8,/Milánó. Reggel érkeztünk Milánóba, az átvirrasztott éjszakától holtfáradtan. Hajni egész nap utazott Budapesttől én Münchenből, mindkettő elég jó távolság . Amikor leszálltunk a vonatról a hatalmas füstös állomás csarnokában úgy éreztük magunkat mint aki egy hónapig tartó tengeri bolyongás után száraz földre lép. Hajótörött ugyan még nem voltam, de az érzés hasonló lehetett. Két hatalmas bőröndünkkel, úgy néztünk ki mintha itt akarnánk eltölteni hátra lévő életünket. Az első csalódás mindjárt a leszállás után elért bennünket. Hiába villogtunk jobbra balra , az otthon emlegetett panziósokból egyet sem láttunk. Két hatalmas bőröndünkkel bevonszoltuk magunkat az állomásra és ott álltunk tanácstalanul. Két kedves fiatal lánnyal utaztunk a vonaton ők jöttek a segítségünkre. Az információs irodában kiírtak nekünk néhány címet nem messze az állomástól . Megköszöntük kedvességüket és immár az állomás előtt, haditanácsot tartottunk . Hajni maradt a csomagokkal én pedig felderítő útra indultam. Nem akartuk potyára cipelni a csomagokat . Aránylag könnyen néhány ember megkérdezése után megtaláltam a panziót a megadott címen . Először az udvarban lévő filmügynökséghez kopogtam be . Nem volt éppen fim csillag szerű a megjelenésem, de amit kézzel lábbal elmagyaráztam abból megértették mit akarok. Megtaláltam azt a testes nem éppen szívdöglesztő hölgyet, aki hajlandó volt elfogadható áron szobát kiadni . A szoba nem volt öt csillagos , kétes volt a tisztasága is de úgy gondoltam egy - két éjszakára megteszi. Hajni mire vissza értem már majd elaludt állva a csomagok mellet. Nagyon örült, hogy végre fedél lesz a fejünk felett. A sok csomagot cipelve már nem találtam olyan közelinek a szállást, mint amikor rá találtam csomag nélkül. Nagy nehezen lelkünket majd kilehelve mégiscsak megérkeztünk. Ekkor következett a következő attrakció, megegyezni a szoba árában . Aki alkudni szeret itt ki élheti magát . Miután a kövér asszonyság megesküdött, hogy a jó szíve teljesen tönkre teszi , 500 lírával mégis olcsóbban egyeztünk meg az árban . Azt azonban kikötötte hogy legalább két éjszakát ott töltünk. Időnket nagyon bekellett osztani, hiszen összesen már nem egészen két hetünk maradt egész Olaszországra . Két napot akartunk itt tölteni úgy hogy az általunk lényegesnek tartott látnivalókat megnézzük. Mondanom sem kell, hogy még a negyede sem sikerült. Miután megmosakodtunk, alaposan megreggeliztünk, térképpel a kezünkben elindultunk felfedező utunkra. Az túl nagy luxus lett volna ha lefekszünk aludni . Ezen a napon azt terveztük, hogy a belvárosban nézünk szét a Skala környékén és a Dómot nézzük meg .Sajnos az elején kiderült, hogy eléggé tájékozatlanok vagyunk, nemcsak egy idegen városban, hanem a térkép olvasási tudományunk sem tökéletes . Amikor az állomástól elakartunk indulni kiderítettük, hogy rossz a térkép .Nem találtuk a bejelölt utcákat. Végül mégis kijutottunk a korzóra, vesztünkre ahol elindultunk gyalog. Azt gondoltuk így többet látunk, ám a korzón nem volt különösebb látni való, viszont kerek két órát gyalogoltunk, mire elértük célunkat. Közben néhányszor leültünk a parkban a padok egyikére vagy a végén már bár mire csak menni ne kelljen . Először a Skalához érkeztünk és tapasztaltuk, hogy a homlokzatról tényleg nem derül ki, hogy milyen világhírű színház terem van mögötte. Bemenni nem lehetett, így mentünk tovább . A Galériát könnyen megtaláltuk , csodálatos üveg kupolájával dísze a városközpontnak és mint a mágnes vonzza a turisták százait. Az ember itt elég ha rábízza magát a hullámzó tömegre, követi útján és biztos olyan helyre jut, amit érdemes megnézni. Mindig egy - egy regényt láttam életre kelni, amikor újabb városba értünk, így volt ez most is. A Stendal regények olyan hűen írják le az olasz városokat, hogy meg lehet találni az újban is a régit . A Galéria üzletei és kávéházai között kijutottunk a Dóm térre, amely egymaga élményt jelent annak is aki csak futólag nézi meg. Ez persze lehetetlen mert az embert sarkallja hogy ebből a szögből és abból is nézze meg. Az impozáns galambokkal teli téren a Dómmal szemben hatalmas felületen reklám villog. A múlt és a jelen szimbóluma is lehetne. Egész olaszországi utam alatt az volt az érzésem, hogy belecsöppentem a múltba. A Dóm hatalmas arányai, csipkés tornyai, szobrai olyan harmonikusak amilyet ritkán lát az ember. Ámulatom csak fokozódott, amikor beléptem a templomba , meghatottság és csodálat kerített hatalmába. A 108 m . magas kupola alatt elvész az ember. Az egész épület fehér márvány, 98 tornya van még sincs tornya ahogy írják. Szerintem nem is hiányzik ! Kiválasztottunk egy olyan helyet, ahonnan mindent láthattunk. A templom 600 évig épült és e korok minden szépségét magában foglalja . Fáradtan ültünk be hűsölni a szépségek házába ahonnan nem nagyon akartunk kimenni. Az augusztusi melegtől és a fáradtságtól teljesen elpilledtünk . A templomban egy csuhás pap leszólította Hajnit, hogy takarja el csupasz vállait. Irigyek a papok, nem szeretik ha a jó Isten is gyönyörködik a női vállakban. Minden esetre utunk további részén jobban vigyáztunk és betartottuk a templomi etikettet. A tér tele volt galambokat etető turistákkal , eledelt áruló vagy fényképet készítő alakok hadával. Alig lehetett őket levakarni nem hagytam magamat bepalizni. Volt már egy korábbi tapasztalatom, amikor Dubrovnyikban voltunk kis családommal, ott is egy csodálatos téren etettük a galambokat, amikor egy fényképészt