erről majd később írok.

 Amellett, hogy a társadalomban nehezen bontakozott ki a viszonylagos nyugalom mi akkor voltunk fiatalok . Valójában nem azzal foglalkoztam, hogy mennyire helyes,vagy nem ami a társadalomban végbe megy. A fő kérdés az volt, hogy mennyire tudunk boldogulni. Attól féltem folyamatosan ,hogy a felfordulás eredményeként 56 ban ismét lesz egy háború. Ez a félelem 58 -60 körül még nem múlt el csak nem volt olyan erős. Legfontosabbak a mindennapi apró események lettek. Amikor elkezdődött a gyár bővítése és Vegyiművekké válása abból nem azt a következtetést vontam le ,hogy na, akkor az Oroszok még sokáig itt maradnak . Arra gondoltam, hogy jobb lesz nekem és a családomnak . Valamivel mindig jobb lett, bővült kisebb és nagyobb üzemekkel a vállalat és a létszám, a fizetésünk is több lett kezdtünk szépen berendezkedni. Ezekben az években sok fiatal mérnök jött dolgozni a vállalathoz Veszprémből az egyetemről, labor létszáma is egyre bővült. A gyárban már több mint 600 an dolgoztunk. Nagy volt a kénsavigény az országban és külföldön, amit a meglévő piritalapú kénsav üzem nem tudott kielégíteni. Ezért került sor egy kénalapon működő egyszerű kontakt kénsavgyár építésére és 1963 -ban történt üzembe helyezésére .A „ B „ kénsav üzem Szovjet tervek alapján és berendezésekkel készült .Névleges kapacitása 120 et / év volt ami különböző módosítások és átalakítások után 140 et / év re módosult ..Majd 12 évvel később 1975 -ben ismét bővült az abszorpciós és szárító berendezések módosítása után . Ezeket a változásokat a környezet védelmi előírások tették szükségessé. Ekkor kezdtünk először ezzel a témával komolyan foglalkozni .A vállalatunk a következő kénsavgyárat a „ C „ üzemet 1964 ben helyezte üzembe . Ez a gyár Lengyel tervek alapján és Lengyel berendezésekkel épült . Kén alapú kontakt kénsavgyár, aminek a kapacitása 100 / 110 t /év volt . Ennek a mennyiségnek a 75 % át a szuperfoszfát gyártásához használta fel az üzem .Szakembereink férfi tagjai szívesen utaztak tapasztalat cserére Lengyel országba az ott működő gyárba és persze a Lengyel - Magyar barátság elmélyítése érdekében . Azt hiszem a barátságnak nagyobb volt a lehetősége, mint a tanulásnak. A vodka kóstolás sokszor elnyomta az igazi célt. Minden esetre az itt dolgozó Lengyel családokkal mi is kialakítottuk a saját kapcsolatainkat. Az egyik nyáron kellemes kirándulást is szerveztünk Torunba , Szecinbe. .A kénsav gyárak beruházásával egy időben még 1958 ban megkezdődött a Szuperfoszfát üzemek építése. Az üzemet 1962 -63 ban adták át, amivel a hazai szuperfoszfát igény 70 % át kitudtuk elégíteni. Ezek az üzemek is állandóan bővültek , foszfor, kálium tartalmú, mikró elemeket tartalmazó műtrágyákkal, granulált kiszereléssel. Ebben az időben a nyarak attól voltak mozgalmasak, hogy újonnan végzett fiúk, lányok jöttek hozzánk dolgozni a Debreceni vegyipari technikumból. Majd egy két évvel később Szolnokon felépült és működni kezdett, a Vegyipari Szakközép iskola ahonnan sokan kerültek a gyár különböző részlegeibe. Velük különösen szoros volt a gyár szakmai kapcsolata . Hozzánk jártak labor gyakorlatra, amíg fel nem épült az iskola komplex tanműhelye. Idecsábítottam már korábban iskolai barátnőmet Katit. Kellemes fiatal közösség alakult ki, akikkel munka után is szívesen találkoztunk. Az üzemek számának és kapacitásának növekedése maga után vonta a labor bővítését. A központi MEO labor elfoglalta az egész épületet és a munkakörülményeink sokat javultak .Voltak már jól működő elszívó berendezések , előkészítő laborok és egy helység ahol műszaki fejlesztéssel foglalkoztunk. Először ebbe a laborba kerültem, majd amikor új helyen és külön irányítással felépült az új Műszaki fejlesztési labor, nem mentem velük. Maradtam a MEO –ban, de bátorításomra sok ügyes kolléganő ment az új helyre, akik eredményesen dolgoztak. Mai napig büszke vagyok rájuk . Mivel ez a terület a mi kereteink közt megszűnt a szuperfoszfát elemzéseket végző laborba kerültem csoportvezetőnek. Az egész országba, a TSZ - ek nagy részébe szállítottuk a műtrágyát és minden szállítmányból mintát kellett venni, megelemezni minden tételről bizonylatot kiállítani. Ezen a területen 15- 20 an dolgoztunk. Nem unatkoztunk, műszereink nem voltak az elemzésekhez, kvantitatív módszerrel végeztünk minden vizsgálatot. Betanított laboránsok, végzett laboránsok , technikusok dolgoztak velem. Az elemzésekhez a feltárást ammóniával végeztük. Most nem a salétromsav illatával voltunk eltelve, hanem az ammónia facsarta az orrunkat és tisztította a légutakat. Megvolt az egyensúly az egészségünk védelmében. Főnökünk Szalainé, Jutka lett , Géczi feljebb jutott a ranglétrán, főosztály vezetőnek nevezték ki. Hozzá tartozott a labor és a műszaki fejlesztés, ami később ugyancsak átalakult. Munkába menet és jövet a műtrágya üzem áthidaló folyosója alatt kellett elmenni. Sokszor előfordult, hogy a harisnyánk vagy a ruhánk kilyukadt a lecsepegő vagy szitáló kénsavtól . Ehhez hasonló apróságok színesítették az életünket. A gyárban már volt üzemorvos Dr Hámori Ferenc, aki frissen végzett orvosként került hozzánk. Minden bajunkkal hozzá lehetett fordulni, és ha tudta megoldotta, ha nem tovább küldött bennünket szakrendelésre. Az orvosi rendelőbe lassan sokféle műszer került és az asszisztensek, Edit néni vagy Jutka kezelte a derekunkat vállunkat ultrahanggal , vagy egyéb szerkentyűvel. Az orvosi rendelő az üzemek és a főbejárat közt helyezkedett el, félúton . Az épületben volt még öltöző és a néhány autónak garázs és szerelő műhely. A vállalatnak volt egy lovas kocsija, amivel kerítésen belül mozgattak ezt, azt , fa hulladékot, szemetet . A kocsit és a lovakat is ezen a helyen mosták le munka után slaggal ..Esős időben olyan pocsolya volt az úton, hogy csak lábujjhegyen lehetett keresztül menni rajta . Ide kívánkozik egy sztori . Egyik alkalommal Jutkával mentünk haza munka után. Akkor volt divat a vesszőből font, hosszúkás alakú kosár, táska helyett. Ebben hordtuk az összes nőknek szükséges és fontos kelléket. Púder, pamacs , krém, kölni, zsebkendő , jegyzetek stb. Ahogy elértük ezt a csodás helyet a pocsolya felett elkezdtem egyensúlyozni. Kevés sikerrel, mert megcsúsztam és a vadonatúj világoskék tavaszi kabátomban elterültem a pocsolyában. A kosárból minden kiborult és a háló szatyorban nálam lévő könyvekkel együtt megfürdött a sárban, Jutka csak állt felettem és nem tudta eldönteni, hogy nevessen, sírjon vagy próbáljon felemelni. Meg fogni nem tudott, olyan sáros voltam . Feltápászkodtam nagy nehezen és bementem az öltözőbe miután összeszedtem az értékes kincseimet a sárból . Beálltam a zuhany alá és megpróbáltam lemosni magamról a sarat. A művelet csupán annyira lett sikeres ,hogy haza tudtam menni a lakótelepre. A szép kabátomat nem tudtam kitisztíttatni, el kellett dobnom. Volt egy szerény kísérletem arra, hogy csináltassak hasonlót, de nem lett jó a szabása. A sikertelen másolatot, nem szerettem, ahogy az lenni szokott. Amikor a gépkocsi park szaporodott kiszorultak erről a helyről a környezetet szennyező lovak és a szekér. Az épület, szomszédságában