A kikötőt eddig csak a buszból láttuk . Gondoltuk a fiúkkal nyugodtan elmehetünk oda is .Nyüzsgés kiabálás töltötte be a környéket .Hemzsegtek a katonák ,civilek , matrózok , naplopók , turisták . Akkora volt a kavalkád , mint amikor a világ minden tájáról összesereglenek az emberek . Valamennyi török élelmes ,mert ha nem az nem boldogul .A kikötőben több olyan lepusztult bárka állt amit a gazdája halsütő alkalmatosságnak alakított át . Hatalmas kerek fém tepsiben parázson sült a hal .Karikára szeletelt hagymát , paprikát , uborkát adtak hozzá .Ha valaki mást kívánt, volt kecsap, mustár és sült krumpli is .Az árus olyan gyorsan ugrált és szolgálta ki az enni vágyókat , hogy véletlenül se maradjon senki éhen .Az pedig nagy szégyen lett volna ha máshová megy .. A sülő hal illatára összefutott a nyál az ember szájában .Különösen éhes gyomorral nem lehetett megállni evés nélkül .Beálltunk a sorba vállalva a kétes tisztaságú kiszolgálást . .Megkaptuk kis papírtárcánkon a kívánt adagot és félrehúzódva eszegettünk .Asztalnak vagy asztal utánzatnak nyomát sem láttuk .Kéztörléshez szalvéta helyett vastag csomagolópapírt kaptunk , ami arra a célra teljesen alkalmatlan volt .A halat a sülő olajból villával vették ki , minden egyebet kézzel szervírozott a fickó .Fél marék hagyma , csipet zöldpaprika .A mi gyomrunk már hozzá szokott a török kajához , éhesek voltunk . Reméltük kibírjuk hazáig az amúgy ízletes hallal . A fiuk kicsit fanyalogtak , végül jó nagy adagot befaltak . Úgy terveztük majd a szállodában hazaiból rendesen megvacsorázunk . A tenger felől kellemetlen hideg szél fújt .Valaki mégis kitalálta ,hogy menjünk el séta hajózni a Boszporuszon . Rajtam nem volt kabát csak egy vastag kardigán , fáztam kicsit . Nem akartam menni , a csapat leszavazott így kötélnek álltam és velük tartottam . Haza egyedül úgysem mertem elindulni . Érdeklődtünk a sétahajó pénztárnál mikor indul a következő hajó . Kiderült , hogy az előzőt éppen lekéstük és csak két óra múlva indul a következő .Ahogy ott téb-lábaltunk odajött hozzánk egy pasas,hogy nem akarunk e séta hajózni az öbölben ? A fickó 40 – 45 éves lehetett , fekete szakállas igazi török . „ Ó dehogy nem „ mondtuk „ Nagyon szeretnénk „ Na akkor szerencsénk van mert az ő bárkája itt áll a kikötőben .Az egyetlen feltétel hogy legalább 10 fő utasnak össze kell jönni akkor elindul . A beszélgetés kézzel - lábbal indult majd hamar kiderült ,hogy jól beszél németül ettől kezdve a fiukkal sínen voltunk . Fejenként 10 márka a tarifa és indulunk, ahogy összejön a közönség . Kérte segítsünk neki toborozni még néhány embert .Mások is észrevették alkudozásunkat és odajöttek hozzánk . Először három német , majd angolok és franciák . Félóra alatt lettünk húszan , befizettük a viteldíjat és invitált bennünket a bárkához. Már messziről mutatta ,hogy az a nagy hajó az övé ! Mondta ,hogy azzal fogunk siklani a túlsó partra mint a villám ! Amikor megláttuk a járgányt az volt az első reakciónk , hogy veszni hagyjuk a befizetett pénzünket . Latolgattuk jobban járnánk ha száraz lábbal még most kiszállnánk és haza mennénk . A csoda hajó ütött –kopott legalább száz éves bárka volt . Azt is könnyen eltudtuk képzelni , hogy esetleg a magyar rabszolga nőket ezzel szállították a Dunán a szultán háremébe .Megkezdődött a beszállás a sokat megélt bárkába . Ahogy rá léptünk a deszkapallóra ami a beszállóhidat helyettesítette megremegett az egész tákolmány .Olyan ingásba kezdett ,hogy félő volt a vízbe pottyanunk Minden ereszték hangosan nyikorgott .Az volt az érzésünk rögtön széthull az egész szerkezet .Törökünk látva kétségbe esésünket igyekezett megnyugtatni bennünket . Elmondta ,hogy naponta többször megteszi az utat a két földrész közt . Egyébként a kormánynál lévő kapitány gyakorlott szakember, menjünk bemutat bennünket .A kapitány 70 éves lehetett , nem túl magas izmos , egy szál pulóverben . Nem úgy nézett ki , mint aki fázik .Torzom -borz haja , körszakálla és a szájában lévő egyetlen foga nem tette igazán megnyerővé . Az viszont kétségtelen ,hogy tengerész külsőt kölcsönözött neki .Úgy nézett ki , mint Popej a tengerész az animációs filmen . Rögtön felderült az arca amikor meglátta , hogy két asszony nyomakodik be az egyszemélyes fülkébe . Valami ülő alkalmatosságra helyet foglaltunk és élénk társalgásba kezdtünk . Elektromos hősugárzó adott valami kis meleget ,nem fáztam annyira mint a mólón .Törökünk amit mi mondtunk hűen fordította Németről Törökre . Amit Popej mondott nekünk vagy rólunk azt már nem annyira . Nem volt nehéz kitalálni a beszélgetésnek ezt a részét sem , olyan élénk vigyor kísérte a szöveget .Tetszettem az öregnek a szőke fejemmel . Nem voltam ugyan 20 éves de nála mégiscsak fiatalabb voltam legalább 20 évvel .Úgy tűnt élénken elképzelte , hogy néznék ki háremében a török asszonyok közt .Nagyokat nevetett , kivillantva rám egyetlen fogát .Próbált néha meglapogatni A szűk helyen ,kutyaszorítóba kerültem .Ica és a két fiú szemtelenül nevettek . Egyszer csak Popej felhúzta az ingét és megmutatta hol szúrták meg a tengeri kalózok a hasát .Mutatvány közben elengedte a kormánykereket. Invitált vezessem kicsit a bárkát, nem álltam kötélnek . Ica viszont kapott rajta . Popej minden figyelmét felém fordította, miközben a szék alól elővarázsolt egy üveg pálinkát. Közben a fenekemet lazán megsimogatta, amikor Ica felkiáltott, hogy kapitány, kapitány itt egy nagy hajó! Az öreg nevetett, és mutatta ,hogy a másik oldalon tőlünk 5 - 10 méterre húz el egy óriás tengerjáró. Na, ha annak nekimegyünk, másnap benne vagyunk az újságokban, a hírt itthon is lehetett volna olvasni ,hogy a „ Boszporuszon elsüllyedt egy bárka nemzetközi utasokkal „ .Az egész utat végig nevettük . Ázsiában a csodálatos Galata híd lábánál kötöttünk ki egy óra hajókázás után. Két lépésre tőlünk a parton ott állt egy kellemes kisvendéglő egész véletlenül. A tulaj, invitált bennünket beljebb . Mindenhol tapasztalhattuk az agyafúrt kereskedői fogásokat .Mit volt -mit tenni bementünk mi is a többi turistával. Összes Isztambuli utunk alatt ez a hely volt a legelegánsabb ahol megfordultunk. A velünk érkezett többi turista közt mi voltunk a legszerényebbek , mondhatnám sóherek. Ők homárt ettek és finom borokat ittak hozzá , Mi kebabot ettünk és üdítőt ittunk utána . Így is habzsi - dőzsi volt részünkről miközben kihangsúlyoztuk ,hogy nem vagyunk hívei a szeszes italnak .Ebéd után sétáltunk az Ázsiai kis Bazárban, amit kimondottan a pénzes turistáknak találtak ki .Sok szép szőttes ,teveszőr takaró , bőr és réz holmi kínálta magát számunkra feleslegesen . Az egyik kis utcában összefutottunk Szolnokiakkal .Horvát Attila sétált barátaival , akivel a „ Horváth Busz „ feliratot tüntettük el útjaink elején .Amikor elköszöntünk tőlük már várt bennünket törökünk és Popej . A visszafelé út gyorsabban telt esteledett és fáztunk . Nem mentem be a „ hajóhídra „ elegem volt az öregből .Amikor átfagyva megérkeztünk a kikötőbe a kellemes élmények ellenére sem bántuk ,hogy vége a kirándulásnak . A szállodában alá álltam a kétes tisztaságú meleg vizes zuhanynak . Sajnos így sem menekültem meg egy kiadós náthától . Másnap teljes gőzzel beindultunk vásárolni , szorított bennünket az idő .A fiúknak megmutattuk hol kell bemenni a bazárba .Lelkükre kötöttük jól figyeljenek meg minden jellegzetes helyet . Nézzék meg mi van a keresztutak mellett , hol van az ivó kút , az Allah szemével tele aggatott oszlop . Különben hiába mennek be , nem tudnak kijönni .Az utcán legjobb tájékozódási pont volt az akkoriban üzembe helyezett villamos pálya .A fiúk azt mondták ,ne izguljunk, mindent megnéznek , megfigyelnek és haza találnak .Mi már a vásárlástól ,cipekedéstől fáradtan otthon pihentünk . Ők még sehol sem voltak . este 6 - 7 óra körül .Elmúlt 8 óra amikor megérkeztek és egymás szavába vágva mesélték élményeiket .Minden nehézség nélkül megtalálták a Bazárt és 10 óra körül be is mentek .Ahogy egyik utcáról a másikra sétáltak bámészkodva elvesztették időérzéküket és az út fonalát .Bejárták az alagsori részeket is ahová mi soha sem jutottunk el .Egyszer csak azt vették észre ,hogy eltelt az idő , fogynak az emberek körülöttük .A bazár este 6 ig van nyitva közeledett a zárás ideje . Elindultak az általuk vélt legjobb irányba a kijáratot sehogy sem találták .Amikor derengett végre valami, kiderült, hogy az a kijárat teljesen ismeretlen helyre vezetett .Visszamentek , újabb próbálkozás , újra rossz kijárat . Végül a bazárt bezárták ,és a biztonsági őrök vezették ki őket a főbejáraton .Amikor végre kint voltak a helyes irányból gyerekjáték volt haza találni . Mindent összevetve hálásak voltak, hogy megmutattuk nekik a város nevezetességeinek egy részét .Azt mondták , hogy jobban jártak velünk mintha két kislányt csíptek volna fel . Nem biztos , hogy ennyi különleges élményben lett volna részük, mint velünk.