nem tudtunk elzavarni. Flóri már rám volt mérges, hogy mit cirkuszozok 1-2—Dinárért . Végül beadtam a derekamat és a délután elkészült négy képért fizettem 40 dinárt. Na akkor Flóri is elkezdte szidni a nénikéjét a pasasnak. A kép úgy készült el nagy nehezen hogy akkor már a „ policájt „ is emlegettük . Ez a kép sokáig az íróasztalomat díszítette . Bár egy kissé megfakult, de rászedni évek múlva sem hagytam magam. Este 6- 7 óra körül szálltunk villamosra amivel két óra gyaloglás helyett 10 perc alatt a szállásunkon voltunk .Gondoltuk pihenünk egy kicsit és megyünk tovább . Pongyolában eldőltünk az ágyon és másnap reggel ébredtünk fel . Amíg a várost jártuk átpakolta a holminkat egy sokkal jobb szobába szállásadó nőnk . Nem haragudtunk érte , mert össze sem lehetett hasonlítani a másikkal , sokkal csinosabb volt . A látnivalók özöne várt ránk és tudva, hogy este tovább utazunk nem töltöttük az időt bolhászkodással .Okulva az előző napból nem gyalog indultunk el, hanem villamossal . Az idő borongós volt lógott az eső lába , mi pedig reménykedtünk, hogy megússzuk eső nélkül. Ha tudjuk, hogy özönvíz közeleg, akkor is el indultunk volna . A Castelló Sforceskot akartuk megnézni . A városközpontig szerencsésen eljutottunk , ott azonban elkapott bennünket egy kiadós zápor. Az út szélén a sok száz festő közül egy festegetett a boltja előtt hozzá menekültünk be . Nagy műértelemmel nézegettük a képeket, amik valóban szépek voltak . Sajnos mi viszont a hátra lévő időnket nem tölthettük egy kis kiállító teremben elindultunk a szemerkélő eső ellenére . Az ismeretlen kacskaringós utcákon olyan biztonsággal jutottunk el a parkig, hogy el sem akartuk hinni . A tér túloldalán eljutottunk a kastélyig ahol a múzeumot éppen akkor zárták be . Egyik árkád alól a másikig futkosva néztük meg természetesen kívülről. A park hatalmas fái és dús lombú bokrai szinte ködbe vesztek, elbújtak az eső fátyla mögött . Mérgelődtünk, de az idő így is eltelt, futva jutottunk el a Scaláig. Szerencsénk volt, mert amikor már az árkádok alatt voltunk az égi vízöntők egész hada zúdította ránk a vizet dézsából, ki sem tudtunk mozdulni a biztonságos tető alól. Sétálgattunk a tető alatt és reménykedtünk, hogy majd csak el áll . A téren szolgálatot teljesítő csinos fiatal rendőr is ide szorult be. Amikor rá jött, hogy idegenek vagyunk / két mondat után / hozzánk szegődött. Közel két órát töltöttünk itt egyre beljebb húzódva a kapu alatt . Akár egy hangversenyt is meg hallgathattunk volna, de csak mókázó, áriázó rendőrünkkel kellett beérnünk . Amikor egy kicsit mérséklődött az eső felugrottunk az első villamosra és haza mentünk. Szállásadó nőnk már nagyon Mama-miázott és gondolom szidta az összes magyart velünk együtt. Mi kényelmesen leültünk ebédelni és az otthonról hozott finomságok közül felbontottunk egy Dán halmáj konzervet. Félre nem érthető módon rontott ránk az öreg lány, hogy vagy fizetünk még egy napot vagy tűnjünk el gyorsan, ugyani délig el kellett volna hagyni a szállást, ekkor pedig már erősen benne voltunk a délutánban. Sajnos nekünk spórolnunk kellett így összekaptuk a csomagokat, amiket már elkezdett kihajigálni a folyosóra . Ki akartam dobni a félben hagyott kajánkat, amikor Hajni rám kiáltott, hogy „ meg vagy te őrülve a legjobb kajánkat ki ne dobd majd megesszük az állomáson !!” Nem több mint öt perc alatt kinn voltunk az utcán a szakadó esőben. Ilyen csúfosan ért véget első szállásunk elhagyása. Szidtuk, a véndögöt, de ettől az eső nem állt el. Arra már gondolni sem lehetett, hogy a városba még egyszer bemenjünk. Igaz még csak délután 6 óra volt a vonatunk Róma felé pedig este 10 kor indult mégis az látszott a legjobb megoldásnak, ha kimegyünk az állomásra és ott várakozunk .Az állomáson óriási tömeg átláthatatlan helyzetek voltak. Ténferegtünk ide - oda amíg végre megtaláltuk a 2. osztályú várótermet ahova bementünk. Itt nem volt nagy tömeg csak jeggyel engedték be az embereket, letudtunk ülni . Két olasz asszony telepedett mellénk egy egészen kicsi és egy 10 év körüli kislánnyal. Az egyik Amerikába a másik Angliába utazott . Annyi csomagjuk volt, hogy hegybe rakták mellettünk. Meg kértek bennünket vigyázzunk a csomagjaikra, amíg elmennek egy óra hosszára a városba. Mi már idegesek voltunk, hogy jaj de soká jönnek, amikor úgy 2 és fél óra után meg jöttek, azzal, hogy ők elmentek a fürdőbe és fodrászhoz! Közben elkezdett kerülgetni bennünket három fiatal ember akiknek nem annyira mi, inkább a csomagjaink tetszettek . Az egyik olasz nő kihallgatta a beszélgetésüket, amit fordított Hajninak. Arról beszélgettek, hogy egyik eltereli a figyelmünket, amíg a másik kettő elszelel a csomagokkal. Amikor észre vették, hogy kihallgattuk őket gyorsan eltűntek a tömegben. Nekünk ez a kis incidens jó tanulságul szolgált. Egész utunk alatt nagyon oda figyeltünk a csomagjainkra , kézitáskánkra . Nem is loptak el tőlünk semmit . Nagyon kilettünk volna szolgáltatva pénz és íratik nélkül. A vonaton nem volt sok utas , kényelmesebben utaztunk Rómáig, mint előző nap Milánóig. Utunk végén azonban egyre jobban csodáltam azokat az ismerőseimet, akik nem szálláson, hanem vonaton töltötték az éjszakáikat. Nekem az a három is elég soknak tűnt, amit kénytelenek voltunk vonaton tölteni . A spórolásnak ez a módja nekünk nem vált be. A pihenést egy puha ágyon még egy finom csirkepörköltért sem cseréltem volna el. A sok járkálást a látnivalók után nem bírtuk volna, ha nem pihenünk rendesen.