épült fel a beruházási osztály épülete, ami a további beruházások főhadiszállása lett. Csak érintőlegesen szólok arról, hogy a Flóri munkahelye a TMK üzem ugyanolyan változáson ment keresztül, mint a laborok . Olyan műhelyek épültek, amiknek híre volt nemcsak Szolnokon, hanem a megyében is . Jól felszerelt esztergályos műhely, szivattyús műhely, ólmozók, speciális szerelők az üzemek karbantartására, épület karbantartók , az üzem környezetét rendben tartó csoport. A gyárban természetes volt hogy minden évben sorra került legalább két üzem TMK karbantartása, ami 2- 3 hetet vett igénybe . Kevesebb lett az üzemek meghibásodása ritkultak a levegő szennyezések. Mindez a sok és még ennél is több változás 10 - 13 év alatt történt. Természetes, hogy jól éreztük magunkat és a magunkénak éreztük az egész gyárat, hiszen aktív résztvevői voltunk az építkezésnek, szépítésének és a gyárban folyó társadalmi életnek egyaránt. Ezekben az években Szolnok város is nagy változáson ment keresztül. Elkezdődött a Széchenyi lakótelep építése ahol a vállalat dolgozói közül sokan kaptak lakást. Összesen legalább 15 ezer lakás épült egy egész városrész a kiszolgáló létesítményekkel. Iskolák, óvodák, bölcsődék épültek, utak felüljárók az új városrészhez. Itt és a város különböző részein nagyon sok lakás épült ahol a városban meglévő vállalatok dolgozói kezdték meg életüket. Azok a két, három szobás „ penelok „ képezik még ma is a az emberek otthonainak nagy részét. A vállalati beruházásokkal párhuzamosan a lakótelep is további lakásokkal bővült.A játszó tereket társadalmi munkában megcsinálták a szocialista brigádok, mi nők pedig mentünk festeni a hintákat, kerítést. Nem került milliókba . Már korábban megépült az új Tisza híd és a vasútállomás építését is elkezdték az egész pályaudvar rekonstrukciójával együtt. Kezdtük magunkat nagyon jól érezni Szolnokon és a gyárban is.

 Ahogy Lacika nőtt, mi is szerettünk volna még egy gyereket, lehetőleg kislányt. Megrendelni nem lehetett akkor sem , így maradtunk annál, hogy még egy gyereket. A kolléganők között többen is babát vártak Olga , Zsuzsa , Jutka , Kati és én is terhes lettem én is. Fontossá vált, hogy megoldjuk a lakás problémánkat. Cseréltünk egy lakótelepen lakó családdal és így két év városi élet után ismét a lakótelepen kötöttünk ki. Lacikát felvették az óvodába én pedig a nagy pocakommal karácsonyig bejártam dolgozni . A nők helyzete nem volt sokkal jobb még ekkor sem. A szülési szabadság annyiban változott, hogy ha a nő bírt dolgozni utolsó percig, dolgozhatott. Ezzel megnőtt az, az idő, amit a szülés után igénybe vehetett. Ezt próbáltam én is kihasználni . Kemény tél volt ebben az évben és már januárban nem tudtam a nagy hó miatt bejárni dolgozni. Otthon maradtam és előkészítettem a kelengyét. Beszegtem a pelenkákat , kis kabátkákat kötöttem. A két szobás lakás, amiben laktunk sokkal jobb volt mint a városi átalakított lakás. A lakótelep, remek közösség volt, közel egykorú családokkal, telefonnal. Nem kellett a ritkán közlekedő buszra várni, ami nem volt elhanyagolható. Jókat buliztunk , az akkorra már „belakott „ kultúrházban. Itt tartottuk a névnapokat, vagy „csak úgy „ összejöttünk. Az orvos szerint már túlhordtam a babát így minden nap vártam, hogy elkezdődjön a szülés. Este Piroska napot ünnepeltünk, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Mondtam a társaságnak, hogy na, akkor én most eszek - iszok, mert holnap úgyis megyek szülni és egy ideig koplalok. Másnap meg lett a baba, mindkettőnk örömére kislány, aki a Brigitta nevet kapta. Most már volt a szülés után több mint két hónap szülési szabadságom. Azt is meg engedhettem magamnak ,hogy három hónap fizetés nélküli szabadságot kérjek. Ezzel együtt majdnem egy fél évig otthon tudtam maradni az én kis Gittámmal, miközben Lacika a gyári óvodába járt, így nem volt sok dolgom élveztem az otthonlétet. Sajnos Anyukámról rossz hírek érkeztek. Meg operálták, amikor a kórházból haza ment apukám otthagyta a munkahelyet, haza ment ápolni, nem sokkal később meghalt. Nagyon megviselt engem is és apukámat is, aki előbb otthon maradt, de nem sokáig tudott egyedül megmaradni, eljött hozzánk dolgozni, még csak 52 éves volt. A munkásszálláson lakott, mert kereszt anyám vigyázott a kislányomra és kevés volt a hely. Kereszt anyámnak nem volt gyereke, nyűg volt neki minden, tele volt örökké panasszal. Állandóan haza akart menni, de nem volt hova. Mégis maradt egy ideig, Juliska néném, a testvére, vett neki nyáron egy kis házat Komádiban, akkor ment el tőlünk. Gitta másfél éves volt, amikor üzemi balesetet szenvedtem. Ebben az időben éppen a szelén gyártás volt a feladatom. A savtöltő állomás mellett építettek egy kis üzemet. Nem kellett hozzá sok berendezés , két hatalmas üst alatta gázolaj porlasztós melegítéssel oldottuk meg a fém szelén kicsapását. A gyárból vezetéken jött a kéndioxid a vörös szelén kinyeréséhez. Az egyik üstben történt a feltárás a másikban a kicsapatás és tömörítés. Két segédmunkással dolgoztam műszakonként. Ezen a napon menten ellenőrizni, hogy rendben van e minden. Nem volt ott senki, a porlasztó leállítása nélkül begyújtottam az égőt. Az lett az eredménye, hogy kifelé csapott a láng, a kezem és mindkét lábam térdig megégett. Szirénázva vitt a mentő a kórházba ahol hónapokig gyógyítottak. A gázolajtól fekete volt a seb a lábamon, rá állni nem tudtam. Ma is talány számomra, hogy nem fertőződött el. Még feladatom volt, sokszor gondolok erre az óriási próba tételre, amit akkor kaptam. Megsegítettek az égiek, akik sokszor mellettem voltak életem során . A terápia abból állt, hogy minden nap beültettek egy kád langyos kálium per manganátos vízbe . Addig kellett dörzsölnöm a lábamat, amíg ki nem serkent a vér , hogy meginduljon a bőrben a keringés. Akkor vastagon bekenték klorocid kenőccsel, bekötötték és másnapig békén hagytak . Aludni alig tudtam , rettenetesen fájt, de arra sohasem gondoltam ,hogy nem gyógyulok meg. Két hónap után kerültem haza és még bejártam kezelésre sokáig. A sebhelyek sohasem tűntek el. Egy idő után már nem zavart, hogy látszik, hozzám tartozott. A gyerekek azt mondták olyan a lábam, mint a „ boci „ tarka. Ahogy felépültem és vissza mentem dolgozni, megint ott volt a probléma, hogy mit csináljak az akkor még apró gyerekkel. Fel vették a Bakainál lévő bölcsődébe ahova minden reggel vittem délután hoztam haza busszal. Bérletet nem lehetett venni így, kétszer kellett oda, vissza jegyet venni,a bölcsődéért is fizetni kellett, ami az akkori 1200 ft fizetés mellett nem volt könnyű. Közben próbáltunk keresni valakit aki vigyázna rá. Ameddig még óvodába nem mehetett, egy Tószegi nénit ajánlottak aki aztán ét évig vigyázott rá. Így egy kicsit könnyebb lett nekem. Halmai néni, megtanított géppel varrni és sokat varrtam a gyerekeknek, másoknak pedig javítgattam ,pótolva azt a pénzt amit kifizettem a dadusnak. Közben felépült a lakótelepen a négy új épület, oda költöztünk előbb egy két szobás lakásba, majd ahogy minden épületet átadtak, kaptunk egy három szobás lakást amiben már kényelmesen elfértünk. Itt nőttek fel a gyerekek.