 Kettesben várakoztunk Icával, egy nyár végi hajnalban a buszparkolóban,odajött hozzánk két 20 év körüli fiú látva üres táskáinkat. Megkérdezték, hogy nem az Isztambuli buszt várjuk véletlenül ? Mondtuk, de bizony azt várjuk . Jaj de jó, mi is arra várunk mondták .Megkérdezték csatlakozhatnak e hozzánk ,mert ők nemhogy Isztambult, de Szolnokot sem ismerik. Mint két kóbor lovag kerültek ide. Drezdában tanulnak, az akkori utazási irodavezetőnk fiával. A fiúkat ő ajánlotta be anyukájához. Nem vásárolni akarnak, csak megnézni Törökország egy kicsi szeletét. Természetesen rögtön felajánlottuk minden segítségünket. Ettől kezdve a két fiút, Zolit és Tamást a szárnyaink alá vettük. Azon nyomban elkezdtük kioktatni őket az utazás előtti tudnivalókról. Tamás volt az elevenebb , Zoli kevés beszédű és alacsonyabb volt társánál. A buszon a mögöttünk lévő két helyet foglalták el, így beszélgethettünk velük . Örültünk, hogy végre valakinek átadhatjuk, mérhetetlen tudásunkat. Az utak során felhalmozott tapasztalataink nem mennek kárba. Azzal kezdtük, hogy a kaja és a víz legyen mindig elérhető helyen. Nekünk elhihetik, hogy olyan ritkán áll meg a török apró bajaink miatt, hogy Isztambulig éhen halnak. Amikor megérkeztünk kiderült, hogy ennek ellenére a Zoli kajája a csomagtartóban maradt. Két napig a Tamástól kapott szendvicsen és ropin élt. Fontos volt az is, hogy a hosszú lábú üljön kívül, ne kelljen annyit fészkelődni éjszaka. Útvonalunk a szokásosnál is szerteágazóbbra sikeredett . Estig csak Szegedre jutottunk el, ami elég idegesítő volt . Amikor megálltunk a Mars téren a csillag börtön falánál a boldogság jelei mutatkoztak rajtunk . Az egyórás pihenő alatt elintéztük szorító gondjainkat , pótoltuk az elfogyott vizet .Üdén frissen indultunk tovább , azzal a csodálatos érzéssel, hogy kezünkbe - lábunkba visszatért a vérkeringés. Az út során még kétszer kerített hatalmába ez az érzés bennünket. Szabadkán és a nagy Fánál lévő parkolóban, sajnos nem tartott ki Isztambulig . Az átkínlódott éjszaka után, amikor megérkeztünk álmaink városába nem volt olyan porcikánk , ami tökéletesen működött. Olyanok voltunk, mint egy rozsdás robot. A fiúk sem látszottak pihentebbnek, pedig hozzá voltak szokva a hosszú utazáshoz nem panaszkodtak. Pénteken indultunk szombat délre érkeztünk meg az egész hétvégét idegenvezetésre szántuk . Vásárolni csak hétfőn reggel indulhattunk legalább kellemesen töltjük az időt. Lassan, kezdtük felfedezni Isztambul szépségét. Megbeszéltük a fiúkkal, hogy a szoba foglalás és rövid pihenő után találkozunk a halban .Úgy gondoltuk teszünk egy rövid sétát a belvárosban és közben megbeszéljük, mit nézünk meg másnap .Hűvös borongós időt fogtunk ki, mint már sokszor. A délutáni rövid séta alatt elmerészkedtünk olyan helyre ahová Icával kettesben nem mertünk elmenni. Meg néztük az Egyetem környékét, ami a mi Lengyel piacainkhoz hasonlító zsibogó. Mindent lehetett kapni, igazi bolhapiac volt .Nézelődtünk a forgatagban de nem vettünk semmit . Ahogy innen eljöttünk , zeg -zugos utcákon kijutottunk a tengerpartra. A városnak ezt a részét láthattuk a szállodai szobánk ablakából. A tengerparti romos épületek közt száradtak a bőrök orrfacsaró bűzt árasztva. A környéken járkáló emberek nem voltak valami bizalom gerjesztők . Nem kellett hozzá nagy fantázia, hogy bármit eltudjunk róluk képzelni .Örültünk, hogy sohasem indultunk el egyedül erre a környékre. Kevesen járkáltak, ami érdekes módon még félelmetesebbé tette a helyet. Kiléptünk, minél hamarabb otthon akartunk lenni .A fiuknak megmondtuk ne igyanak a csapból folyó vízből . Mindent ígértek , ennek ellenére Tamásnak a negyedik naptól hasmenése lett , nem tudták mitől . Másnap vasárnap reggeli után indultunk megnézni a város néhány nevezetességét. A Kék Mecset látványa minden alkalommal lenyűgözött , ide mentünk először . A Hippodron térről két udvaron keresztül lehet eljutni az épülethez. Az első udvar közepén van egy kút több kifolyóval. Ezen a helyen kell megtisztálkodni az igazhitűeknek. Csak az ilyen gyaur kutyák mint mi mentek be porosan piszkosan. A bejáratnál megállított bennünket egy templomszolga. A nőknek a bejárat mellett előre elkészített színes sálak egyikét a fejére kellett tenni. A cipőt pedig mindenkinek, le kellett vetnie. A kék festett falak , a színes ablaküvegek a hatalmas perzsaszőnyegek látványa ámulatba ejtik a messziről jött embert .Felkészültek a turisták fogadására , nem lehet az egész templomot be bolyongani, mint Edírnében .Korláttal van körül fogva az a rész ameddig el lehet menni . Kellemes hűvös áhítatot sugárzó az egész csodálatos hely .Néhol a környezetéről tudomást sem vevő, turbános ember imádkozott Allah hoz . A templom szolga némi baksisért körbevitt bennünket az emeleti részen . Korábban, itt az asszonyok imádkoztak , ma már nem veszik ennyire szigorúan. Amikor, kijöttünk hiánytalanul megvoltak a cipőink. Megfordult a fejünkben ,hogy esetleg mezítláb kell haza mennünk . Az árkádok alatt az udvaron gyerekek árulják a képeslapot , csecse - becséket .Alig lehet tőlük szabadulni , olyan erőszakosak .Öreg szakállas férfiak ülnek a földön és pörgetik az ima malmot .A kék Mecset és az Aja Sofia mecset közt padokat helyeztek el . Esténként fényjátékkal és zenével szórakozhat az aki kiül ide gyönyörködni . Napközben is kellemes a hely nézelődésre beszélgetésre . Mi is pihentünk kicsit mielőtt tovább indultunk . Amióta kijárunk nem sikerült belülről megnéznünk az Aja Sofia mecsetet. Egyfolytában fel újították , tele volt állvánnyal . Most sem volt másképp , mégis amikor a pénztárnál érdeklődtünk kiderült bemehetünk . A jegy árusnak elmondtuk Magyarok vagyunk és a királyné is az volt, aki építtette a templomot . Jól elbeszélgettünk kézzel - lábbal, aminek az lett a vége, hogy mehettünk ingyen . Bent hozzá csapódtunk egy német csoporthoz és végig jártunk mindent . A szépségét igazán nem tudtuk élvezni a munkák miatt ,de a nagyságát és különlegességét láthattuk . Ma is látszik rajta a kettősség az , hogy valójában nem mecsetnek épült hanem keresztény templomnak . Tudtuk , hogy a környéken van az a ciszterna rendszer, ami a régi időkben Isztambul ivóvíz készletét biztosította . Sokszor készültünk rá ,hogy megkeressük , ami idő szűke miatt mindig elmaradt .Most elhatároztuk megkeressük , belefér az időnkbe .Az utcán itt is egymást érték az árusok , megkérdeztük egyiket nem tudja e, hol találjuk . Tudja mondta, „ nézzünk csak át a túloldalra ott az a sárga ház ott kell bemenni „ .Nem hittünk a szemünknek ! Sokszor jártunk mellette , de olyan jelentéktelen az épület , hogy észre sem vettük . Boldogan vettük az irányt a másik oldalra szokásunk szerint az autók közt .Megvettük a jegyet és lépcsőn lemenve megláttuk az áhított ciszterna rendszert . Az élmény minden várakozásunkat felül múlta .A hatalmas tartóoszlopok közt fémlemezeken átlehetett járni egyik helyről a másikra , emeletről le fel .Járkálás közben mindenhonnan csöpögött nyakunkba a víz .Az oszlopok nagy része a korai hadjáratokból került ide mint hadi zsákmány . Csodálatos faragásokat láthattunk mindegyiken, egyiken női fej másikon oroszlán .Némelyik nem oszlop formájában „csak úgy „ a vízben ami kitudja mióta áztatta .Ide -oda csúszkáltunk a vas lemezeken amikorra mindent megnéztünk amit akartunk .Az utca másik oldalán jutottunk a felszínre . Az óra közel delet mutatott kezdtünk elfáradni  Pihentünk a parkban valamennyit és úgy döntöttünk, hogy a közeli kikötőben megebédelünk .