7,/Salsburg Találkozásunk sikerében, senki sem bízott rajtunk kívül. A megvalósításhoz ez teljesen elég volt. Mégis, ahogy a vonat közeledett a határhoz a variációk, sokaságát állítottam fel arra az esetre, hogy mi lenne, ha mégsem menne minden simán . A Hajni és az én érkezésem közt két óra volt, ezt az időt szemlélődéssel töltöttem és türelmesen vártam a nemzetközi gyors érkezését. Pár nappal előbb én is ezzel érkeztem akkor pontos volt .Befut ott egy gyors a megadott időben ami nagyon gyanúsnak tűnt , rövid volt a szerelvény. Kevesen szálltak le róla, a néhány ember közt nem volt ott Hajni. Előbb csak meglepődtem,10 -- 15 perc után kezdtem ideges lenni. Az információn meg kérdeztem honnan érkezett a vonat, azt a válasz kaptam, hogy Bécsből. Az eszembe sem jutott, hogy az nem feltétlenül jelenti azt, hogy Budapestről. Nagy csomagjaimat cipelve mentem egyik helyről a másikra. Nagy nyitott csarnokba futottak be a vonatok, ami alatt voltak padok és árusító pavilonok. Körbe jártam ezt a nagy területet reménykedve hátha elkerültük egymást. Unalmamban ki írtam az összes vonat érkezését éjfélig. Csomagom erősen korlátozott a mozgásban, így aztán amikor Hajni a következő vonattal sem érkezett meg beadtam a csomag megőrzőbe mindent, csak egy kis kézi táska maradt nálam. Úgy gondoltam meg várom az utolsó vonatot és ha azzal sem érkezik meg és egyedül maradok, akkor keresek valahol szállást. Az információs iroda közben bezárt így nehéz lett volna tájékozódnom. Bánatomban züllésnek adtam a fejem vettem egy kiló banánt és mire észre vettem majdnem meg ettem az egészet. .Latolgattam a peronon sétálgatva, hogy mit tudok tenni . Vasúti jegyem Olaszországon keresztül volt érvényes , tehát minden képen el kellett utaznom legalább Milánóba onnan Velencébe és Tarvízió fele Bécsbe. Másik variációnak azt találtam ki, hogy el töltök pár napot itt a városban utána megyek Bécsbe ahol szintén el töltök pár napot úgy utazok haza .Olaszországot nem mertem volna egyedül bejárni úgy, hogy senkivel nem tudom megbeszélni az esetleges problémákat . Szörnyen magamba roskadtam, ahhoz hogy sírva fakadjak csak annyi kellett volna, hogy valaki meg kérdezze mi bajom van. Az idő telt és úgy 11 óra körül befutott egy vonat az oldalára kiírva ,hogy Bukarest -- Párizs . Nem akartam hinni a szememnek,úgy pattantam fel, mint akit megcsíptek .Alig indultam el láttam, hogy jön felém Hajni, aki annyira figyelt engem keresve, hogy csak akkor vett észre, amikor megálltam előtte. Amikor megszólítottam akkor borultunk egymás nyakába, úgy örültünk mintha legalább húsz éve nem találkoztunk volna . Minden feszültség feloldódott bennünk. Hajni legalább annyira izgult a vonaton mint én az állomáson . Nem véletlen hiszen a következő két hét sikere azon múlt, hogy egyáltalán találkozunk Salsburgban vagy nem. Minden meg oldódni látszott így utunk elején . Tanakodtunk, hogy hogyan folytassuk az utat. Ahhoz már késő volt, hogy szállást keressünk és mert úgyis Olaszország volt az úti cél a következő vonattal elindultunk Insbruck -- Brenner -- Milánó felé. A vonat amivel tovább indultunk kényelmes volt, tiszta, rengeteg helyünk volt. Minden állomást bemondtak a mikrofonba mi pedig elvoltunk ragadtatva . Azt hittük, hogy most már mellénk állt a szerencse és a következő két hetet ilyen kényelmesen utazzuk végig. Miután kényelembe helyeztük magunkat jó falusi szokás szerint ettünk egy cseppet. Nem sokat csak annyit, hogy egy négytagú német családnak egész napra elég lett volna. Nem győztük ki beszélni magunkat, én meséltem a müncheni élményeket Hajni, pedig a bosszantó vonat késés okait magyarázta el. Éjjel egykor érkeztünk Insbrukba és mert várnunk kellett három órát úgy döntöttünk meg nézzük a várost. Az sem volt akadály, hogy éjszaka volt. Be barangoltuk az alvó város központját, amit egészen a magunkénak éreztünk, annyira kihalt volt .Csupán néhány mulatásból haza térő enyhén ittas emberrel találkoztunk .Szörnyen csodálkoztunk, amikor belénk akartak kötni. Úgy viselkedtünk, mint két idióta gyerek, csak amikor vissza mentünk az állomásra tudatosult bennünk, hogy szerencsénk volt. Na, de nem történt baj és megállapítottuk, hogy rendesek ezek a Schwábok ! Sétálás után is még jó két órát kellett várni a csatlakozásra . Szemünk majd le ragadt az utasokat figyeltük és csendben kuncogtunk rajtuk . Akadt egy lovagunk is aki igyekezett szóval tartani bennünket. Figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk a csomagokra és a táskánkra, mert az Olaszok lopósak. Felajánlotta, hogy bekísér bennünket a városba, mondtuk, hogy mi már bent voltunk. Csak akkor ment el, amikor mondtuk neki, hogy elég volt a szórakoztatásból, lépjen le na akkor sértődötten elvonult. Végre befutott a vonat és újra elindultunk. A vonat olyan tömött volt, hogy örültük amikor annyi helyet találtunk ahol kényelmesen meg állhattunk. A lehajtható kis ülésen pihentünk felváltva . Torzom borz angol fiú kókadozott mellettünk aki egy idő után úgy döntött, ütött kopott farmerének semmi sem árt leterített egy eső kabátot és végig feküdt rajta . Itt már rá kellett jönnünk szép álmaink csalóka voltára már ami a kényelmes utazást illeti. Mégis volt némi szerencsénk, mert fél óra múlva jött a kalauz és a fülkében kényelmesen fekvő társaságot felkeltette az ülésekről és betessékelt bennünket . Mi örültünk a társaság nem annyira végül is megértőek voltak .A Brenner hágón úgy mentünk át, hogy helykeresés miatt szinte alig láttunk valamit a csodálatos hegyekből. Álmosan pislogva fel sem tudtam fogni, hogy az a csillogó valami a hegy tetején hó, amitől nem látunk az pedig, valami köd szerű pára . Így jutottunk át az Osztrák /Olasz határon , semmit nem láttunk az Alpokból, amit nagyon sajnáltam később . Sajnos az idővel végig hadilábon álltunk, amit nagyon megakartunk nézni arra is alig jutott belőle, jobban rohant mint ahogy szerettük volna.Tömött vonatunk kattogó kerekekkel robogott Milánó felé.