 Lassan kezdtünk megnyugodni, arról még szó sem volt ,hogy a gyárban újra induljon a rendes munka. Az embereket nem küldték el csak a fizetéseket csökkentették . Nehezen tudtunk megélni és nekem ott volt Lacika akit el kellett látnom. Mindenféle betegségek elérték csak úgy, mint a többi gyereket. Az egyoldalú étkezés és a vitaminhiány okozhatta a sok fül, torokfájást, ami mellett nagyon lefogyott. Ahogy meggyógyult megint elvittem Gesztre a szüleimhez ahol mindent megkapott, amire szüksége volt . Egy baj volt csak az, hogy messze volt és ritkán láthattam. A gyárban azon gondolkoztak a pihent agyúak ,hogy mit lehetne csinálni amiből valami haszon lenne. Géczi Laci a főnökünk és Wolf Feri kitalálta, hogy főzzünk szappant. Na de kik főzzék ? Györkiné Jutka, aki műszak vezető volt a gyárban, lett az egyik szakember a másik pedig én. Kaptunk két segédmunkást, akik irányításukkal elvégezték a nehéz és piszkos munkát. Az alapanyagot a Szolnok környékén lévő hűtőházakban tönkrement kacsaháj képezte. Először kis mennyiségben kipróbáltuk, laborban a szappanfőzést. Nem volt teljesen ismeretlen a módszer ,hiszen otthon disznóvágás után együtt főztük anyámmal a jó házi szappant a hulladékokból. Különböző adalék anyagokkal próbáltuk az állagát változtatni kevés sikerrel. Maradtunk az eredeti mosószappan recept mellett, csak a mérete lett kisebb, mint az otthoninaknak. A gyár mellett volt egy kis épület, megkezdték az átalakítását, ami február körül befejeződött . Az egyik helységben elhelyeztek két hatalmas üstöt , itt történt a szappan főzése. Az üstök alatt fával tüzelt a két segéderő mi pedig Jutkával ültünk az üstök szélén és kavargattuk a masszát. Amikor kész volt a szappan a lakatosok által készített formába öntöttük. A másik helységben vágtuk és tároltuk, kétnaponta készült el egy adag. Igazi kézműipar alakult ki. Két műszakban dolgoztunk négyen. A hulladékot, amit felhasználtunk nagy vashordókban hozták, olyan büdös volt, hogy alig lehetett megmaradni a helységben , Egy idő után mi megszoktuk és az üstök mellett ülve, ettük a zsíros kenyeret hagymával. Az általunk főzött szappannal láttuk el a gyár dolgozóit. Mindenki kapott havonta egy darabot . Volt aki többet szeretett volna , annak tíz cigarettáért adtunk egy darabot, ez volt a mi nagy seftünk. A kis üzem ahol az egyetlen produktív munka folyt a laborhoz tartozott. Nem irigyeltek a lányok a munkám miatt, ami eltartott májusig. Mire meleg lett és veszélyes lett volna főleg a hulladék tárolása addigra elfogyott. Megkönnyebbültem , amikor visszamehettem a laborba dolgozni. Ettől kezdve, amikor valami új munkát kellett kipróbálni kisüzemben a választás rám esett. A fehér köpenyt sokszor felváltotta a gumicsizma és a pufajka .A pirit szállítása 1957 tavaszán megkezdődött és a hosszú állás után felfűtötték a Humboldt kemencéket. Mire mi befejeztük a szappanfőzést elkezdődött újra a kénsavgyártás. A két dolognak semmi köze nem volt egymáshoz , csupán annyi ,hogy újra azt elemezhettem, amit korábban, a beérkező anyagokat. Közben újra indult a társadalmi élet a gyárban , ami azt jelentette ,hogy a szakszervezeti munka beindult és újra szervezték az átalakított pártot MSZMP néven. Megkeresték a régi párttagokat és megkérdezték mi a szándéka. Teljesen egyértelmű volt, hogy akit megkerestek nem mondott nemet. A korábbi nagyhangúak igyekeztek vissza kerülni és lehetőleg vezető funkcióba jutni . Sokan meg tudták így tartani a jó munkahelyi beosztásukat is. A vonalasság még megvolt, nemcsak a párttagok közt .Minden dolgozót érintett bizonyos mértékig. A legkomikusabb az volt, amikor a feleség „ elvtársként „ beszélt a férjéről. Ilyenkor előjött bennünk a „Bohóc „ és bizony kinevettük. Flórival mindketten párttagok lettünk továbbra is, aminek sohasem láttuk sem előnyét sem hátrányát. A fizetésünkért ugyanúgy meg kellett dolgoznunk, mint bárki másnak. Az egyszobás társbérlet kicsinek bizonyult szerettem volna önálló lakást kapni. Megigényeltük, de a cél elérése érdekében Flóri nem tett egy lépést sem. Kénytelen voltam elindulni, kiharcolni valamilyen különálló lakást. A városban a Tiszti Kaszinó épületében kialakítottak összesen négy lakást. Kettőt a vegyiművek, kettőt a papírgyár kapott meg . A személyzeti vezetőtől kértem ,hogy egyet adjon nekünk. Nem akarta , azt mondta már másnak ígérték. Leültem az irodájában és azt mondtam, addig nem mozdulok, amíg alá nem íratja a kiutalást nekünk . Fél napig vitatkoztunk, aminek az lett a vége, hogy az igazgató mégis aláírta számunkra a kiutalást. Még azon a napon bevittünk néhány bútort nehogy valaki megelőzzön bennünket. Így is hadakozni kellett a másik házaspárral, mi maradtunk. A konyhában volt egy sparherd, összetákolt kecskelábú asztal, két szék és egy stelázsi. Ez volt az első konyhabútorom, de az enyém volt! A szoba berendezése a csővázas bútor volt, amit még én vettem amíg Flóri katona volt.. Kiegészítette a gyerek ágy és egy Orion rádió. Saját lakásunk volt és nem számított milyen a berendezés. Fürdőszoba és WC két családnak volt a folyosó végén. Kibírtuk, jobb volt, mint a korábbi lakásunk. Tágas folyosóról még tágasabb teraszra lehetett kijutni. A négy család sok gyereke itt játszott. Az is óriási előre lépés volt ,hogy tudtam fogadni Lacika mellé egy lányt, aki egész nap vigyázott rá. Ügyes teremtés volt sok mindent megcsinált, amit nem kértem tőle azt is . Ebédre befizettem a Nemzeti étterem konyháján és nyugodt voltam, mert végre jó ellátásban volt része és velem lehetett. Most a munkába járás jelentett nehézséget és plusz kiadást. A fizetésünk stagnált, miközben a kiadások nőttek. Mióta a világ - világ mindig így volt. A munkásember nem jutott plusz jövedelemhez. Ahogy stabilizálódott a helyzet mégis egyre jobban éreztük magunkat. Mindkettőnknek hiányoztak a lakótelepi barátok. Szerettünk volna kiköltözni , de arra még várni kellett. Nusi barátnőm, aki 57 ben jött a Vegyihez dolgozni a Nagykanizsai Technikumból ebben az évben még itt dolgozott. Sokat voltunk együtt ,de lassan készült haza Kanizsára dolgozni. Akkor épült a Tungsramnak egy üzeme és úgy gondolta, amikor az elkészül, akkor ott próbál elhelyezkedni. Kirándultunk hétvégeken a Tisza ligetbe , a „Móric „ ligetbe és az akkor üzemelő vidámparkba, amit a