 Természetesen, minden úton történt velünk valami kellemes vagy kellemetlen dolog, amin utólag jót nevettünk .Sokszor halmoztuk a megbízatásokat . Akkor nem volt baj, ha ruhaneműt ,vagy aranyat rendeltek . A probléma akkor kezdődött, amikor különleges megbízatásnak próbáltunk eleget tenni . Ica barátnőm mestere volt az ilyen megbízatások halmozásának . Néha úgy tűnt örömét leli abban , hogy egyik helyről a másikra szaladgál . Jobb híján engem cipelt magával az ilyen kiruccanásokra . Egyik alkalommal ahogy megérkeztünk elővett a csomagjából egy gépkocsi gömbcsuklót .Ahhoz kellett venni féltengelyt , „mert itt olcsóbb „ mondta . Biztosan volt legalább 5 kiló .Azért cipelte magával ,mert hatalmas műszaki tudásával nem volt biztos benne jót vesz , vagy sem .A biztonság kedvéért össze akarta illeszteni . Erősen megkérdőjeleztem hogy normális vagy sem , ami elég rosszul esett neki . Természetesen igaza volt , ö cipelte nem én .Az üzletek áruféleségek szerint tagozódnak a városban . A ruhaneműk a főutak mentén , A vasedény és a gépkocsi alkatrészek a külvárosban . Erre az ember már csak akkor megy ha nagyon muszáj .Komoly kutató munkát jelentett amíg kiderítettük merre induljunk a szállodából megvenni a féltengelyt .A fő utca végén ahol Isztambul csúcsforgalma bonyolódik van egy felüljáró . Ezen a környéken kellett keresni valahol a szaküzleteket . A híd alatt és a híd felett több sávon hömpölygött a gépkocsi áradat . Sem közel sem távol nem láttunk zebrát . A kocsik dudáltak mi korunkat meghazudtolva ugráltunk míg valahogy átvergődtünk az úton .Az eső elkezdett szemerkélni , mi természetesen , rendesen elkeveredtünk a sok kis utcában . A város itt inkább falunak nézett ki a sok családi házzal .Megkérdeztük a járó - kelőket merre menjünk . Sajnos a török tudásunk hiányosnak bizonyult . Félóra után rá jöttünk jobb lesz ha vissza fordulunk . Reméltük ,hogy megtaláljuk a helyes irányt .Ezen a részen már egyáltalán nem voltak üzletek .Kezdtem mérsékelten ideges lenni . Halkan káromkodtam , szidtam az összes törököt és a hülye barátnőmet . Sajnáltam a drága időnket amit azzal töltünk , hogy cipelünk egy gömbcsuklót és keressük hozzá a féltengelyt . Nem tűnt normális dolognak a vállalkozásunk . Amikor nyilvánvalóvá vált , hogy vissza kell fordulnunk és ezt meg tettük , fáradozásunkat siker koronázta .Nem messze a felüljárótól észrevettük az alkatrész boltok egész sorát .Végig jártuk valamennyit és rá kellett jönnünk , hogy nem találunk megfelelőt . Amit láttunk olyan drága volt, hogy nem érte meg pénzt költeni rá és haza cipelni Szatyrunkban ott lapult a gömbcsukló ami úgy nézett ki mint egy bomba . Mivel nem volt rá tovább szükség megakartunk szabadulni tőle .Elindultunk visszafelé és egy óvatlan pillanatban letettük az első kapualjban .Vissza -vissza néztünk nem hozza e valaki utánunk a feleslegessé vált vasdarabot . Örültünk ,hogy ezt megúsztuk .Nagy nevetve elindultunk a szállodába az akkor már szakadó esőben . Isztambulban, amikor esik az eső az úttest és a járdák magasított pereme között hömpölyög a víz .A piszkos áradat olyan , mint egy bokáig érő folyó .Valahogy megint átjutottunk a 6 sávos úton . Megállás nélkül jöttek az autók szétcsapva a mocskos vizet, amiből ránk is jutott rendesen . Gyalog szlalomban biztoson világbajnokok lettünk volna ha akkor elindulunk . Igyekeztünk átérni a túloldali járdára . Ica párlépéssel előttem járt és fellépett a párkányra . Mögötte megbotlottam és mind a 150 centimmel és 70 kilómmal hasra estem a pocsolyába ! Két török nő állt az útszélén és beszélgetett . A loccsanásra lettek figyelmesek. Az egyik, engem kapott el, a másik Icát fogta meg , hogy Madám….!és mutatott rám ! Hátrafordult nem látott sehol , mert én éppen akkor álltam fel nagy káromkodva . Nem írom le ,hogy miket mondtam miközben az ujjaimon csurgott a pocsolya . Az biztos, hogy egy hajdani Jutasi őrmester tanulhatott volna tőlem .Legnagyobb jóakarattal is úgy néztem ki mint a disznó .Ica nem tudott megszólalni , nem mert hozzám érni : Eközben én megláttam egy fiút aki szivaccsal szép tiszta habos vízzel mosta a kirakatot . Odamentem hozzá és megkérdeztem tőle , szabad e megmosakodnom a vödör vízben ! Széles vigyorral a képén intett , hogy igen persze !Ezek után hozzáfogtam magamat széppé varázsolni , ami nem sikerült teljesen . Minden esetre agyon ázva legalább végig mehettem az utcán a szállodáig .Amikor a vödörből a mocskos vizet kiöntöttem akkor nézett rám Ica először . Szerényen megkérdezte ,hogy szabad e már nevetni ? Elszállt minden haragom, úgy elkezdtünk mindketten nevetni , hogy bele fájdult az oldalunk .Otthon a szállodában teljesen meg kellett fürödni , átöltözni . Aztán indultunk el a szűnni nem akaró esőben vásárolni .Ez az utunk végig eső áztatta lett .Aki vásárolt már esőben esernyővel és egy kis táskával el sem tudja képzelni ezt a napot .Esernyő nélkül , három -négy szatyorral , fejünkre húzott nylon szatyorral róttuk az utcákat . Kölcsön kapott esőkabát védett meg az újabb átázástól .Saját anyám nem ismert volna rám . A legcsúnyább cigány asszony is szebb volt nálam. Közülük azok akik velünk voltak, tudták hogy kell öltözködni, hol kell vásárolni. Arról nem is beszélve ,hogy velünk ellentétben volt annyi pénzük , hogy a nehéz cuccokat taxival hozták a szállodába. Néhány biztos pont már nekünk is volt az életünkben . Kezdtük megismerni a Török kereskedőket, butikosokat. A pénzünket továbbra is elköltöttük az utolsó fillérig. Bíztunk benne, hogy nem lesz semmi problémánk az úton .Elképzelésünk nagyjából igaz volt , később mégis változtattunk rajta . Elérkeztünk ahhoz a ponthoz,hogy nem kellett a fogunkhoz verni a garast . Az árút itthon nem volt könnyű eladni . Ahogy nőtt a munkanélküliek száma úgy lett kevesebb pénze az embereknek .Vevőim kispénzű emberek voltak , sokat kellett menni a haszon érdekében .A hitelbe adott holmik árát nehéz volt behajtani. Voltak ismerőseink, akik 4 – 5 alkalommal utaztak havonta . Mi továbbra is egyszer utaztunk és örültünk, ha azalatt az idő alatt eltudtuk adni amit hoztunk .Egyelőre nem vette el ez sem a kedvünket , a fáradtság azonban elért minket is . A buszon nem tudtam aludni, teljesen lestrapáltam magam . A mögöttem lévő sok út után már magamra is tudtam gondolni. Sok szép holmit vettem magamnak kint és itthon is . Beruháztam néhány ujj háztartási gépet , porszívót , varrógépet, amiknek örültem. Közben persze minden fillér ment az épülő házra , ami úgy épült továbbra is mint a Luca széke .

 Robogtunk az autópályán, Török sofőrjeinkkel. Tőlünk 100 - 200 kilométerre a Bosnyákok százait ölték meg szemrebbenés nélkül .Háború volt ahol a civil lakosság éppen olyan veszélyben volt, mint a katonák .Nagy városok, embercsoportok voltak blokád alatt hallottuk—Szarajevóban --. Mi pedig utaztunk a néhány száz márkánkkal hoztuk a csomagjainkat . Fejünket homokba dugva nem gondoltunk rá, hogy esetleg nem érkezünk haza. Sokan voltak köztünk, akik morogtak különösen az ellenőrzések miatt . Legtöbben nem fogták fel, hogy a háborúban bárkivel, bármi megtörténhet . Az utak melletti fegyveres posztokon álló katonák kikövetelték a maguk részét. Italt, cigarettát, később ruhaneműt is kiszedtek a csomagokból . Örültünk, ha nem tőlünk vettek el valamit . Mégis mentünk, idegeskedtünk, de nem maradtunk otthon. A kötelező „ajándékokat „ nekünk kellett megvenni, amitől jelentősen megdrágult az utunk .A Török sofőrök minden csomót kitudtak oldani, igyekeztek humorosan felfogni a konfliktusokat. Szerb vámosokkal egy időben a Bolgárok is szemtelenek lettek. Az országba csak úgy engedtek be, ha az ajándék megfelelt nekik . A pár évvel korábbi kólás pohárról és az egy doboz cigiről csak nosztalgiáztunk. Meg szaporodtak a rémtörténetek. Hallottunk, olyan esetről, amikor fiatal nőt leszállítottak a buszról és megerőszakolták . Lehet, hogy csak vaklárma volt. Minden esetre a fiatal nők a határátkelőknél igyekeztek láthatatlanná válni . Egyre gyakrabban előfordult, hogy a határon 1 -2 órát „pihentettek „ bennünket . Azt is többször eljátszották, hogy nem engedtek be Szerbiába. Nem maradt más hátra ilyenkor visszafordultunk és Románián keresztül mentünk haza. Ezeket az utakat napokig nem tudtam kipihenni . Az idegrendszerem eléggé megsínylette a tortúrákat. Amikor újonnan választott csoportunkkal megérkeztünk Törökországba másképp zajlottak a dolgok . A határon megálltunk egy kávézónál ahol a sofőrök ráérősen megreggeliztek, pihentek. Szükségük volt rá akkor is, ha mi már szerettünk volna a tetthelyen lenni .Nekünk is jót tett a járkálás az egész éjszakai nyűglődés után. Itt az egész társaság fejétől a farkáig seftes volt és nem álcázta magát úgy is viselkedett . Innen már csak az elsuhanó tájakat láttuk kókadozva a melegtől vagy a hidegtől. Több, mint ezer kilométer után már mindegy volt milyen az idő csak megérkezzünk. Akkor még hol volt a visszafelé út! Csak akkor jöttünk lázba, amikor megláttuk Isztambul külvárosát. A lerobbant falakra kirakott áruk tarka látványa különös izgalommal töltött el mindenkit. Olyan érzés fogott el bennünket , mint amikor a verseny ló kaparja a földet a rajt előtt és amikor, eldördül a pisztoly vágtába kezd .Nekünk a szállodai szobák elfoglalása jelentette a rajtot. Igyekeztünk minél közelebb kerülni a földhöz. Praktikus oka volt . A lift gyakran elromlott ilyenkor a rengeteg cuccal nehéz volt felvonszolni magunkat az emeletekre .A szobaelosztás sok szempontból izgalmas volt . Háromágyas szobában egy személy idegen volt , megbízhatatlan vagy legalább is gyanús. Ahogy elkezdődött a bevásárlás a szoba hamarosan megtelt árúval. A pénzünk egy részét is otthon hagytuk . Ennek ellenére útitárs nem lopott meg soha senkit. A hatnapos út alatt már nem kellett rohanni. Megérkezés után kinyújtózkodtunk, zuhanyoztunk néha aludtunk úgy indultunk tájékozódni. Fontos volt, hogy tudjunk rendesen tisztálkodni. A kétnapos út alatt ránk ragadt a ruha, télen nyáron egyaránt. A buszon az össze zárt emberek szaga keveredett a különböző sprék illatával ami így együtt büdös volt. Víz mindig folyt a csapból, az ágynemű kellemes volt. Egyre gyakrabban engedtük meg magunknak , hogy valamit költsünk magunkra . Olcsó kifőzdében ebédeltünk, kevesebb konzervet vittünk. vizet is csak az útra, az ott tartózkodásra vettünk palackosat. Sokszor megfordult bennem, hogy abba hagyom az utazásokat. Elfáradtam nehezen jöttem helyre egy -egy út után. Nem volt könnyű abba hagyni a nehézségek ellenére sem. Az árak nem sokat változtak évek alatt, a Márka ára viszont itthon igen. Az inflációt saját bőrünkön tapasztaltuk annak ellenére, hogy a politika tagadta.