6./A múzeum és a Schwabing. Elindultam a magam elgondolása szerint. Valószínű, hogy kerültem egy kicsit, de szerencsésen eljutottam az Isar partjához. Szép fás parkos kis patakocska szigetén elfért a csodálatos múzeum .Gondoltam eltöltök bent egy órát és utána sétálok még a városban. Ebből nem lett semmi. Találomra elindultam a földszinten a Technik felirat irányában. Volt mit nézni. Kisiskolás korom hírességeivel találtam szembe magam. A magdeburgi félgömböt a pumpával Otto von Gulricke szerkesztette 1663 ban. A gömb átmérője 50 cm és hat lóval nem tudták szét húzni, miután kiszivattyúzták belőle a levegőt. Itt volt Karl Benz első motor kocsija, amit 1886 ban szerkesztett. Lehetne sorolni az első dízel mozdonyt, az első nyomdát, föld gépeket, bányagépeket, amiket minden terem bejáratánál maketten is bemutattak. Ötletesnek találtam, hogy a gyerekek játékos tanulására gondolva különböző szemléltető eszközök vannak elhelyezve üveg mögött, amiket kívülről működésbe lehet hozni. Tetszésük szerint figyelhetik meg a gyerekek a közlekedő edények elvét, vagy a mágneses erőterek kialakulását. Volt látogató bőven ,egyik helyről a másikra szaladgáltak majd elsodorták egymást. A nagy diákok pedig elmélyülten tanulmányoztak egy - egy gépet vagy valamilyen mágneses vagy elektromos jelenséget. Minden olyan ötletes volt, hogy technikában kevésbé jártas szemlélőt is le tudta kötni, így engem is! Anélkül, hogy észre vettem volna sodródtam egyik teremből a másikba. Így jutottam el egy harmadik emeleti terembe aminek a közepén vitorlás hajó állt a 20 as évekből, körülötte kisebb bárkákkal, léghajóval, repülőkkel . Nagyrészüket belülről is meg lehetett nézni. Az akkor legmodernebb technikák is ki voltak állítva, így lehetett látni a fejlődést .Az építészet, lakás kultúra, divat, különböző feltalálások, mint megannyi tarka kép van előttem. Voltak termek, amin csak át rohantam, ilyen volt az a terem ahol az elektromos berendezéseket, egyenirányítókat, reléket állították ki. Fogalmam sem volt hol járok a tarka tömeg sodort magával. Egyszer csak az órámra tekintettem és meglepődve láttam, hogy a tervezett egy órából 5 óra lett. Közel volt a négy óra, igyekeznem kellett . Emese fél ötkor haza ért a gyárból és csak nálam volt kulcs .Sajnálattal állapítottam meg, hogy a felét sem láttam a múzeumnak. A kémiai feltalálások eszközök és a csillagvizsgáló is kimaradt, mert az épület másik részében volt. Vissza menni már nem tudtam másnap indultam tovább. Tervünkhöz kellett tartanom magam, de elég is volt ennyi, mert aznap estére még beütemeztük a Swabingot. Emese már telefonált haza és, mert senki sem vette fel a kagylót ideges lett, hogy hol vagyok. Majdnem egyszerre érkeztünk a házhoz. Hosszan ecseteltem élményeimet, amivel nem tudtam betelni. Vacsorát készítettünk és hét óra körül elindultunk. Nem akartam kihagyni ezt a hippikkel tele környéket, otthon nem lehetett akkor még csak elvétve látni néhányat. Kocsival mentünk Emese jobbnak látta kicsit távolabb az egyetem mögötti hatalmas parkolóban hagyni a kocsit, így gyalogoltunk valamennyit. Öt perc alatt kint voltunk a fő utcán.Tulajdon képen München egyik városrésze, amelyen a Regensburgi fő út vezet keresztül a belvárosból indulva. Az út meglehetősen széles és nem kevésbé híres. A Ludwig strasséval kezdődik, áthalad a Sígestor alatt. Innen a győzelmi kaputól indította Hitler a 2. világháborúba elszédített, emberi mivoltukból kivetkőzött nagyhangú „übermensch” katonáit. Nem tehetek róla, de amikor meghallgattam Emese ismertetőjét nem azt éreztem, amit ő szeretett volna . Hitler az én szememben fanatikus őrült marad, aki hidegvérrel irtotta ki a neki nem tetsző embereket. Néhány évvel ez előtt voltam Auschwitzban és ott láttam magam előtt a megkínzott embereket és a hóhérokat. Most itt is egy pillanatra eltűnt előlem az autók áradata és horogkeresztes zászlók lengtek a masírozó katonák kezében , a német hangzavar pedig vezényszavakká változott . Amikor visszazökkentem a valóságba általam sohasem látott forgalmi dugó volt az egész Ludvig strasse. Az út mellett megkezdődött a hippi kirakodó vásár. Nálunk a falusi búcsú kutya füle