gyerekek imádtak. Valahogy kezdett kialakulni az életünk. Flóri focizott az üzemi csapatban sokszor ment edzésre hétvégén pedig meccsek voltak . Néha eljutott a csapat a megyei bajnokságba máskor kicsit lejjebb csúszott . Azt hiszem a lényeg az volt ,hogy lehetett szurkolni , és meccs után sörözni. Együtt voltak az emberek, igazi közösségi hangulat uralkodott ahol már legalább tíz ember együtt volt. Dani bácsi a főmérnökünk létrehozott egy csapatot, akik a műszaki fejlesztéssel foglalkoztak a laborban. Igaz, csupán négyen, öten voltunk mégis kiváltság volt itt dolgozni. Kaptunk egy önálló helységet, főnökünk lett Szántó Zsuzsa, aki akkor már a Zsengellér Pista felesége volt. Nem volt sok munkánk , így kitalálták, hogy vizsgáljuk meg a Szolnok - megye összes ártézi kútjának a vizét. Jól elvoltunk a begyűjtéssel és a vizsgálatokkal. Sok haszon nem lett belőle csak annyi ,hogy még most is tudom, hogy a közel 50 kút közül melyik vize a legjobb. Azt is vizsgáltuk ,hogy a kénsav gyártás melléktermékei közül mit lehetne hasznosítani. A pörkölő kemencei zagyban megnéztük mennyi a szelén és hogyan lehetne hasznosítani. Azzal is foglalkoztunk ,hogy karbantartáskor a kontakt kemencéből kiszedett és „ bedöglött „ kontakt masszát, hogy lehetne újra hasznosítani. Mindez aztán később került megvalósulásra. Amikor a kontakt massza regenerálást elkezdtük egy kis üzemben, amit rám bíztak ide hívtam Apámat dolgozni . Nem volt túl megerőltető és nem kellett eljárnia a Dunántúlra dolgozni. Munkásszállón lakott és minden héten haza járt . Ekkor még nem volt rendes lakásunk. Itt már csak irányítanom kellett a munkát nem vettem részt benne, mint a szappan gyártásban. Négy betanított munkás dolgozott köztük Apám, és én voltam a csoport vezető.

 Aki azt mondja, hogy egyértelműen tudta, mi történik az országban már nyár elejétől az nem mond igazat. Attól kezdve, hogy Sztálin meghalt sok minden megváltozott de az egyszerű munkásemberek csak a tényeket tudták érzékelni és értékelni. Azt, amik az egyes intézkedések mögött voltak, azt nem nagyon . A művelt pesti emberekre is más volt a társadalmi változások hatása, mint a környező falvakból hozzánk bejáró emberekre. Az, hogy valaki egy kis „mezei párttag” volt nem mindig jelentett egyet azzal, hogy elborult elmével imádta a rendszert. Minden esetre én csak azokat a körülményeket tudom megítélni, amik körülöttem voltak. A nagy világégés, a háború után csak tíz év telt el. Európában maradéktalanul kiegyensúlyozott helyzet sehol sem volt, akkor kezdet fellendülni mindenhol a termelés . A szétzilált munkásosztály kezdett össze állni . Hol volt akkor még a jólét ! El voltam foglalva a gyerekem gondozásával, ami éppen elég elfoglaltságot adott. Ezenkívül a hírek csak késve ,megszűrve jutottak el hozzánk. Értelemszerűen a Szabad Nép azt közölte, ami elősegítette a rendszer fenntartását, működését. Rádió az egész gyárban összesen egy volt. Azt néha bekapcsolták a portán, de hát ellehet képzelni, hogy abból mit tudtunk meg. A két magyar adó a Kossuth és a Petőfi rendesen megvolt szűrve ! Külföldi adót pedig nem volt szabad hallgatni. A Néprádió erre nem is volt alkalmas . Eltelt a nyár és esedékessé vált a Flóri leszerelése. Minden ment a maga útján vártuk mindketten, hogy végre itthon legyen. Nyáron csináltattam számára egy öltönyt, hogy amikor leszerel, legyen legalább egy ruhája. Akkor az üzletekben nem volt semmi , férfiinget azzal a varró nővel varrattam, aki nekem varrt már két ruhát. Vettem a társbérletünkbe bútort , csővázas nagy rekamiét két fotellel, asztallal. Lacikának is lett akkorra új ágya. A fizetésem majdnem elérte az ezer forintot, megéltünk belőle ketten. Büszke voltam rá, hogy sok mindent megvettem egy fizetésből . Nem tudtam mi lesz, ha Flóri haza jön csak remélni mertem, hogy több lesz a pénzünk jobban boldogulunk. Lacika, sokat volt a nagymamáknál, Geszten Anyukámnál kezdett el, járni az én kedvenc kanapémon. Amikor nem volt velem kicsit szabadabb voltam. Nem várhattam el az ismerősöktől, hogy ingyen vigyázzanak rá ,mégis ezt tették. Segítőkész emberek vettek körül. Október közepén Flóri írta, hogy 20. án jön haza a civil ruhájáért, mert 26 án leszerel. Haza is jött, és akkor már hallottuk a hírekben ,hogy Pesten mozgolódnak az emberek ,tüntetnek. Azt sem tudtuk igazán miért, hogyan tüntetnek ? Kimennek az utcára, de mit csinálnak, hogy küldik el az oroszokat? Tele voltunk izgalommal, vegyes félelemmel. Azt sem tudtuk elképzelni, hogy ha nem ez a rendszer lesz akkor mi lesz ? A fejünk tele volt tömve a kommunista ideológiával és elhittük azt, amit a tanfolyamokon belénk sulykoltak. Nem tudtuk mi van más országokban hiszen a határok hermetikusan levoltak zárva ezt mi is tudtuk. Szerettük volna, ha kimennek az Oroszok az országból, de azt, hogy megvalósuljon el sem tudtuk képzelni .Akadozott azoknak az alapanyagoknak a beérkezése, amiket a Szovjet Unióból kapott a gyár. .Sokszor leállt a gyár egyik oldalán a termelés. Csak találgattunk mi lesz, hogyan alakul az életünk . Teljes mértékben attól függött minden körülöttünk, hogy lesz munkánk vagy sem. Legjobban ettől féltem , egyik napról a másikra éltem. Bennem volt az is, hogy Apám mennyit ment a munka után, bejárta a fél világot, hogy eltartson bennünket. A hírek hozzájuk is eljutottak és izgultak értem és a gyerekemért. Flóri hazajött szabadságra és 23 án kellett vissza utaznia. Előző nap este bementünk Szolnokra a Halász csárdába vacsorázni , azzal a családdal, akik sokat vigyáztak Lacikára , Imrével és feleségével, Rózsikával . Egyre hangosabbak voltak a hírek a nagy Pesti tüntetésekről. Próbáltuk lebeszélni Flórit, hogy visszamenjen. Nem lehetett lebeszélni és neki volt igaza, mert ha nem megy vissza, akkor katona szökevényként kezelik . Nem akarta megkockáztatni a leszerelését. Nem lehetett tudni mivé alakul a helyzet. Visszautazott Tatára a harckocsizó laktanyába. Ettől kezdve november 10 ig semmit nem tudtam róla, visszaért ? harcol Pesten ? A rádióba bemondták, hogy a Tatai páncélosok is harcolnak. Ami vele történt csak akkor tudtam meg amikor haza jött. Közben itthon is zajlottak az események. A gyárban mindenki sztrájkolt, ami azt jelentette, hogy bementünk , de nem csináltunk semmit. Mondjuk ez ebben a formában