 Az előző útból okulva, ismerősöket megkérdezve elindultunk másik irodát keresni . Elképzelésünk az volt, hogy olyan társaságot találjunk amelyik csak utaztatással foglalkozik .Ahol befizetjük a pénzünket ,nem kell szerveznünk . Amelyik járat elindul ha esik – ha fúj , nem kell külön jattolni mindenért .Rá találtunk egy Török -Magyar érdekeltségű irodára . A járatok fordulóban indultak , úgy hogy minket vitt a busz az éppen kint lévőket pedig hozta haza . Jó állapotban lévő Mercédesz buszok közlekedtek .Kényelmesnek látszott a parkolóban , amikor még nem ül benne az ember .Hamar megállapítottuk ,hogy az Ikarusok jobbak kényelmesebbek , igazi jó seftes járatok .A csoda busz magasított , légkondicionált , WC vel ellátott, dönthető volt az ülés . Nem tudta mégsem azt a kényelmet biztosítani, mint az Ikarus . Az első út elején azt gondoltuk , hogy minden csomaggal kapcsolatos problémát elfújt a szél .Ezzel szemben az ülések közt nem volt hely a lábunknak, amikor a kajás szatyrot oda raktuk . Már pedig arra nem volt más lehetőség .A külső csomagtartókat. amik a busz aljában voltak nem vehettük igénybe . Két rekeszt átalakítottak üzemanyag szállításra . Azokban csempészték a sofőrök a gázolajat Jugoszláviába .A Belgrádtól nem messze lévő „ nagy fánál „ már vártak bennünket a vevők . A parkolóban lefejtették nagy hordókba. Akkor már keményen benne volt Szerbia a háborúban. Nyár volt és a mezőgazdasági munkákat csak a csempészett üzemanyaggal tudták megoldani a parasztok . Mindenki elnézte a csempészést , hiszen ezzel hallgatólagosan segítettük az országot .A hivatalosan rendelkezésükre álló üzemanyag kellett a háborúhoz . A kutaknál nem lehetett tankolni így aztán a busz tank is mindig tele volt .A két sofőr nagyon dörzsölt volt, mindent megoldottak . Amikor, elindultunk nem volt gond, az üres táskákkal , na de visszafelé ! Hajnalban keltünk , 6 kor indultunk . Nem ám egyenesen a határ , hanem először bebolyongták   a busz az  egész Tiszántúlt ! Elugrott a busz korán Gyöngyösre aztán felvett bennünket Szolnokon. A jó helyeket addigra elfoglalták .Akik nálunk is később szálltak fel még rosszabb helyeket kaptak .Amikor sokan utaztak a Jászságból mi is a busz hátuljába kerültünk .A farmotor jóvoltából itt nyáron megszorult a meleg , mert a légkondicionálás olyan volt mint a mese . Hol volt hol nem volt .Télen pedig ugyanezen ok miatt mindig hideg volt . Amikor szóltunk ,hogy fázunk a sofőr elkezdett fűteni . Az eredmény az lett , hogy elől miden felesleges holmi lekerült az utasokról . Akik hátul ültek továbbra is fáztak . Mindez 100 - 200 kilométeren elmegy , Isztambulig viszont elég macerás volt . Ezek a buszok igazi turistáknak készültek nem sefteseknek .A mi útjaink már semmiben sem hasonlítottak a turista utakhoz . A látszatot sem akarta senki sem fenntartani .Pozitív fejlemény volt ,hogy az utak 6 naposak lettek . Isztambulban 2 teljes nap maradt bevásárlásra és érkezéskor , induláskor egy - egy fél nap . Kényelmesen el tudtunk intézni mindent. A buszok, folyamatosan fordultak , így előfordult, hogy néha bele esett a szombat vasárnap .Ekkor már olyan helyismeretünk volt, hogy hamar elintéztük a vásárlást. Sokszor kimentünk az elosztóba , amit a cigánygyerek jóvoltából megszerettünk. Lazábbak lettünk, kezdtük felfedezni a látnivalókat .Örültünk, amikor maradt egy – egy napunk a kultúrára . Az ajándékba kapott szabadidőt nem sokan használtuk ki. Minden úton akadt 5 -6 ember, aki csatlakozott hozzánk . Az is előfordult, hogy az utcán két hölgy megszólított bennünket, akik magyar turisták voltak. Hallották, hogy mit akarunk megnézni és csatlakoztak hozzánk. A két hölgy repülővel érkezett és csak kint jöttek rá , hogy mennyire elveszettek egyedül .Azt sem tudták merre induljanak , mi pedig örültünk, hogy velünk jöttek . Szívesen megmutattuk Isztambulnak azt a részét, amit mi már ismertünk . Az ismeretleneket pedig velük fedeztük fel. Az utazások pergősebbek voltak. Akár milyen későn érkeztünk a Jugó határra másnap délben mindig Isztambulban voltunk. Állandó szálláshelyünk volt két szállodában . Jó helyen közel a kis bazárhoz , nagy bazárhoz és a főutcán lévő számtalan üzlethez . A szobákat pontosan el kellett hagynunk, hogy a helyünkre érkezőknek rendbe tudják tenni . Sokszor félnapot a szálloda halljában töltöttünk számtalan táskánkkal Az viszont jó volt hogy nem az utcán őriztük egymás cuccait amíg megérkezett a váltás .Amikor már a Szerbek nyakig benne voltak a háborúban jött még egy gubanc . A buszt nem engedték be az országba Török rendszámmal. Sebaj! Mindent meglehet oldani. A határon jött a rendszámtábla csere és egy magyar sofőr megoldotta a problémát. Aztán a két fiatal török sofőr átvágtatott életveszélyes vezetéssel az országon. A titkos ügyeskedésbe nem láttam bele, de azt tapasztaltam, hogy működik a dolog . Állandó sofőrjeink korábban Németországba vitték a török vendégmunkásokat. Mindegyik tudott németül, amikor nem tudtam éjjel aludni kiültem melléjük a lépcsőre Beszélgettünk, aminek örültek , mert nem álmosodtak el vezetés közben . Gyorsan vezettek különösen éjszaka , annyi időre sem álltak meg, amíg cseréltek a sofőrök egymással, veszekedtünk miatta csak nevettek , figyelembe sem vették mit mondunk. Menet közben váltottak 40 – 50 utassal a hátuk mögött. Lassan amikor bekalkuláltuk, hogy nekik ez a munkájuk jobb lett a közérzetünk. Főnökeik nem tűrték, hogy késsenek saját hibájukból. Mindegyik persze csinálta a maga üzletét cigivel , olajjal . Néha besegítettünk nekik , sohasem tiltakoztunk ellene. Az ő seftjeik nem a mi problémáink voltak , azt a néhány kartont, amit egy ember vihetett átvittük nekik. Török határ átlépése után összeszedték tőlünk .A háború miatt ,mint említettem egy idő után nem engedték be a Jugók. A felemás utazási módszerünk miatt minket sem öleltek a keblükre.