ehhez képest. Mintha nem is normális emberek lakta városban lettem volna. Az árusoknál minden volt, szíjon függő fém karika nyakra, drótból hajlított karkötő, festett kavics, szíjon lógó Krisztus kereszt. Mindez darabonként 10 -- 20 DM áron .Természetesen mindez csak az apraja volt a komolyabb szitaszövetből keretbe olvasztott alaktalan tárgyak, szobrok ezután következtek .A tömeg hullámzott néha egymásnak mentek az emberek, nem tudták kikerülni a szembe jövőket Nyüzsgött az utca, mint egy bazár. Eltekintve a néhány turistától hosszú ruhába öltözött lányok és rongyos farmeres fiúk vásároltak. Lehetett kapni rossz bekecset, rojtos asztal terítőt, különlegesen kezelt nagy szélű kalapot, saru szerű lábbelit, az elegánsabbak mezítláb járkáltak . Nagyon jámborak voltak körbe ültek a földön, beszélgettek, gitároztak. Kalapjukat kirakták maguk elé, hátha megszánja őket valaki és hozzá járul a megélhetésükhöz. Az egész tarka tömeg a fölöttük égő lampionokkal olyan volt, mint egy vidám karnevál. Az út vége felé ritkult a tömeg kezdődött a szórakoztató negyed. A környezet csúcs pontja a szuper modern „ Cita 2000„ elnevezésű szórakoztató komplexum volt. Akkor még volt 30 év a 2000 évig. Mindent úgy készítettek el , mintha fikció lenne a következő 30 év.Az ajtóban a gyanútlan szórakozni vágyót lyukkártyás jövendő mondó gép fogadja. Három DM ért bárki megtudhatja, hogy milyen csillagzat alatt született. Nekem erre nem volt pénzem Emese is vigyázott az övére így aztán csak az évek múlásával tudtam meg, hogy milyen csillagzat alatt születtem . Az épület érdekes volt az egybefüggően kialakított térben, fekete csigalépcső vörös szőnyeggel vezetett fel az emeletekre. Nesztelenül lehetett rajta járni. A lépcsőfordulókban, pavilonok sorakoztak, ahol divatos holmikat lehetett venni méreg drágán. Kis boxok voltak itt, ott ahol letudtunk ülni. A beugrókban hangulatos kávézók , süppedő fotelokkal várták a vendégeket. Arra lettünk figyelmesek,hogy magyarul beszélnek mellettünk, a társaság fiatal csinos lány tagjával lebontatták a haját, mert kócosan jobban illett a környezetbe. Mindezt, csodálatos Tisza parti akcentussal tárgyalták meg. Sokat mászkáltunk, végül leültünk mi is a sörözőbe. Meg ittunk egy - egy üveg Cólát , mert Emesének nem esett jól más, így aztán nekem sem. Nagyon feszélyezett, hogy mindennek kihangsúlyozta az árát, amivel szinte figyelmeztetett, hogy ne lépjem túl a keretet. Régen derültem annyit, mint ezen az estén, kedvem lett volna rendelni valami drága italt, de meggondoltam magam, végül egész olcsón megúszta barátnőm a kirándulást. Az idő későre járt mire haza értünk, másnap délelőtt készülődtem utam hosszabbik részére. Városi sétára már kevés volt az időm, így inkább sokáig aludtam. Mire rendbe tettem magam jött Feri és Attila, Feri elment Attila maradt szórakoztatni engem. Malmoztunk amíg meg nem vertem kétszer akkor végre elment moziba. Feri felírta mindkét telefonszámukat és felajánlotta segítségüket, ha valami problémánk lenne az olasz út alatt. Csupa izgalom voltam újra, Emese indulásom előtt fél órával érkezett, ki vitt az állomásra . Alig találtuk meg a vonatot, amin végül sikerült jó helyre ülnöm. A búcsúzásnál elengedhetetlen könnyek között elváltunk egymástól . Jól éreztem magam mégis örültem, hogy útra kelhetek . Másképp képzeltem el a találkozásunkat azt hiszem ők is. Csalódtam ? Talán, mégsem. Az indulás előtti levelezésünkből már meg éreztem valamit abból, amit láttam tapasztaltam . Megláttam egy számomra idegen másforma világot. Sok , sok benne az ember, de nagyon kevés az Ember .Legjobb rá a németek kifejező két szava „ viele Leute aber weniger Menschen”. Az igazi jó emberek elvesznek a tömegben 4—5 nap alatt nem lehet megtalálni őket .Ösztönösen taszítom magamtól az „ übermenscheket „Legalább annyira nem veszi be őket a gyomrom mint az övéké engem. Megkönnyebbültem, amikor Salsburgnál át léptem a határt, Ausztria mégiscsak a szomszédunk . Kicsit otthon éreztem magam .Nagyon vártam Hajnit, hogy ami öt nap alatt összegyűlt bennem valakinek ki pakolhassam. Szorongással ugyanakkor felszabadultan érkeztem meg az állomásra este 7-8 óra körül.