nem igaz , mert magamnak csodaszép pulóvereket, Lacikának nadrágot, pulóvert kötöttem . A gyár teljesen leállt és tudtuk ,hogy csak akkor indul újra, amikor piritet kapunk a Szovjet Unióból. Azt pedig senki sem tudta mikor lesz. Az üzemi vezetők gyülekezési pontja a labor lett . Valaki szerzett egy rádiót és akkor már tudtuk hallgatni a híreket , néha nagy titokban a Szabad Európát .A fiúk Putyival az élen kitalálták ,hogy pókerozzunk . Minden nap össze ült a csapat , beszálltam én is a zsugázásba . Szerettem kártyázni, ami nálam nem jelentett szenvedélyt! Aprópénzben ment a játék mégis akadt mindig valaki, akinek jelentősen megcsappant az amúgy is visszafogott fizetése . Az első vesztésnél kiléptem és csak figyeltem a játékosokat. Ezen a télen már volt kályha a laborban ! A fiúk kokszot hoztak az üzemből és úgy bedurrantottunk ,hogy pirosodott az oldala, Karácsonyi Bogdán a főnökünk elment nyáron tőlünk , helyette az egy éve ott dolgozó Géczi Laci lett a laborvezető . Olga barátnőmet vette feleségül előző nyáron. A gyári műszaki értelmiség , a Pestről jött és a veszprémi, debreceni mérnökök , vegyészek voltak a hangadók . Mentünk a városba tüntetni. szobrot dönteni. Bár milyen hihetetlenül hangzik , Mucsányi Kálmán az akkori párttitkár vezette a csoportunkat először a Tisza parton álló Lenin szobor ledöntéséhez . Az emberek hangosak voltak , kiabáltak énekeltek . Innen csoportosan mentünk tovább keresztül a városon . Együtt figyeltük mi történik a hősök terén a szoborral .Itt már kezdett vadulni a tömeg megrészegedve a nagy szobor szétverésétől . Nekem ez már félelmetes volt és valahogyan többen leléptünk és haza mentünk gyalog a lakótelepre . Lehet ,hogy gyáva voltam de nem mentem többet tüntetni .Azt hiszem inkább valamilyen ésszerű óvatosság alakult ki bennem. Többet gondoltam arra, hogy mi lesz ha ennek vége lesz. Minden esetre a labor sem merült bele semmibe. Amikor valaki felvetette,hogy csináljunk Molotov koktélt nem lett rá vállalkozó. Ebbe az is bele játszott, hogy üveg technikusunk, Paulusz Jóska az utolsó csoporttal jött haza fogságból 1955 ben azóta dolgozott nálunk. Soha nem beszélt arról, ami vele történt a lágerekben . Nem lehetett könnyű az elmúlt tizenegy év, amit ott töltött , különösen ezzel a névvel . Oka volt rá, hogy óvatos volt, nem akart vissza kerülni. Nem volt rá biztosíték, hogy az események mellénk állnak . Minden esetre kimaradtunk ebből a hazafias cselekedetből. A műszaki vezetők maguk közül jelöltek és a dolgozók megválasztották a Munkás Tanács elnökét. Békefi Gabriella személyében. Nem akarta elvállalni, egyedül nevelte a fiát. Családi hátteréről nem lehetett sokat tudni csak annyit ,hogy az édesanyja segített néha neki. A gyárban mindenki szerette, vegyészmérnökként műszakvezető volt. A Budapesti Vegyiművekből jött, Horvát Döncivel és Ötvös Dani bácsival, akkori főmérnökünkkel. Nagy unszolásra mégis elkezdte a munkát, ami néhány gyűlésnél nem terjedt ki többre. Érdekes helyzet volt nálunk, fiatal gyár,fiatal szakemberekkel. Helyben nem volt mi ellen tiltakozni, egy hullámhosszon volt az egész kollektíva. Országos szinten szerettünk volna változásokat. Jobb munka körülményeket, több fizetést, jobb közellátást és persze ,hogy az Oroszok menjenek haza. Nálunk nem voltak különösen kirívó rossz körülmények, ahogy éltünk az természetes volt . Aki itt dolgozott valamilyen lakást kapott, ha kérte , a várostól elszigetelt zárt közösséget alkottunk ahol jól éreztük magunkat . Nagyon hamar vége lett minden reménynek elgondolásnak . Hallottuk ,hogy a Szolnokon átvezető főúton november negyedikén egész éjjel jöttek az Orosz tankok . Mire megvirradt teljesen körbe fogták Szolnokot a Cukorgyári Tisza gáttól a vasúti hídig . Nem tudom mennyi harckocsi volt Szolnok körül , de azt magam is láttam ,hogy 50 – 100 méterenként álltak . A gyárba nem mehetett be senki , ott állt két harckocsi a kapu előtt . A lakótelepnél pedig a ki és bejáratnál a házak felé fordított lövegcsővel egy - egy. Nem volt meg nyugtató, még akkor sem, ha egy ellenséges lépést sem tettek a katonák . Az egyik tanyából hordtam a tejet Lacikának , muszáj volt elmennem érte. Kézzel - lábbal elmondtam hova megyek , elengedtek és vissza is jöhettem bántatlanul . Egyik nap be kellett mennem a városba, patikába tápszerért orvosságért. Buszjárat nem volt, elindultam gyalog , próbáltak lebeszélni, ami nem sikerült . Át kellett mennem a harckocsi gyűrűn a cukorgyárnál . Nagyon féltem , a katonák ott álltak az úton nyakukban géppisztollyal. Át engedtek a város felé. Ahogy eltávolodtam tőlük lövést hallottam azt gondoltam rám lőnek. Önkéntelenül visszafordultam és láttam ,hogy egy kutyát lőtt agyon a fiatal tiszt. Megszaporáztam a lépteimet és ettől kezdve azon gondolkoztam, hogy jutok vissza ezen a helyen. Nem sok időt töltöttem a vásárlással, elintéztem a patikát és indultam vissza. Visszafelé jöttünk hárman nem féltem annyira. Simán haza jutottam, bár a szívem majd ki ugrott a helyéből. Nem indultam el többet, amíg körbe volt zárva a város . Hallottuk, hogy Szolnokon megalakult a Munkás Paraszt kormány Kádár János vezetésével . Ennél többet nem tudtam róla , mindenki sunyított a nagyhangúak csendben voltak. Igyekeztek láthatatlanná válni és ha lehetett eltűnni. Mi pedig reménykedtünk, hogy ismét nyugalom lesz. Gabit letartóztatták a Munkás Tanácsban vállalt funkciója miatt. A konkrét vádakat nem ismertem, bár én is adtam 150 forintot arra ,hogy ügyvédet fogadjunk a védelmére. Nem sikerült felmentetni, amit nem értettem ,hiszen nem csinált semmit. A többiek helyett ő vitte el a balhét. Évek múlva szabadult soha sem tette be a lábát többet a Szolnoki Vegyiművekbe . Nem sokkal később november 10 táján haza jött Flóri. Az útja bonyolult volt, Pestig teherautóval onnan vonattal. A vonat olyan lassan jött ,hogy két nap alatt jutott el Abonyig onnan gyalog jött . Azt is megtudtam ,hogy az ő alakulatuk nem volt Pesten , a laktanyára vigyáztak, amit körülvettek az oroszok. A körülményekből akkor ők is leginkább a káoszt érzékelték. Az volt a fontos , hogy haza ért sértetlenül. Vissza kellett még egyszer utaznia a hivatalos leszerelési papírjáért, hogy dolgozhasson. November végén került rá sor és utána elkezdtük a közös életünket.