 Miután döntésünk végleges volt, hogy másik utazási irodával indulunk, még elcsábítottunk 8 asszonyt. Ezek közül egyet visszakönyörgött, János nem tudtak volna másképp elindulni olyan kevesen voltak. .Eljutottunk az akkoriban gomba módra szaporodó utazási irodák egyikéhez . Kiderült , hogy Ica ismerte a sofőrt, aki társ volt az irodában .Legalább száz éves ócska busszal rótta az utat Szolnok és Isztambul közt. Mindig akadtak szerencsétlen , eltévedt utasok akik beléjük botlottak . Befizettük az útiköltséget és már előre örültünk, hogy nem kell semmivel törődnünk hiszen ezek biztosan profik . Nem tudtuk mire vállalkozunk ! Pontosan megjelentünk az indulási helyen , ahol kezdődtek a meglepetések .Azzal kezdték ,hogy fizessünk még 1500 forintot ,mert itt mindenki egyedül ül a kétüléses helyen . Az ötlet nem tűnt rossznak . Amikor haza értünk jöttünk rá ,hogy ki sem bírtuk volna másképp ezt az utat . Elfoglaltuk helyünket és vártunk. Megjött az utaskísérőnk Évike , akit már ismertünk nem éppen a jó oldaláról. Amikor Abonyban felszedtünk mindenkit akkor derült ki, hogy kik a társaink . Valamennyien vásározó cigányok voltak, hatalmas táskákkal és még hatalmasabb pofával . Hamar felmértük a helyzetet. Láttuk ,hogy ha épségben, békességben és szerencsésen haza akarunk jutni, nekünk kell alkalmazkodni. Előttem ült két nálam fiatalabb csaj és nyomták rendesen a szöveget. Kóstolgattak bennünket. Amikor látták, hogy nem akadok ki rajta , hanem vettem a lapot, utána egész jól elbeszélgettünk .Az egész utazás felért egy jó kis tapasztalat szerzéssel összekötött pszichológiai tanulmány úttal. Eddig sem panaszkodhattunk az eseményeket illetően . Ennek az útnak már az eleje is szép reménnyel kecsegtetett . A fiúk kicsit normálisabbak voltak . Elismerték , hogy nem semmi az a csoport Szolnoki csaj, aki velük utazik. Mondjuk inkább öreglányok voltunk. Amikor tapasztalták, hogy szívesen hallgatjuk őket , meséltek . Mire vissza értünk Szolnokra tájékozottak lettünk városunk alvilágát illetően .Megtudtuk ki a két rivális futtató , kinek hány lány dolgozik, ki mivel vásározik . Átadták tapasztalataikat , mit mennyiért lehet eladni , hol lehet legolcsóbban vásárolni Isztambulban . Megígérték, hogy elvisznek bennünket az elosztóba, amiről eddig csak hallottunk . Magyar útitársainkkal korábban még nem jutottak el ezekbe az olcsó nagybani árusító helyekre, folyamatosan csak ígérjék, elvisznek bennünket. Az elosztó olyan bevásárló központ ahol legalább tízes mennyiség vásárlásánál jelentős engedményt adnak a kereskedők . Egyedül nem találtunk el sohasem oda. A bajok nem a cigányokkal kezdődött és nem is velük folytatódott. A sofőrök nem akartak megállni pihenni, mert akkor későn érünk Isztambulba . Mosakodni , pisilni csak nagy harcok árán sikerült . Végül mindig mi győztünk . Szerencsére mi heten, ismertük egymást és így nem voltunk annyira kiszolgáltatottak . A buszon valahol hátul az egyik eltorlaszolt ajtó mellett volt a helyem .Éjjel , amikor az egyik sofőr kinyitotta az ajtót, mert valamit keresett majd ki estem . Elég csúnyán küldtem el a pokolba .A hangnem társaságunkhoz méltónak bizonyult , mert némi tekintélyre tettem szert általa . Meleg volt éjjel is, nehezen lehetett elviselni . Az egyik csaj a szárnyas betétet is kénytelen volt a buszon cserélni , mert nem álltak meg .Kínkeservesen 40 fokos melegben megérkeztünk Isztambulba . A szállásunk jó helyen volt a kis bazár mellett . A szállodából mindent könnyen elértünk. Legalább ezen nem kellett bosszankodni . Ica már itthon mondta, hogy készüljek fel a legrosszabbra . Isztambulban már két hónapja sztrájkolnak a köztisztasági dolgozók .Ami az utcákon fogadott arra nem lehetett felkészülni . Gondoltam, jó hát nem söprögetnek rendesen, kicsit koszosabb, mint máskor .Nem lett volna feltűnő. Egyáltalán nem erről volt szó. A legvadabb nyárban már két hónapja nem vitték el a szemetet . Hatalmas szemétdombok tornyosultak minden utcasarkon .Volt ott minden , döglött sirály , kóbor kutya , és a millió macska kutatott a szemét közt ennivaló után . Biztosan találtak is, mert az utcai „ dörner” sütéshez ezeken a szemétdombokon vágták le a birkát . A vér „csak úgy „ csordogált az utcán a szemét mellett . Olyan bűz áradt a szeméthalmokból , hogy az egyetlen kellemes illatot az jelentette, ha valaki közülünk eleresztett egy galambot. Na , de ez a kis epizód nem gátolhatott meg bennünket abban, hogy elinduljunk vásárolni . Az egyik cigány fiú elvitt bennünket az elosztóba , ahol lényegesen olcsóbban tudtunk vásárolni .Szép, korábban nem látott holmikat . Olyan arany boltba is beajánlott bennünket ahol ingyen tudtam vésetni minta alapján . Karkötőbe, gyűrűbe, medálba vésettem úgy, hogy a mintát ott hagytam , nem csaptak be. Mikor délután haza keveredtünk Évike bejelentette , hogy másnap indulunk haza . Mint akit fejbe kólintottak, még sehol sem tartottunk a vásárlással . Össze vesztünk vele és a sofőrökkel . Mi kifizettük az öt napot és nem vagyunk hajlandók hamarabb elindulni . Egy teljes nap nekünk kell a bevásárláshoz. Szerencsére Bandi az egyik cigány fiú is mellénk állt . Így még lett egy napunk, amit már kifizettünk. Amikor elérkezett az indulás ideje újabb trükkel álltak elő . Évike és a sofőrök bejelentették , hogy ellopták a busz iratait és a sofőrök pénzét . A pénzt össze kell adni az üzemanyagra . Ezen a ponton beindult a fantáziánk és a nagy szánk .Újra indult a veszekedés , szó szót követet, de pénzt nem láttak tőlünk . Mondtuk, hogy nálunk megvan az Isztambuli képviselet telefon száma , szívesen felhívjuk . Biztosan segítenek , különösen, ha már a rendőrségnek is jeleztük . Azonnal kiderült ,hogy az iratok meg lettek csak a pénz tűnt el . Két óra huzavona után elindultunk . Nagyon jól tudták ,hogy el kell indulnunk , hogy időben haza érjünk .A hangulat olyan volt a buszon , hogy ha valaki meg gyújt egy gyufát robban a levegő. Rajtunk kívül mindenki adott a sofőröknek pénzt. Addig pofáztunk, hogy nem ússzák meg szárazon, hogy visszaadták mindenkinek. Legszívesebben kitettek volna bennünket az első sarkon . Mire csillapodott a hangulat már a Jugoszláv határhoz közel jártunk Bulgáriában .A meleg elviselhetetlen volt . Meg akartunk mosakodni WC re menni .Addig csináltuk a cirkuszt , míg az egyik lerobbant parkolóban megálltunk . Icával, elindultunk vágyainkat megvalósítani. Találtunk egy kívülről sem bizalom gerjesztő , balkáni guggolós WC t . Ahogy beléptünk az előterébe egy meztelen nő zuhanyozott slaggal . Mosatta magát miközben állt a hömpölygő mocskos vízben .Nem lehetett bemenni , mert a guggolós tartalma is kint hömpölygött .Ismét csak egy nehezen talált bokor maradt a pisilésre .A felfrissülésből nem lett semmi .Jugoszlávián úgy jutottunk át, mint a villám . Sehol sem álltunk meg .Horgosnál aztán kárpótoltak bennünket a pihenéssel. Estig vártunk az egyik cigánygyerek ismerőseire , akik elvitték a csomagjai nagy részét .Melegünk volt éhesek voltunk szidtuk magunkat , hogy ezzel a társasággal indultunk útnak . Sokat nem változtattunk már semmin , lassan bele nyugodtunk .Örültünk ,hogy épségben haza jutottunk valamikor éjszaka .Az összes közül ez az utunk volt a leggubancosabb. Bővültek a tapasztalataink, ehhez képest Jánossal arany életünk volt. Hozzá semmiképpen nem akartunk vissza menni. Tudtuk, hogy ha létezik valamilyen semleges társaságot kell keresnünk. Elindultunk hát ezen az úton remélve, hogy legalább rosszabb nem lesz, amit kiválasztunk.