5./Münchenben. A film után igyekeznünk kellett vissza menni Münchenbe, mert 12 óra előtt ott kellett lennem az Osztrák követségen az átutazó vízumom ügyében. .Valahogy egyedül is elboldogultam volna de Emesével mégis jobb volt elmennem . Szakadó esőben indultunk ,sok kocsi le állt az út mellett ,mert alig lehetett látni . Emese jól vezetett igaz az egyik szemére nem lát mint be vallotta ,ez engem nem nyugtatott meg . Végszóra érkeztünk a követség elé, még éppen be tudtunk menni és fél órán belül kezemben volt a vízum . Nagy kő esett le a szívemről ,Most már csak az volt a kérdés találkozunk e Salsburgban Hajnival vagy nem . Ez után mentünk a városi lakásukra , ami egy bér ház 5 –ik emeletén volt két szoba összkomfort . Teljesen elég volt arra hogy iskola időben ott legyen Attilával és ő is oda menjen munka után .Bevásároltunk egy önkiszolgáló boltban , olyan bőség volt mindenből amit itthon még nem lehetett látni . Azt mégis meg állapítottam magamban ,hogy ezeket a csoda üzleteket sem a kis pénzű embereknek találták ki , mint sok mást sem . Délután meg néztünk egy hatalmas Kaufhoft ahol én csak a szívemet fájdítottam . Nagyon elején voltam még az utamnak és nem volt sok a 100 dollár . Így is kiadtam 18 márkát a követségen amit Emese előlegezett meg és szemrebbenés nélkül elfogadta amikor meg adtam otthon , pedig reménykedtem , hogy hátha nem fogadja el .Milyen szerencse hogy én nem akarok meg gazdagodni így csak egy pillanatig bosszantott . Nem is tudom hogy tudnak mások Ft kiajánlást lebonyolítani .Meg nyugodtam ,hogy ezért a vétekért én már biztosan nem kerülök bíróság elé . Csak később tartott Hajni hülyének , de én nem koldulni mentem !A néhány nap alatt amit ott töltöttem úgy intéztem ne kelljen pénzt ki adni miattam , úgy láttam ez megnyugtatta barátnőmet. Sétálás közben betértünk egy kis butikba ahol nagy ovációval ,ismerősként fogadta az eladó Emesét, közben elmesélte hogy milyen kellemesen töltötte a hét végén a Jugó tenger parton ahol össze futott X gróffal, aki csoda hogy milyen úri ember, éppen mint az Emese apukája. Befelé kezdtem vigyorogni miközben úgy láttam Emese zavarban van. Valami hasznom mégis volt mert tiltakozásom ellenére rá beszélte Emesét egy jó kis pulcsi megvételére nekem. Nem mondtam meg hazánk lányának, hogy az én apám csupán cseléd volt egy igazi grófnál. Hálás köszönet neked igazi magyar úri hölgy legalább 10 márka vissza jött a vízum árából. A belvárosban egy kellemes kis parkban ültük le beszélgetni .Nekem szokatlan és furcsa volt hogy néhány méterre tőlünk torzon - borz fiatalok csókolóztak egymásra borulva miközben mások lefekvéshez készülődtek . Kétes tisztaságú hálózsák került elő és perceken belül úgy körül feküdték a szökőkutat hogy el sem tudott volna szaladni . Csodálatosan illettek a környezetbe . Vilmos Császár biztosan meg lett volna elégedve az igazi Németjeivel . Itthon nagyon a lelkemre kötötték hogy ki ne hagyjam a Schwábingot. Jómagam is kíváncsi voltam mit tudnak össze hozni a német fiatalok hippi alapon . Nagyon fáradtak voltunk így elhalasztottuk másnap estére a kirándulást. Emese már dolgozott így magamat kellett szórakoztatnom a következő napokban . Nem szeretek unatkozni és ha már nem sajnáltam a fáradságot idáig nem lehetek elnéző magammal. Térképen megnéztük mit hol találok, mit érdemes meg nézni. Elindultam hát felfedező utamra . Rögtön az elején beláttam ahhoz, hogy a várost megismerjem nem egy - két nap de még annyi hét sem lenne elég. Első utamon a Deutsche múzeumot próbáltam megkeresni, természetesen nem tudtam eligazodni. Nem adtam fel.

Müncheni napjaim 4./ A műterem ház. Ahogy kiértünk az állomás előtt megláttam a fényárban úszó várost és ámultam. Ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor először utaztam egyedül a budapesti Keleti pályaudvarra. Kicsinek és védtelennek éreztem magam, a reklámok villogtak az autók nem fértek el egymástól nálunk még az a néhány Trabant és Wartburg simán elfért az út közepén .Nem volt időm az elmélkedésre, mert meg érkeztünk a parkolóba a kocsihoz. Szép nagy szürke „Merci „ aminek a márkáját csak másnap a világoson állapítottam meg, amikor körbe jártam. Nem a Müncheni lakásukra mentünk, hanem a 80 km re lévő parasztházba ahol a férj filmes műterme van . A filmgyártáshoz szükséges minden kellékkel, műszerekkel berendezésekkel . Most itt rögtön elmondták hogy vállalkozók egy német társsal, aki a pénzt adja, mert nekik a berendezésen kívül semmijük sincs . Szívből sajnálni kezdtem szegény elszakadt hazám fiait, akik itt tengetik életüket ki tudja mennyi pénzből a rothadó kapitalizmus kellős közepén. Belém bujt a kis ördög és egyre szurka piszkált, hogy mondjam csak el a mi nyomorgós életünket . El is kezdtem a három szobás lakással az éppen épülő picike nyaralóval, kocsink igaz Wartburg, de gurul és ez az utazás sem két fillér ! Szóval dicsekedtem, ami nem esett nehezemre, utálom amikor sajnálnak. Jól éltünk mi itthon, jó munkahellyel, keresettel igaz sok minden nincs, de sok minden van, például barátok, akikkel anyanyelvünkön tudunk beszélgetni és még azt sem érezzük, hogy át akarnak verni. Közben kiértünk a városból és a sztrádán haladtunk tovább, ahol nem volt kisebb a forgalom továbbra sem . A házban kint volt egy színész barát és az akkor 14 éves fiuk .Majd összeestem a fáradságtól, de azért meglehetősen szemügyre vettem ezt a jó kinézésű nagy paraszt házat. Olyan volt, mintha egy regény lapjairól lépett volna elém titokzatosan, sötéten és hidegen. A nappaliban már várt bennünket Attila a fiuk és