 Mielőtt tovább lépnék írnom, kell arról a gyárról, ami nélkül nem dolgozhattam volna Szolnokon. Hozzá tartozott az életemhez nemcsak a labor, hanem az egész gyár. Valami mindig hajtott tovább így nemcsak azt ismertem meg, amit éppen csináltam ,hanem azt is, amihez látszólag nem volt közöm. Amikor Szolnokra jöttem 1953 nyarán , még csak a kénsav gyár egyik fele üzemelt, teljes kapacitással akkor indult, amikor dolgozni kezdtem. A legelső kénsav üzem a Francia Krebs – cég által épített a kornak megfelelően Európai színvonalú volt. Pirit alapú üzemmódja sok gonddal járt. A pirit alacsony kén tartalma miatt a Humbold kemence mindkét oldalon egy -egy kénkemencével bővült ki. Nem akarom leírni az üzemmenetet annak utána járhat bárki. A rám gyakorolt hatás azonban olyan volt amit nem hallgathatok el. A labor közel volt a kovand / pirit raktárhoz és őrlőhöz. Amikor a szállítás és őrlés beindult a zaj elviselhetetlen volt . A hatalmas tömbökben érkező piritet mire a törők őrlők finom szemcsékké őrölték ahhoz idő kellett. Az ott dolgozók füldugóval jártak keltek , ami nem akadályozta meg a halláskárosodást. A széles szállító szalagokon jutott az anyag a Humbold kemencékbe, amiben hatalmas karokra szerelt lapátok terelték körbe - körbe . Amikor kiégett belőle a kén és SO2 lett belőle csöveken ment tovább. Előfordult, hogy kartörés volt ilyenkor leállt a kemence és orrán - száján ömlött belőle a gáz. A labort beborította a sűrű SO2 köd , nem lehetett látni, de leginkább lélegezni. Meg tanultunk kis levegőt venni, mert menekülni nem tudtunk sehova. Amikor sokáig tartott a javítás elmentünk az udvar másik oldalára. Javítani úgy lehetett, hogy a közel ezer fokos tengelybe azbeszt ruhában felment a lakatos . Amikor megtalálta a törött kart azt kiütötte egy nagykalapáccsal. Behelyezte, rögzítette a jót és utána jött le. Kevesen vállalták ezt a munkát, / Ács János, Weishaar Jóska, Bali Jóska./ egy karcsere 55-56 ban 150 forint volt. Az SO2 gázt, ahogy innen ki került tisztították, hűtötték, mosták úgy jutott a kontakt kemencébe, ahol átalakult SO3 gázzá és mehetett az elnyelő tornyokba . A savat hűtötték, hígították úgy került a tárolókba innen fejtették a vasúti tartályokba. Ezek a munkafolyamatok dolgozó embereket takarnak, akik keservesen megdolgoztak a kevés pénzükért. A gyár teljes létszáma akkor 320 - 350 fő lehetett. Ismertük egymást. Legtöbben a környező falvakról jártak a gyárba. Sokan Tószegről, Rákóczifalváról, Körös Tetétlenről jöttek, akik otthon aktívan gazdálkodtak saját kis házuk körül . Átmenet volt a mezőgazdaság és az ipar közt. Az emberek zöme gyorstalpalót végzett betanított munkás volt. Egy idő után jó szakemberekké váltak a sok tapasztalattól. A fiatalok szakmunkás képzőbe jártak és az iskola elvégzése után lakatosok, hegesztők, esztergályosok , vegyipari szakmunkások lettek. Biztos munkájuk volt a Vegyiműveknél. Rangot jelentett itt dolgozni. Sok szakembernek az iroda házban dolgozott a felesége. Könyvelők , bérszámfejtők, és sokan laboránsok lettek. Pár év alatt jó kis csapat állt össze. A labor épületével szemben volt a központi anyagraktár, mellette a szabad raktár. Ezeken a helyeken minden volt, ami kellet egy generáljavításnál,vagy nekünk a laborban. Mindenre kíváncsi voltam , meg csodáltam a hatalmas gépek alkatrészeit, a gázfúvókat, tolózárakat, amik a szabad raktárban voltak. Semmi közöm nem volt hozzájuk mégis látni akartam, amit lehetett. Minden évben bővült a létszám, Veszprémből, Debrecenből jöttek a fiatal vegyipari szakemberek. A fiúk az üzembe dolgoztak a lányok jöttek a laborba. 55 - 56 ban már 400 – 500 fő között volt a dolgozói létszám. Kialakultak a kiszolgáló üzemek, a különböző műhelyek. A társadalomban végbemenő megszorítások és változások ellenére jól éreztük magunkat. A gyárban működött egy kb 30 fős pártcsoport. Nem tudtam igazán mi a feladata, kicsit féltem a párttagoktól, olyan misztikum vette körül őket, amit nem értettem. Meg keresett Berci bácsi a raktár vezetője és beszervezett az MDP be - a Magyar Dolgozók Pártjába - Mondta ne féljek, mert egyelőre az lesz a feladatom, hogy a szakszervezeti csoportomban eladom a bélyegeket. Egy évig tagjelölt lettem, csak amikor visszajöttem szülés után vettek fel párttagnak. Eljártam a taggyűlésekre, megvettem a bélyegeket és éltem tovább az életemet. Nem éreztem változást semmiben. Aztán egyszer csak megindult valami, ami kezdett bennünket, fiatalokat is érdekelni.