 A Bolgár vám szabad területen ritkán álltunk meg . Nyáron melegben poros piszkos volt . Télen és esőben olyan sár volt ,hogy kétszer is meggondoltuk leszálljunk a buszról vagy nem . Attól kezdve a cipőnket csak zacskóba tudtuk felvinni a buszra. Kezdtünk azon izgulni mi vár ránk a magyar határon. Ahhoz még át kellett jutni, Jugoszláviába és ott Szabadkáig. Kezdett a helyzet komplikálttá válni . A Bolgárok kiléptettek bennünket a Jugók nem engedtek be az országba. Félre kellett állnunk a két határ közti területen. Előttünk már ott vesztegelt 20 nagy busz .Reményünk sem volt rá hogy hamar elindulhatunk .A vámos körbejárta a buszt ,megnézte a csomagokat , feljött közénk . Megállapította, hogy az ülések között túl sok a csomag nem vihetjük át az országon . Maradtunk a többi busz között , miközben ment az egyezkedés , hogy milyen feltételekkel engednek tovább bennünket .Szóba sem álltak velünk maradjunk, nyugton attól függ milyen utasítást kapnak . Helyzetünket bonyolította ,hogy utazott velünk két Szabadkai férfi, akik leszálltak a buszról. Gyalog átmentek a határon a csomagjaikat mi vittük volna utánuk. Na , ebben senki sem volt biztos ,hogy sikerül. Már félnapja álltunk belépésre várva, amikor az előttünk lévő buszból minden csomagot átpakoltak egy kamionba. A buszon csak minimális kézi poggyász maradhatott . A kamion elvitte a csomagokat a magyar határig . A busz sehol nem állhatott meg az országban, legkevésbé Szabadkán . Ez a variáció nem nagyon tetszett, választásunk viszont nem volt .Volt még egy lehetőség. Vissza fordulhatunk mondták, és átutazva ismét Bulgária - Románia határán kelünk át . Szó szerint , mert Vidimnél lehetett komppal átkelni a Dunán. Maradtunk és vártunk hátha össze jön valami más lehetőség . A két Jugó férfi , a határ túloldalán idegeskedett mi lesz ha kamionnal viszik le a csomagjaikat a határig .Akkor semmi esélyük nincs arra ,hogy megkapják a csomagjaikat. Ha pedig mi visszük tovább a gatyánk is rámegy a vámra . Minden esetre vártunk a jó szerencsére .Végre mi is sorra kerültünk , délben betessékeltek bennünket a vámkapuba . Onnan aztán már sehova , se ki se be .Ültünk a buszon, még WC re sem szállhattunk le .Az útlevelünket megnézték , lepecsételték mi pedig egyre idegesebbek lettünk .Jöttek - mentek körülöttünk a vámosok elmentek ebédelni , közben ránk sem néztek . Délután háromkor még mindig ott voltunk és azt sem tudtuk mire várunk . Sem ajándékkal sem pénzzel nem lehetett szóra bírni őket. A kamion, amelyik az előző busz csomagjait vitte még nem jött vissza . Négy óra felé, amikor már semmi jóra nem számítottunk , kijött a vámtiszt és egy laza mozdulattal intett, hogy menjünk ! Közben olyan arcot vágott, mint amire az van írva ,hogy „ ti még mindig itt vagytok mit kerestek itt ? „ A sofőr idegességében alig tudta elindítani a járgányt . Közben arra is figyelnünk kellett amikor átjutottunk a határon ,hogy a két Jugó utasunkat felvegyük. Szegények szaladtak utánunk menet közben ugrottak fel. A teljes kiszolgáltatottság engem mindig nagyon kikészített , most is . Mintha mozsárban törték volna össze az idegeimet és poralakban öntötték volna vissza a fejembe . Minden erő kiment belőlem . Jugoszlávián keresztül utazva lépten,nyomon megállítottak bennünket a katonák .Mégis mire eljutottunk a határig megnyugodtam . Éjszaka volt mire Szabadkára értünk ahol lepakoltuk Jugó utasainkat . A határon megtudtuk, hogy aznap mi voltunk a legszerencsésebbek . A határőrök elmondták , hogy aznap minden buszt rendőrök kísértek Szabadkától a határig .A városban nem tudtak semmit átpakolni a várakozó autókba . Ettől a naptól kezdve megszűnt ez a lehetőség .Sohasem tudtuk meg honnan jöttek rá erre az átpakolós turpisságra , nem is firtattuk . A határon az egész napos munka után, ami legalább 15 busz átvizsgálását jelentette – fáradtak voltak a vámosok. Amikor oda értünk csak az útlevelünket nézték meg és intettek, hogy mehetünk . Valóságos kőomlás volt azon az éjszakán, Röszkén. Meg könnyebbültünk , mi kis elkésett verebek még a rendőri kíséretet is megúsztuk .Ismét megfogadtam nem megyek többet. Pár nap múlva megjelent János, hogy ha beszervezek 8- 10 embert, akkor ingyen utazhatok . Amikor megvolt a létszám nagy kegyesen a 8000 forintból el akart engedni 1000 et. Lealázónak és kitolásnak vettem a dolgot . Annál is inkább mert a Törökországi telefonjait is vagy tőlem vagy Icától intézte .Természetesen szóvá tettem , dühös voltam , egész úton morogtam . Amikor a határra értünk „véletlenül „ Icát és engem választott ki a vámos tételes vizsgálatra . Előtte János bent járt lefizetni, akit kellett és együtt jöttek ki . Az útlevelünk és a vám papírunk a kezében volt mire oda értek . Ezen az úton jelentős vámot fizettünk és örülhettünk ,hogy nem vettek el tőlünk semmit . Rossz kislányok voltunk, megbüntetett bennünket a nagy „vezír „ ő hatalmassága . Ezzel teljesen betelt a pohár elhatároztuk a következő útra másik csoporttal megyünk Isztambulba.

 Útjainkat még régi szervezőnk János intézte aki egyre jobban kitolt velünk . Terhünkre volt a szemtelenségeivel .Az árakat havonta emelte , ugyanakkor minden alkalommal utazott rokona ,ismerőse ingyen . Vagyis a mi pénzünkön , mert a haszonról nem mondott le .Minél többször utaztam annál jobban kinyílt a szemem , azzal együtt a szám is .Amíg a többiek a háttérben morogtak előfordult ,hogy magamból kikelve mondtam el mi nem tetszik az utasoknak .Az Ő haszna szemmel láthatóan szép volt de semmi nem volt elég . Hülyének nézett bennünket ami senkinek sem tetszett .Ezt követően nagyon egyszerű módját választotta a haszon szerzésnek . Endrével összefogva csökkentették a szállás színvonalát . Amikor holtfáradtan megérkeztünk nagyon ramatynak kellett lenni ahhoz a szállodának , hogy szóvá tegyük .Az őszi - téli hónapokban, néha kritikán aluli helyre vittek bennünket . Az ablakon süvített a szél , nem volt fűtés , A vízcsap csöpögött miközben nem lehetett becsukni a fürdőszoba ajtaját .Olyan hatást keltett mintha vallattak volna bennünket .Úgy éreztük mintha az összes víz a fejünkre csöpögött volna a nagyobb hatás eléréséhez . A csapra tekertem egy törölközőt ,ami reggelre a víztől sötétkékre változott . Annyi haszna mégis lett a csöpögő csapnak , hogy most már elhittük ez a víz ihatatlan . Az is előfordult ,hogy olyan szállodába vittek bennünket , ami éppen felújítás alatt állt .A felső emeletekről erős festék szag áradt amitől félóra után kellemesen narkós állapotba kerültünk .Hideg volt és büdös . Az ágyon kívül semmi nem volt a szobában .Na , ez rám olyan kábítóan hatott ,hogy a nagy klasszikus kiborulásaimat juttatta eszembe . Az ilyen állapotban már nem számít se Isten , se ember megmondom a véleményem .Csúnyán kivertem a balhét saját törökünknek . A szeme is felakadt az ámulattól , ilyet otthon nem látott még biztosan . Minden esetre nem voltunk hajlandóak ott maradni . Fáradtan , idegesen egy másik szállodában kötöttünk ki délután . .Büntetésből eszünk ágában sem volt elmenni a boltjába, amit nagyon zokon vett .Amikor úgy -ahogy elhelyezkedtünk megvacsoráztunk . A maradékot kitettem az ablakba hűtő szekrény helyett . A mérgemet tetőzendő azonnal megtalálta az Isztambulban élő sok millió macska egyike és mindet megette .A macskák nagyon jól érzik magukat az utcán lévő rengeteg szemét közt . Nem vetik meg természetesen a szállodai alkalmi kaját sem . Az eredmény a higiéniai lánc töretlen fennmaradása . A megdézsmált ennivaló helyett venni kellett valamit Minden utcasarkon árulják a „ dörnert „ a nyársra húzott és forgatva sütött birkahúst, aminek Isteni volt az illata , sok hagymát, zöldséget, adtak hozzá ám ez nem az én epés diétás gyomromnak való eledel . Maradt a konzerv, amihez vettem a finom kenyerükből és ezen éltem egy hétig .Valamennyi pénzem maradt az útra . Amikor megálltunk az általunk birkózónak nevezett buszmosónál megebédeltem . Itt nagyon finoman készítették a padlizsán ételeket Az sem számított milyen lerobbant az egész étterem , ha egyáltalán annak lehetett nevezni .Az asztalok kétes tisztasággal szolgáltak . Az egész épületet átjárta a sülő birkahús szaga .Aki itt a visszafelé vezető úton megengedte magának, hogy egyen az gazdagnak számított .Sokszor sajnáltuk a 2- 3 márkát az egy adag ételre . Visszafelé vezető úton már nem annyira . Méregettük egymást ki eszik valamit és abból próbáltunk következtetni anyagi helyzetére . Jelentősége nem volt , mégis lehetett róla beszélni . Kicsit felfrissültünk , kulturáltan pisilhettünk és indultunk tovább. Törökországban ezenkívül még egyszer álltunk meg minden alkalommal, Edirnében. A kisváros közel a határhoz, rendezettnek látszott, igaz nem sokat láttunk belőle. A csodálatosan szép mecset és környéke kellemes benyomást keltett . Apró gyors éttermek sora volt a tágas buszparkoló körül. Az itteni specialitás, a ropogósra sült borjúmáj, ami egészen biztos ,hogy nem látott borjú. Ettől függetlenül sok zöldséggel, salátával nagyon finoman tálalták. Váltogatva ettem hol itt hol a birkózónál.Nem sok időt töltöttünk itt , általában 2 órát .Rohannunk kellett ha mindenre akartunk időt szánni .A csoki bevásárlására itt került sor . János igyekezett bennünket egy helyre terelni amiért ő százalékot kapott . Nem ez bosszantott bennünket , hanem az amikor morgott ránk ha sokat vásároltunk , „ sok lesz a csokiból a vámosok szóvá teszik „ Ugyanakkor ő karton számra pakolta a busz külön tároló helyébe .Mindenki csinálta a maga kis üzletét , mégis zokon vettük , amikor bennünket akart le állítani . A bazár közvetlenül a Mecset mellett van , aminek a kertjéből közvetlenül át lehet egy lépcsősoron menni .Szép és rendezett , szerettem rajta legalább végig szaladni . Árui szebbek voltak, mint Isztambulban mindig találtam valami különlegeset .A Mecset gyönyörű , elegáns csupa szőnyeg , az ablakait díszítő színes üvegek elkápráztattak .Nyáron kellemesen hűvös , télen meleg volt .Nem hagytam ki egyetlen alkalmat sem ,hogy betérjek megpihenni , imádkozni még akkor sem ha csak 10 perc időm volt . Olyan megnyugtató volt ,hogy hittem ,ha itt kérem az Istent biztosan haza segít .Szebb mint az Isztambuli Kék Mecset , kisebb meghittebb . Be lehet menni középre az ima kúthoz , nőknek is a bejáratnál tárolt fejkendőben .Délután 6 óra körül értünk ide . Akkor is bementem megcsodálni a lemenő nap beszűrődő sugaraiban pompázó templomot, amikor nem jött velem senki . Amikor kevés időm volt egyszerűen leültem törökülésben a szőnyegre . Élveztem a nyugalmat, ami körül vett néhány percig . Éreztem , hogy feltöltődök az útra . Miután megvacsoráztunk , felfrissültünk , kinyújtóztattuk csontjainkat indultunk tovább . Össze szedte János a vásárlási blokkjainkat amit a határnál oda adott a vámosoknak . Valami ÁFA-hoz hasonló  adó volt amit vissza lehetett váltani, örültek neki. A határon nem okozott gondot az átjutás de időben elég tortúrás volt .A semleges zónában mindig eltöltöttünk egy órát. Rá szoktunk hogy itt szerezzük be a márkás italokat. Különösen azután, hogy Szabadkán csak ihatatlan pancsot lehetett venni. Ahogy jöttünk -mentünk egyik alkalommal valaki észre vette a sofőr, hogy a csomagokkal tele rekeszből folyik a víz .Ahogy kinyitották a sofőrök látták hogy eltört a fűtőcső, abból folyt a víz. Az ott lévő összes táska át ázott, volt amelyikben minden holmi tönkrement. A javítással elszórakoztak egy ideig ,miközben ácsorogtunk a busz körül. Öreg este lett mire végre elindultunk.