a nagy esetlen szőke német, egyébként elég szimpatikus férfi. A társalgás lassan indult , túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy bekapcsolódjak a német szövegbe . Néha megjelent ugyan az arcomon a tiszteletteljes vigyor, amit az elfogyasztott fenyő pálinka fokozott. Hamar belátták hogy jobb lesz ha minél előbb lefekszek úgy sem vagyok teljesen beszámítható . Azt hiszem, ilyen érzésük lehet a partra szálló matrózoknak mint nekem volt most. Forgott velem a világ és arra gondoltam egy röpke pillanatig, hogy mi lesz velem mire körbe utazom Olaszországot. Megmutatta Emese a szobámat, ami így este elég ridegnek tűnt a valóságban pedig olyan hideg volt, hogy reszkettem. Egy alig használt száz éves bútor volt benne két rozzant székkel és egy asztallal. Az ablak a szomszéd kertre nyílt, ami elől a kilátást sűrű bokrok takarták el. Éjszaka nem nagyon akartam tekintgetni , inkább azon fáradoztam, hogy tudom az ajtót és ablakot biztonságosan bezárni. Gondolataim a rém történek kategóriájában száguldoztak. Szinte biztosra vettem, hogy reggelre ellopják az útlevelem , amit biztonság kedvéért rengeteg pénzemmel együtt a párnám alá tettem. Azt is elképzeltem, hogy a hátra lévő életemet itt kell eltöltenem takarítva és főzve az időnként megszaporodó filmes társaságnak. Nem kellett tartanom a toll szagától, mert a takaró és párna habszivacs hulladékkal volt töltve, ami alatt nem nagyon melegedtem fel. A fürdőszoba viszont minden igényt kielégített . Az enyémet kicsit túl is szárnyalta. Csupa csempe, tükör, frottír, illatos és tiszta. Kedvemre kiáztattam magam a jó meleg vízben, felmelegedtem. A sarkokat is elfelejtettem megszámolni azt hiszem úgy aludtam reggelig, hogy meg sem mozdultam. Reggel friss erővel indultam nappali megvilágításban felderíteni a környéket. A ház jellegzetes alpesi paraszt ház rengeteg virággal , sok helységgel . Közvetlen a bejárat fölött freskó díszítés maradványai látszottak , melyen a Bajor menyecske szoknyáját és a legény kalapját igencsak megtépázta az idő vas foga. Még így is eléggé kivehető volt mindkettő. Két - három méteren a bejárat mellett tarka virágok pompáztak, augusztus volt most voltak a legszebbek . Az egész tarka csokrot ismerősként foglalta össze a kedves kis sárga sarkantyú virág .Nagy kert tartozott a házhoz ami kicsit gondozatlan , elvadult volt mégis kellemes benyomást keltett bennem . Hatalmas lombos fák adták az árnyékot alattuk lévő dús fű, kerti bútorok, nyugágyak és egy nagy fürdő medencéhez. A medence most üresen állt, de egyébként sem tudom mikor lehet itt fürödni olyan hideg van akkor is ha hétágra süt a nap .Túlságosan közel vannak az Alpok most is hó födte csúcsai , ami szinte keretbe foglalja csodálatos látványával az egész vidéket. A ház mögött gyalog út vezet a legelőn át egy kis patakhoz. Kellemes volt sétálni estefelé. A ház maga egy labirintus , valójában az egész a Feri filmes műterme. A földszinten iroda , az én vendég szobám , nappali fürdő szoba és konyha . A nappali hangulatos régi paraszt bútorokkal volt berendezve . Piros kék volt minden , innen nyílt a háló szoba és az Attila szobája . Itt volt az általam „ kék csodának „ nevezett fürdőszoba amit világosban is jobban szemügyre vettem .Az egész házban ez volt a legszebb .Távolabb a folyosó végén Attila játék „ barlangja „ azt hiszem ez volt rá a leg megfelelőbb kifejezés. Nagy terepasztalon villany vasút, kerékpárok és még egy kis kutya füle is elfért ezen a helyen . Most következett az épület hátsó fele - na nem lebecsülés képen -- .Ez volt a filmezés birodalma . Külön kis helység mindennek, hívó vágó, szinkronizáló, vetítő terem .Keskeny lépcsőn lehetett fel menni a tetőtérbe ahol berendezhető szobák voltak a jelenetekhez . Érdekes volt minden kellő képen meg is csodáltam , ámuldoztam .Közben hallgattam a sopánkodásukat, hogy milyen nehéz a film szakma, mennyire nincs pénzük és hogy meg legyen a biztonságuk szegény Emesének is dolgozni kell . Az ő fizetése potom 1400 Márka volt kb 4-5 - ször több mint az enyém. Nagyon sajnáltam szegényeket és megpróbáltam ecsetelni, hogy mi nem félünk a tönkremenéstől, mert pénzünk ugyan kevesebb van, de biztonságérzetünk jóval nagyobb . Azt hiszem nem volt mit irigyelnem tőlük legkevésbé azt, hogy magyarok - németek közt .Nehezen tudnám megszokni ezt a mentalitást. Szidják a társukat, aki a pénzét adja, az ügynököt, aki nem tud jó propagandát csinálni az új filmekhez és szidnak mindenkit, mert kinézik őket maguk közül .Azt hiszem nekem a barátok hiányoznának legjobban, mert azok nélkül nem tudnék meglenni .Akik 56 ban kint maradtak, egy idő után rá kellett jönniük, hogy a pénz nem minden .Úgy tapasztaltam egy idő után átalakulnak az emberek és szoros védő burokkal vonják körbe magukat és azokat a szavakat, hogy őszinteség és bizalom teljesen elfelejtik . Nem engedik hogy bárki betekintsen a magánéletükbe az üzletet pedig még egymásnak sem tárják fel. Az igazat megvallva feszélyezve éreztem magam, hogy azt gondolják netán pénzt akarok kérni tőlük , nem akartam .Bár jól jött volna még kölcsön képen is a 100 dollárom mellé de semmi képen nem kértem volna. A nap nagy részét pihenéssel töltöttem , römiztem Attilával és ahogy illik vesztettem . Mikor már nagyon untam csináltam két handrömit és minden baj nélkül abba hagytuk a játékot. Este Emesével hosszú sétát tettünk a közeli Osztrák határig . Körös- körül az Alpok nyúlványai festőivé tették a környéket. Annak ellenére, hogy egész nap ragyogóan sütött a nap, az este kellemesen hűvös volt . Nem engedtek a