 A laborban egyre otthonosabban mozogtam, már nem dolgoztam műszakban. A nappalos Ilikével és Zsuzsával elemeztem a beérkező piritet. Elszívó fülkéink továbbra sem működtek rendesen. Néha a feltáró savaktól olyan tömény vörös színű salétromsav gőz öntötte el az egész labort, hogy nem lehetett látni. Ilyenkor ott hagytuk a poharakat had táródjon benne magában a pirit és füstölögjön nélkülünk. Ki mentünk a labor elé, és amikor tisztulni látszott a levegő visszamentünk, folytattuk a munkát. Naponta ismétlődött a munka ilyen módja. Az elszívók, csak akkor lettek elfogadhatóak, amikor évek múlva az egészet lecserélték. Addig, viszont elég sok gázt beszívtunk nem is gondolva rá, hogy mennyire káros. Nyár volt, nyáron pedig az ember nem gondol arra mi lesz télen. Télen hideg volt, és abban a laborban ahol azon a télen dolgoztam, egyáltalán nem volt fűtés. Nemcsak fűtés nem volt, hanem kályha sem volt helységbe. A kéménylyuk magában árválkodott. Úgy melegedtünk, hogy a vasvázas fa székek alá rezsót tettünk. A még Szegeden vett és meglévő lódenkabátomban voltam egész nap. Könnyen ellehet képzelni milyen minőségi munkát végeztünk. Az izzító kemencéket állandóan bekapcsolva tartottuk az is adott egy kis meleget. Így próbáltuk átvészelni a telet. A helyzet otthon sem volt sokkal jobb. Talán annyival, hogy legalább kályha volt a szobámban, így amikor haza mentem betudtam gyújtani. Tüzelőt innen - onnan szereztünk, valamennyi szenet kaptam a gyárból, gallyakat pedig hoztak a fiúk a Tisza árterületéről a kirakott rőzsékből. Ilyen körülmények közt lettem terhes. Nagyon akartam, vártam a kisbabát miközben nem gondoltam rá, hogy mi lesz, ha majd megszületik. Akik akkoriban férjhez mentünk mindenki babát várt. Teljesen természetes volt, hogy aki asszony az előbb –utóbb szülni fog. Néhányszor kötelező volt elmenni az orvoshoz a kevés kedvezmény miatt. Jól éreztem magam, semmi problémám nem volt. Egyre jobban gömbölyödtem, jártam dolgozni. Kislányt vártunk, akit Katinak akartunk elnevezni. Mivel Flóri már két éve volt katona kérvényt küldtem a Honvédelmi Minisztériumba, hogy szereljék le egy évvel hamarabb. Farkas Mihály volt a HM minisztere, aki küldött egy tisztet környezettanulmány végezni. Az egy szem szobámban beszélgetett velem. Utána arról számolt be főnökeinek, hogy nagyon jó körülmények közt élek és semmi nem indokolja, hogy a férjem leszereljen. Az értesítésben, amit kaptam a látogatás után mindezt leírták. Ezután nem is próbálkoztam semmivel. Szüleim messze voltak, ritkán mentem haza. Hozzám jönni nem tudott anyám mert otthon kellett helyt állnia. Apám Inotára járt kubikolni az akkor épülő gyárhoz. Amikor jött haza és ment vissza , találkoztunk az állomáson . Ilyenkor mindig ellátott otthoni ennivalóval , nem tudom mi lett volna velem anélkül . Akkor már kezdtem gondolkozni mi lesz velünk ? Babakelengyére kaptam valamennyi segélyt abból megvettem a legszükségesebb holmikat. Kising, kis kabátka, pelenka, takaró cumis üveg ez volt minden . Gyerek ágyat kaptam attól, akinek már kinőtte a gyereke és a ruhák is így kezdtek majd szaporodni. Többen voltunk terhesek egyszerre, Eta aki Veszprémből jött Ferivel és ugyancsak babát várt velem dolgozott , valamivel idősebb volt nálam és városi polgár lány többet tudott sok mindenről mint én . Sokat segített nekem tanácsaival az ő babája Detti januárban megszületett én pedig március elejére voltam kiírva. Közeledett a szülésem ideje , amitől egyáltalán nem féltem. Farsangi bál volt a kultúrházban ahova elmentem este és még táncoltam is. Másnap 1956 március 5 én délkörül kezdtek jönni a fájások. A lányok szóltak a vállalati sofőrünknek, Laci bácsinak, hogy Eszter szülni akar. Mentőt senki sem vett igénybe, hiszen a szülés nem betegség. Jött azonnal és bevitt a városba az akkori bábaképzőbe . Az ügyeletes szülésznő vett pártfogásába, aki legalább egy mázsás lehetett. Mondtam, hogy segítsen nyomni. A felelet az volt ,hogy „ ha én nem tudom magából kinyomni a gyereket, akkor az bent marad „! Nem maradt bent! Délután három órakor világra jött az én kisfiam! Kérdezték mit vártunk, mondtam, hogy” kislányt, de nem baj majd a másik kislány lesz „! Körbe nevettek, hogy ők még nem láttak olyan kismamát, aki éppen megszülte a gyerekét és már a másikat várja ! A fiam, kicsi volt – 320 - , gramm, púp volt a fején az arca vörös az erőlködéstől, de olyan szép volt amilyet én még soha nem láttam, boldog voltam a gyerekemmel. Amikor bementem a kórházba még hó volt, mire kijöttem megérkezett a tavasz. Flóri haza jött megnézett bennünket és visszament a laktanyába. Nem maradtam Szolnokon csak egy pár napig. A vállalati Pobeda autóval haza vitt Laci bácsi bennünket Gesztre. Otthon aztán Anyám alkalmazta velem a gyerekágyas asszonyok szabályait. Még az utcára sem mehettem ki, legtöbbször feküdnöm kellett. Hozták az ismerősök az ebédet, finomakat ettem. Volt tejem egészen addig, amíg otthon voltam. Aztán kitalálta, hogy függetlenül attól, hogy én hol esküdtem ezt a kis fiút megkereszteljük Geszten a református templomban. Nekem mindegy volt akkoriban inkább hibának , mint erénynek számított egy keresztelő. Juci unoka húgom lett a keresztanya, Sára néném fia Sándor unokatestvérem, a keresztapa. Így lett református Lacika . Amíg otthon voltam megtanított anyám, mivel pótolhatom a tejemet. Hamar rá kellett szoktatni a hígított tejre, kávéra később a tejbe grízre. Hat hétig maradhattam otthon, ennyi volt a szülési szabadság, utána mentem dolgozni. Az utolsó pillanatban sem tudtam, hogy oldom meg az elhelyezését. Végül minden megoldódott. Rózsika nevű szomszéd asszonyom vigyázott rá. Kis ágyunk csak egy volt, szereztem valahonnan egy nagyobb fajta gyümölcsös ládát azt kibéleltük takarókkal és abba helyeztük el napközben, amíg ki nem nőtte. Akkor már kaptam járókát valakitől. Amikor Szolnokra visszajöttem átjött Eta az akkor már negyedik hónapos Dettivel. Kibontottuk a két gyereket egymás mellé tettük és a gyönyörű gömbölyű rózsaszín kislány mellett látva az én csenevész kisfiamat majd elsírtam magam, hogy mikor lesz belőle olyan szép baba, mint az övé. Nem hamar de lett! Most aztán, teljesen megváltozott az életem. Délelőtt kétszer haza mehettem a munkából megszoptatni, három hónapig. Utána maradt a cumi és az „Oriza „ tápszer majd a tejbegríz és hamar a mindenféle rendes ennivaló. Nyár végén Anyósom megsajnált és elvihettem hozzá két hónapra Lacikát. Gesztre nem tudtam volna elmenni meglátogatni, így is rossz volt mindkettőnknek. Sokat utazgattam vele később is hol az egyik hol a másik nagymama vigyázott rá. Anyám nagyon megszerette, pedig ő is kislányt várt. Mire másodszor hazavittem már nem számított kislány, vagy kisfiú.