 Ezekben az években még volt valamennyi pénze az embereknek .Nem kellett attól tartani, hogy nyakunkon marad az árukészlet . Kezdett kialakulni a vevő köröm , sok mindennek előre megvolt a helye . Sokan piacra jártak árulni, mert eleinte még nem kellett igazolni az áru eredetét . Nekem ehhez nem volt türelmem . A piacon álldogálni kell amit én elfecsérelt időnek tartottam .Ha jön vevő mustrálgat , nem mondhattam ,hogy „ ha nem tetszik ne vegye meg „ .Inkább mentem vittem az árút , ha nem volt kedvem otthon maradtam . Megtanultam , hogy immel - ámmal nem lehet kereskedni .Sokszor előfordult , hogy kiült a képemre , hogy „ na menjetek a fenébe „ . Ilyenkor taszítottam az embereket . Az sem vett semmit aki egyébként jó vevőm volt .Természetesen otthon is árultam , jöttek hozzám a vevők . Némelyikhez óriási türelem kellett .Sokszor eljött megnézett mindent és utána nem vett semmit . Az volt a jobbik eset ha ennyivel meglehetett úszni . Amikor ráért az illető és hozzáfogott beszélgetni az kész katasztrófa volt számomra . Kikísértem az ajtóig és még ott is megállt félórára nem lehetett kitessékelni . Ilyenkor majd fel robbantam , mert már a hetedik határban lettem volna az áruval . Hitelbe csak annak adtam akiről feltételeztem hogy megadja a tartozást . Kis füzetben pontos könyvelést vezettem .Fizetéskor vagy nyugdíj érkezésekor megjelentem és behajtottam ha tudtam a pénzemet . A legrosszabb fizetők azok voltak, akik ott helyben kitudták, volna fizetni a több ezer forintot. Ezek haladékot kértek és többször el kellett, mennem a tartozásért, amit én restelltem legjobban . Az arany vásárlások általában a férj háta mögött zajlottak. Megvolt az előnye, mert amikor felvetettem a lehetőséget, hogy esetleg a férjtől kérem az árát azonnal fizettek. Két munkahelyre is jártam 1- 2 évig aztán ez a lehetőség megszűnt. Attól kezdve ,hogy a gyárakba csak engedéllyel lehetett belépni ezek a helyek bedugultak .Mire ez bekövetkezett addigra már az egész út nehezebbé vált értékesítés szempontjából . Az is megoldás volt, hogy két asszony árult nekem . Az egyik nagyon lelkiismeretesen pontosan fizetett a másikkal megszenvedtem .Nem ismertem kellő képen úgy ajánlották , eladott mindent azzal nem volt baj . Amikor kértem a pénzt megvolt sértődve. Az útjaimat abból tudtam finanszírozni, amit eladtam és bejött az ára . Mindig volt valami baja, sohasem volt pénze a háztartásba beforgatta az enyémet . Amikor már nem jártam seftelni még akkor is tartozott. Alig tudtam behajtani 4 – 5 ezer forintonként , pedig tetemes összeg volt nála . Az áruk 10 % át kapta meg és azon kívül is hoztam neki mindig valamit. A végén örültem , hogy megszabadultam tőle . Sokszor besegítettek az ismerősök és persze a család is . Az áruk eladása és a pénz behajtása legalább annyi idegeskedéssel járt , mint az utazás . Azokban az években zúdult rám a stressz , aminek meg lett az eredménye . Pár év alatt nagyon kimerültem ,akkor hagytam abba, amikor még az ismerősök tovább jártak .Azt hiszem a legjobb időben fejeztem be az utazgatást. Minden út valami miatt különlegesnek számított . Apró bosszúságok , derűs epizódok egyaránt előfordultak . Egyik alkalommal már majdnem a határon voltunk , megálltunk rendbe szedni magunkat .A busz hátuljában a fiatal társaság nagy beszélgetésbe ,viháncolásba merült . Az ablakon egyszer csak kopog egyikük férje hogy menjen le az asszony, mert nagyon fontos .Nem volt se holt , se eleven mi történhetett , hogy a férje utána jött . Amint leszállt a buszról rögtön kiderült . Együtt jöttek be Szolnokra kocsival , előző nap a férje váltotta ki a valutáját . Amikor elváltak és mi elindultuk már vagy egy órája , akkor vette észre a férj, hogy minden irat az összes pénz nála maradt. Akkor még nem volt mobil telefon nem tudta felhívni. Nem volt más lehetőség utána kellett hozni , mert különben itthon marad .Elég kellemetlen lett volna, ha a vámnál derül ki. Mindenki megnyugodott , volt beszédtéma a buszon. Ritkán fordult elő hogy a kifelé vezető úton valamibe belekötöttek a vámosok . Most olyan nadrág volt rajtuk , pedig a kis intermezzóról nem is tudtak .Mindenkinek megnézték a valuta kiviteli engedélyét és a pénzét .Három utasnak nem volt csak az akkor papír nélkül engedélyezett 100 márkája .Senki nem hitte el hogy ennyi pénzzel akarnak Isztambulba utazni .Szálljanak le az összes csomagjukkal szólt az úr hangja ! Ketten , barátnőm és fia tényleg nem voltak megszeppenve, mert náluk nem volt eldugott pénz . Az ő valutájukat Jugóban adták oda nekik. Ott sokkal olcsóbban szerezték be . Mindent kipakoltak a zsebekből , táskákból szétszedték a szendvicseket. Amikor megmondták, hogy ők csak Szabadkáig mennek,visszaengedték őket a buszra . Ez persze nem volt igaz, de utána már senki sem vizsgálódott. Aki utánuk ment annak a haja szála is égnek állt, amikor a szendvicseket kezdte nézegetni a vámos. Ő ugyanis oda dugta a pénzét. Ekkor megszólalt a telefon és elhívták máshova a kutakodót. Legyintett egyet és mehettünk tovább az utunkra, megkönnyebbülve . Korábban és ezután különösen igyekeztem legálisan vinni a pénzemet. Arra is figyelnünk kellett, hogy ne legyen túl sok pénz egy kiviteli fizetni. Ezeket az apró trükköket a tapasztalat hozta , egy -egy út után . Ezt úgy oldottam meg mással egyetemben , hogy egy nap különbséggel vettem ki a pénzemet a bankból .Az egyik papírt még Isztambulban likvidáltam , bízva a szerencsében . Előfordult olyan eset ,hogy megtaláltak útitársunknál egy kis noteszt amiben mindent pontosan dátummal ellátva felírt . Mi mennyibe került , hogy adta el , mennyi aranyat vett . Lett belőle nagy galiba ! Ilyen eseteknél mindenki megvolt szeppenve .Sunyítottunk nehogy valami rólunk is kiderüljön .Olyan ember sohasem volt a buszon , aki feddhetetlen lett volna az árú készletét illetően .Valami mindig volt a fülünk mögött , ez volt benne az izgalmas , amit persze szívesen elhagytunk volna .Valójában sohasem a vámosokat vágtuk át ha sikerült áthoznunk valamit a határon . Olyankor a „ közeg„ volt elnéző vagy sikerült lefizetnünk .Nagyon jól tudták hogy körül -belül milyen értékű árút hozunk . Nem a mi két -három táska árunk jelentette a nagy fogást. Ahogy, keményedett a helyzet és a nemzetiségek között, kiszélesedtek a harcok egyre nehezebb volt az átjutás kis Jugoszlávián .Elmaradtak a nyugati turisták Görögországi útjai. Eleinte jöttek velünk Csehek, Szlovákok, de hamar elmaradtak . Maradtunk mi bátor elszánt Magyarok. Az autópálya mentén megszaporodtak a fegyveres posztok, lépten- nyomon megállítottak bennünket. Az út menti ellenőrzéseket dobozos sörrel, cigarettával, és némi izgalommal eleinte megúsztuk .Nem volt lélekemelő, amikor fegyveres katonák vagy rendőrök , járták körbe a félre állított járgányt. Félóráig főttünk a saját levünkben, csak amikor megkapták a kikövetelt „ajándékot „ mehettünk tovább. Mégis mentünk! Egyszerűen nem akartuk tudomásul venni, hogy olyan országon megyünk keresztül ahol HÁBORÚ van. Háború, így csupa nagybetűvel , ahol bármi megtörténhet !Morogtunk szidtuk a rendőröket , amikor már kezdtek nagyon elszemtelenedni . Holott mindez a háború velejárója , a civil lakosság , különösen a megvetett idegen kiszolgáltatottsága . Azt csinálhattak volna velünk, amit csak akarnak. Ha baja esik, egy busz utasainak tiltakozik az adott ország külügyminisztériuma . Ahol a baj történt azt mondják esetleg, bocsánat . Ezután semmit sem lehet csinálni , ennyi. Ne tessék arra menni, mert nem biztonságos ! Mindez, azonban semmit sem változtatott volna a megtörtént helyzeten . Nekünk szerencsénk volt, csak egyszer kerültünk olyan helyzetbe, hogy nem messze tőlünk pisztoly dördült. Nem tudtuk az okát, hallani is elég kellemetlen volt.

. Egyszer az őszi esők beálltakor érkeztünk a városba . Már a megérkezés és elszállásolás is élményszámba ment . Jó helyen a belvárosban volt a szállodánk . A szűk utcába többszöri próbálkozással tudott beállni a busz .Az eső, ha elkezd esni Isztambulban , nemcsak felülről zúdul az ember nyakába, hanem a lába alatt is hömpölyög a víz. A járdákon, autóúton terelik, magas peremekkel a fekete áradatot . A peremek miatt egymás kikerülése okozza a másik gondot. Ugrálás, lökdösődés, az egész gyalogos közlekedés. Az autóktól csak annyiban különbözik, hogy nem dudálnak az emberek egymásra .Bepakolni még úgy -ahogy sikerült az üres táskákkal a szállodába . A gondolat is fájt, hogy ebben az időben el kell indulni vásárolni. Sokat nem lehetett rajta gondolkozni. Arra rövid volt az idő, hogy majd ha eláll az eső elindulunk .Társam a buszon és a szállodában is Marika volt. Meghánytuk - vetettük mit akarunk venni, merre induljunk. Akkor még nem sokszor jártam Isztambulban , de olyan okos és tájékozott voltam, hogy na ! Ica aki segíteni tudott volna ment a Jugoszláv barátaival vásárolni , magunkra maradtunk. Az látszott a legjobb ötletnek ha a bazárba megyünk . Ott a legszebbek a kézimunka fonalak és fedél lesz a fejünk felett . Oké induljunk, esernyő alatt nem teljesen szárazon megérkeztünk .Akkor még nem tudtam , hogy a bazárnak számtalan bejárata van. Azt sem, hogy legutóbb, másfelől közelítettük meg a fonalasokat .Bejutottunk a bazárba , semmi baj majd megkérdezzük, hol van a Mamut pasa udvara ahová menni akartunk .Fogalmam sem volt hol járunk .Akit megkérdeztünk végig mutatott az üzlet soron , hogy ez mind a Mamut pasáé. Azt az utcát ahol először mentem be a bazárba egyáltalán nem találtam . Majdnem Törökül is megtanultunk mire valamilyen információhoz jutottunk az irányt illetően. Egy öreg török készségesen elvezetett az utcáig , ahol teljes nyüzsgésével kitárulkozott előttem az ismerős hely. A baj az volt, hogy most meg azt nem tudtam, hogy melyik bolt melletti kapualjban kell bemenni az udvarba. Mindenesetre egy ponttal, közelebb jutottunk célunkhoz. Már egy órája loholtunk le- föl nyakunkban az esővel. Végre megláttam egy asszonyt nagy fonalas szatyorral kijönni a kapualjból . Bementünk és láttam, hogy jó helyen járunk . Óriási megkönnyebbüléssel vetettük magunkat a vásárlásba .Kiengedtünk, mint a luftballon ,hatalmas fekete műanyag szatyrokba gyömöszöltük a szebbnél - szebb mohaer fonalakat .Dupla áron lehetett eladni itthon, mind szerettem volna elhozni. Nem ismertem határt, húsz csomagot vettem .Mellé kerültek még fehér nemük, kezdett nehéz lenni a két hatalmas csomag .Marika felajánlotta, hogy segít . Elindultunk haza felé, legalább is mi azt hittük .Nem tudom hány kijárata van a bazárnak , mi akkor úgy gondoltuk mindegyiken megpróbáltunk kijutni .Ki jutottunk néhányszor és megállapítottuk ,hogy nem jó az irány , visszamentünk .Ezt játszottuk legalább két órán keresztül . Lógott rajtunk a ruha , az esernyő vizes volt és használhatatlan .A hatalmas batyukat a hátunkra vettük úgy jutottunk el végre a „ kályhához „ . Megláttuk az Allah szemével tele aggatott oszlopos ivó kutat .Innen már gyerekjáték volt kijutni az egyetlen jó kapun, amit ismertem .Akkorra már a fáradtságtól az esőtől , a hátunkon lévő fekete batyuktól úgy néztünk ki, mint két kolduló cigány asszony. Rajtunk kívül ez itt senkit nem érdekelt . Ahogy megállapítottuk ,hogy jó helyen járunk ,innen már haza találunk megnyugodtunk . Örömünkben a még mindig szakadó esőben leültünk a szegélykőre. Elkezdtünk egymáson nevetni annyira ,hogy alig bírtuk abbahagyni .Pacallá ázva öt perc alatt a szállodában voltunk .A szobánkban aztán sikerült megszabadulni vizes gönceinktől .Meleg zuhany alatt aztán az életkedvünk is visszatért. Sok idő nem volt a lustálkodásra a szűkre szabott idő miatt , elindultunk folytatni a bevásárlást .Az utcai árusok műanyag fóliával letakarva kínálták amúgy sem tetszetős áruikat . Fejükre zacskót húzva toporogtak , az esernyő árusok arattak . Sokat eladtak a silány minőségű áruikból. Ezen a napon másodszor áztunk el mire elfogyott a pénzünk. A szállodai szobánk úgy nézett ki mint a csatatér amikor hozzáfogtunk a csomagoláshoz . Bárhogy igyekeztem a sok fonalat nem tudtam eltüntetni . A sok módszer közül azt választottam, hogy két tejesen egyforma tartalmú csomagot készítettem .Az egyik táska tartalmát felírtam a vám papírra abban bízva, hogy egyszerre nem nézik meg mind kettőt. Mindent olcsóbb áron írtam fel a valóságosnál, ami elég rizikós volt . A vámosok nálunk is jobban tudták mibe kerül egy bugyi , póló , vagy farmer. Másnap délre készen voltunk a pakolással . Azzal a kellemes tudattal ültünk le a szálloda halljába , hogy mindent a lehető legjobban oldottunk meg .Útra készen voltunk hazafelé, amikor megérkezett egy csoport otthonról friss hírekkel .A rendszerváltás utáni hónapok elég zűrzavarosak voltak. Sohasem tudtuk mit hagyunk magunk mögött , mire megyünk haza .Most is nyugtalanító hírek érkeztek .A nagymértékű benzin áremelés miatt a taxisok blokáddal fenyegetőztek . Azt a hírt hozták az otthonról jöttek, hogy be is tartják fenyegetésüket. A határátkelőkön, átjutásunk zökkenőmentes volt. Néhány órát szikkasztottak bennünket a Jugók, utána robogtunk Szerbián keresztül Szabadka felé .Amikor a magyar határra érkeztünk az én szép nagy mázsásdisznó kinézetű táskámat rögtön kiszúrta a vámtiszt. Aki vesztemre , egy lelkiismeretes nő volt. Amikor megkérdezte kié enyhe émelygéssel , de nagyon magabiztosan vánszorogtam le a buszról. Együtt érző tekintetek kísértek .Kezében volt az útlevelem vám papírom és várta mit produkálok .Csak reménykedni tudtam, hogy a két egyforma táska elméletem beválik a gyakorlatban .Tételesen átnézett mindent a táska alját is ki kellett pakolnom .Minden stimmelt az árú értéke a vámhatár alatt maradt . Megállapította , hogy hát igen a 10 csomag fonal sok helyet foglal el. Megköszönte közreműködésemet és, mert minden stimmelt senki mást nem nézett meg . A másik hasonló nagyságú táskám a sok kicsi mögött lapult . Jól esett, hogy ezen az úton én lehettem a nap hőse .A rendes becsületes és nem utolsó sorban ügyeletes ügyes . A nagy kő huppanását , ami a lelkemről leesett biztos itthon is lehetett hallani. Ahogy elindultunk , megrohantak kérdéseikkel az útitársak . Mi történt , hogy csináltad ? Természetesen , átadtam tapasztalatomat az öreg rókáknak pedig én még nem sokszor utaztam. Később tapasztaltam , hogy teljesen mindegy milyen rutinos utazó vagyok . Az izgalom a lebukástól való félelem állandóan ott motoszkál az emberben .Fáradtak álmosak nyűgösek voltunk , igyekeztünk hazafelé . A sofőrök úgy döntöttek, hogy Cserkeszőlő felől közelítjük meg Szolnokot. Megálltunk tankolni, mi pedig Marikával elrohantunk friss híreket szerezni otthonról. A férje mondta, hogy jó lenne ha igyekeznénk . Valószínű hogy az egész héten levegőben lógó taxis blokád órákon belül életbe lép. Nem tudtak megegyezni a kormánnyal és egyszerre lezárják az utakat, hidakat .Enyhe pánikhangulat uralkodott el a buszon . Mögöttünk több mint ezer kilométer és öt fáradságos nap . Úgy éreztük nem bírunk ki még egy éjszakát a buszon a Tisza híd előtt . Igyekeztek a sofőrök megúszni a kényszerű várakozást . A hídhoz érve még járható volt, tíz perc múlva már csak gyalog lehetett bejutni a városba . Szerencsénk volt ezen az úton minden viszontagság ellenére haza értünk. Megint, immár sokadszor megfogadtam, hogy soha többet Törökország ! Nem akarok látni csillagot, félholdat, és Török férfit, esetleg ha ide jön .Másnap aztán pihenten feldobottan az út humoros oldalát láttam . Elkezdtem árulni a portékát és két- három nap alatt mindent eladtam . A feketepiacon megvettem a valutát. Betettem pihenni a bankba hátha mégis meggondolom magam, ne legyen gond a pénzzel. Két hét múlva, amikor elkezdték szervezni a következő utat azonnal befizettem . Akkor már elfelejtettem minden megpróbáltatást. Az itthon elmesélt sztorijainknak egyik ismerősöm ,”legkedvesebbik szomszéd asszonyom „ Margit nem tudott ellenállni.Legközelebb ő is utazott velünk.