 Ahogy, hazautaztam nem fogadtam meg semmit mégis szabadabbnak éreztem magam, mint korábban . Másokat is megismertem és rá jöttem ,hogy nem nagyon tudunk miről beszélgetni egymással. A gyár szinte minden dolgozója fiatal volt. Nyáron, amikor jöttek a diákok üzemi gyakorlatra még többen voltunk. Közéjük tartozónak éreztem magam mentem velük moziba és sokat jártunk strandra. A strandolás azt jelentette, hogy átmentünk csónakkal a Tisza túl partjára . Itt volt egy kellemes homokos partszakasz és ott fürödtünk. Nem volt bennünk félelem érzet, azt hittük a Tisza olyan szelíd mint amilyennek látszik . Egyik ilyen fürdőzés alkalmával az egyik jó úszó fiú Putyi kitalálta hogy áthoz engem úszva a folyón úgy, hogy a nyakába kapaszkodok .Egyáltalán nem tudtam úszni mégis vállalkoztam rá. Amikor a víz sodrásában a közepére értünk a folyónak rám jött a félelem . Láttam a hömpölygő vizet, ahogy sodor bennünket egyre jobban a kiszemelt parttól lejjebb. Biztosan észre vette Putyi, hogy meg ijedtem, mert egyfolytában mondta, el ne engedd a nyakam! el ne engedd a nyakam ! Ettől kezdve már féltem, de nem engedtem el és szerencsésen átértünk a vízen .Soha többet nem próbáltam meg újra . Fürödni is csak akkor mentem, ha biztosan volt csónak az átkeléshez. Strandra akkor még nem jártunk a város messze volt és a belépőt is igyekeztünk megspórolni. Amíg leértünk a Tiszára addig lehetett hancúrozni, nyár végén szedret szedni a gyári szennyvíz csatorna mellett. Nyár elején, amikor az árterületről visszahúzódott a kiáradt víz a vissza maradt kis tavacskákban ott rekedtek a halak. A fiúk mentek tapogatóval és igyekeztek minél többet kifogni belőle. Ilyenkor nagy közös lakomákat rendeztünk . A lányok megfőzték a finom halászlét és a házak elé telepedve az evett belőle, aki akart .Remekül éreztük magunkat. Egyik alkalommal itthon volt Flóri szabadságon és ö is betársult a halászokhoz. Mikor valami elkezdett ficánkolni a tapogatóban bele nyúlt vállig a vízbe. Gondolta jó nagy hal akadt a kezébe , elmarkolta erősen ,hogy ki ne szabaduljon . Amikor kiemelte meglátta, hogy nem hal. hanem egy óriási kecske béka, aminek a szorítástól meredeznek a lábai. Mindent eldobott, tapogatót a békát jó messzire és úgy ugrott ki a vízből mint akit kergetnek! Úgy futott, hogy meg sem állt hazáig vizesen, sárosan érkezett hozzánk, mi lányok pedig jót nevettünk rajta és számon kértük miért nem hozta haza a békát. Megsütöttük volna a békacombot, ha elő készítik! Megalakult a gyári futball csapat, akik a gyár bejárata mellett épült pályán játszottak. Amikor itthon voltak mindig kint szurkoltunk a csapatnak. Sokszor mentek vidékre és mi lányok hűségesen kísértük őket a gyári teherautó tetején a jászsági falvakba. Olyan hangosak voltunk, hogy a vendéglátó csapat szurkolóit is túl kiabáltuk . Az első szobatársam mellé másik társat is kaptam. A lány Mezőtúrról jött hasonlóan vidám természetű mint én Schmidt Mari. Össze barátkoztunk együtt jártunk táncolni, sokszor hozzájuk mentünk és ott is aludtunk. Kellemes kiruccanások voltak ezek a hétvégék. Az érettségi után egy évvel találkozót szerveztek a szegediek. Mentem én is szívesen , hiszen nagyon nehéz volt az elszakadás a diáktársaktól. Erre az alkalomra varrattam magamnak új ruhát. Nagy dolog volt, végre a kis fodros ruhám mellett volt még kettő, amit lehetett variálni. Sokan összejöttünk, meséltük az élményeinket. A Szegeden maradt lányoknak nem volt jó munkahelye. Olga vegyészként ruha gyárban dolgozott . Hívtam jöjjön el Szolnokra és ígértem megkérdezem felvennék e a laborba . Örültem amikor azt a választ kaptam, hogy jöhet. Ő volt az első akit ide csábítottam a Vegyiművekhez nem sokkal később Kati barátnőm is ide jött a férjével. Pár év elteltével sok fiatal jött Gesztről is és én örültem, hogy ismerősökön segíthettem. Azokban az években, minden zavaros volt a lelkemben, nem tudtam mi a helyes, mi nem. Szerettem volna szabad lenni, de akkor még jobban kötött bennünket az adott szó és a gyűrű mint most. Nem tudtam tanácsot kérni senkitől, hogy mit tegyek. Nyáron újabb friss diplomások jöttek Veszprémből és Debrecenből. A fiúk dongtak körülöttem , ami bevallom őszintén nagyon tetszett nekem. A nagy bulikból sohasem hiányoztam ..1954 nyarán még mindent megváltoztathattam volna, nem tettem. Anyám nem akarta ,hogy férjhez menjek tiltakozott ellene. Tudtam, hogy neki van igaza, amit a világért sem ismertem volna be. Csúnya hangú levelet írtam neki, amit soká bocsátottam meg magamnak, sokáig volt lelkifurdalásom miatta. Később nem a lányomtól, hanem az unokámtól kaptam vissza azt a cirkuszt, amit én csináltam. Mindennek ellenére, novemberre kitűztük az esküvő időpontját. Megbeszéltük, hogy a polgári esküvő Geszten a templomi, pedig Kocséron lesz. Ebből aztán, eléggé gubancos esküvő kerekedett. Csináltattam egy nagyon szép uszályos menyasszonyi ruhát, amit meg kellett mutatnom Geszten is. Így, aztán mindkét helyen lett esküvő és lakodalom. Nem lehetett másképp megoldani, hogy az én rokonaim és a Flóri rokonai is részt vegyenek a számunkra fontos eseményen. Flóri a keresztapjával jött és nem hozta a csokromat, mert az szerinte csak majd Kocséron kell a templomi esküvőn . A geszti csokrom egy hevenyészett fehér krizantém csokor lett. Nem örültem neki rossz ómennek éreztem . A lakodalom ennek ellenére jól sikerült. Egy héttel a lakodalom előtt már csináltuk a csigát az asszonyokkal ,sütötték a kalácsot a rokonok, kopasztották a tyúkokat az asszonyok. A lakodalom napján kipakoltunk mindent a házból, a földet felszórták törekkel. Ez a művelet fontos volt, mert a táncolással így lehetett szebbé tenni a szoba földjét. Geszten akkor még a villany sem volt bevezetve. Kölcsön kértek egy petróleummal működő„harisnyás „ lámpát az világított sárga fényével .Apám megfogadta a geszti cigányokat muzsikálni. Üstökben főtt a tyúkhús leves és a birka pörkölt . A cigányok kíséretével elsétált a násznép a Tanácsházára, ahol összeadtak bennünket .A férfiak mulattak ,az asszonyok és a vőfély kínálta az utcán ácsorgó embereket . Mire haza értünk minden készen volt, megvoltak terítve az asztalok. A vendégek által hozott sok torta a kamrában várt a sorsára. Mindegyik külön műalkotás volt, aranysárga a tojás sárgájától. Mire eljött a vacsora ideje mindenki jó hangulatba került. Emma keresztanyám nagyon gavallér volt, három pár tyúkot, rengeteg tojást , lisztet hozott és ajándékba két paplant ! Még 10 év sem telt el a háború végétől alig lehetett valamit venni. Az ajándékok nagy része egy - egy lábas , fazék, tányér, tepsi , kis tál, nagy tál volt . A menyasszonytáncra annyi pénzt összeadott a rokonság ,hogy abból megtudtam megvenni életem első rendes téli kabátját. Jól mulatott a násznép az egész falu erről beszélt. Éppen csak kipihentük magunkat és utaztunk Kocsérra, mert a következő hétvégén ott volt a templomi esküvő. Gesztről csak anyám jött el velünk. A Kocséri körülményektől nem volt nagyon feldobva. Bántotta a sok gyerekes család szegénysége. Azt gondolta ott kell nekem is élnem. Nekem sohasem okozott gondot, hogy milyenek a körülmények. Azt, hogy sok testvér van kimondottan szerettem. Mégis sajnáltam, hogy rossz kedvűen utazott haza. Ahogy teltek az évek megbékélt Flórival, azt hiszem szerette valamennyire. Apám megszerette, különösen az ügyessége miatt a szomszédok pedig, mert versenyt ivott velük. Az esküvő után minden ott folytatódott ahol abba hagytuk. Nászútra új Pestre a Flóri nővéréhez mentünk, oda néha ki tudott jönni eltávozásra. A szolnoki életem annyiban változott, hogy kaptam egy külön szobát a lakótelepen ahol addig is laktam. Három szobás lakásban lakott két„család „társbérletben. Meg tanultunk alkalmazkodni egymáshoz. Amikor Flóri haza jött eltávozásra, szabadságra nem ment a fiúkhoz aludni velem alhatott, teljesen legálisan. Minden héten haza jött, század írnok lett Pesten a Csángóban ahol a parancsnoka megértő volt vele. A kis szobánkat a körülményekhez képest otthonossá tettem. A berendezés egyelőre maradt, a 850 forint fizetésből nem telt új bútorra .Egyedül dolgoztam, sokszor útiköltséget is én adtam a visszautazáshoz, mert a zsold nem volt elég cigarettára sem.