hegyek a hatalmukból, szigorúan irányították a környék hőmérsékletét. Kezdtem félni, hogy a következő két hét is hűvös lesz, de hát Olaszország az más ! Sétaközben, sok mindenről beszélgettünk. Amit húsz évvel ezelőtt Szegeden nem értettem az most kezdett megvilágosodni . Meg próbáltam meg érteni, ám az ő gondolkodását követni, nem ment. Kijátszva , hülyének éreztem magamat . Arra legalább fényderült, hogy miért volt mindig titokzatos körülötte minden . Nagynénjénél nevelkedett Erdélyben, aki földbirtokos volt. Soha sem tanult meg nála igazán magyarul. Valószínű Szászok lehettek és németül beszéltek ? Nem tudom, nem kérdeztem. Mindez itt lett fontos Münchenben , meg a nemesi kutyabőr is. Szegeden jobb volt a „Piros könyv„ és sok minden , amit már leírtam. Rájöttem azért kellett a párttagság, hogy a múltat ne firtassa senki. Mi kis bolondok meg felnéztünk rá, mert azt gondoltuk , hogy különb nálunk, ez a felismerés nem esett jól. Érettségi után őt a minisztérium irányította jó helyre, jó fizetéssel . Csak 56 ban vallotta be, hogy nem volt ő jó káder, csak annak hitték. Haragudott bátyjára , aki az uránbányában dolgozik és nem tartja vele a kapcsolatot . Hogy lehet az, hogy a munkáját fontosabbnak tartja mint a kis húgát aki elhagyta az országot. Nagyon kellemetlen volt hallgatni mindezt ,nem mintha szemellenzős kommunista lennék. Azt se mondtam meg, hogy párttag vagyok . Nagyon becsapva éreztem magam és rajta keresztül még jobban haragudtam azokra akik elmentek mint korábban, nem tetszett a kifordított köpönyeg. Rosszul esett, hogy szépnek, jónak állította be a Szegedi éveket, amikor teljesen mást mutatott, mint ami valójában volt . Most itt bűnnek éreztem mindent, még akkor is, ha ezek nagy szavaknak tűnnek , így éreztem. A séta végére nem voltam feldobva, volt min gondolkoznom . A kedvemet azért nem hagytam elrontani akkor, sem ha sokat gondoltam a beszélgetésünkre . Másnap nagy filmes társaság érkezett , sok elegáns kocsival és még elegánsabb feleséggel vagy barátnővel. Az éppen készülő film szinkron előtti vetítésére . Kíváncsi voltam, gondoltam látok valami jó játék filmet . Na, ez nem jött össze, mert olyat láttam amit itthon akkoriban még nem . Egy csodálatos pornót ! Nem vagyok álszent , sem szégyenlős de, hogy is mondjam … nem voltam elragadtatva . Előttem ült egy nagy kutya, amelyik szinte sakkban tartott így aztán nem tudtam kimenni, ott hagyni az egészet. A német társaság egy- egy jeleneten ragyogóan derült én meg csak ültem magamban, mint falusi kislány Pesten . Ezek a „Bébik „ ragyogóan érezték magukat az én véleményem pedig kialakult a nagy filmkészítésről és a Német országban betöltött rangról. Nem mondtam semmit, mert vendég voltam, én biztosan nem csináltam volna ilyen remekműveket.

A következő részeket kétnaponta osztom meg.Köszönöm, hogy olvassátok és megosztjátok.

3/Gondolataim, megérkezésem előtt. Egyszer már jártam Ausztriában szakszervezeti beutalóval dunai hajó úton . Bécs --Melk útvonalon sokad magammal feszítettem az előkelő harmad osztályon a hajó fenéken . Hű de irigyeltem, aki csak egy fokkal feljebb lakott. Ebben az időben még kiváltság és nagy szerencse volt, ha valaki 500 Ft ért eljutott Bécsbe igaz minimális költő pénzzel, teljes ellátással. Akkor úgy éreztem a harmad osztályon is megfogtam az isten lábát azzal az úttal .Végig utazhattam a Vachau sziklás erdős gyönyörű szakaszán és megcsodálhattam a Duna fölé emelkedő csodálatos Melki apátságot. Süttettük magunkat a hajó fedélzetén semmire nem volt gondunk . A látnivalókat is tálcán hozta elénk a folyón ringatózó hajó . A parton ahol kikötöttünk busszal vittek mindenhova bennünket. Itt is hoztam a formámat, egy pesti fiatal kalauznővel aludtunk egy függönnyel elválasztott fülke emeletes ágyán. Az első vacsoráról elkéstünk, mert nagyon szépek akartunk lenni, ami nehezen sikerült. Amikor megjelentünk az étterem ajtajában már minden hely el volt foglalva, csak egyetlen egy asztalnál ült két, három férfi. Mondtam, hogy menjünk oda, nem esznek meg bennünket, megkérdeztük, leülhetünk az asztalhoz ? Mivel nem volt kifogásuk ellenünk, helyet foglaltunk. Rövidesen jöttek a többiek is és akkor derült ki, hogy a kapitány asztalát tiszteltük meg. Akkor már nem engedtek el bennünket és az egy hét alatt egészen jó társaságunk lett. El láttak bennünket tanáccsal amikor visszafele Bécsben megálltunk , hogy megnézzük a várost elköltsük az összes Schillingünket, ami nagyon kevés volt ! Remekül éreztük magunkat egész héten. Ezen és még sok mindenen gondolkoztam és az jutott eszembe, hogy azaz út a zsúfolt harmadosztály ellenére is lehet, hogy kényelmesebb volt, mint amilyennek ez a mostani ígérkezik . Vigasztaltam magam, hogy ha sok lesz a fáradtság, akkor is megéri az a sok látnivaló, ami Olaszországban vár ránk . Amikor átléptük a határt elkezdett szemerkélni az eső , úgy látszott vigasztalhatatlanul esni fog .Tulajdonképpen semmi közünk nem volt az esőhöz mégis, valahogy lehangolt .Mord leszek, ha nem süt a nap, most is az lettem . Végül rá jöttem, hogy estig amikorra várhatóan meg érkezek még nagyon sok idő van. A táj még semmiben nem különbözött a megszokottól, de az a néhány falu, amit elhagytunk már más volt. Mire Bécsbe értünk elállt az eső, leszállni nem volt időnk, így csak az ablakból láttunk valamit a Westbahnhof-ból. Közben, a velünk utazó kislány túlságosan felélénkült kifárasztva bennünket . Ablakba fel, fülkéből ki- be, mindent produkált, amire egy gyerek képes utazás közben. Amikor a vele utazó Mama, vagy Tanti elszunyókált rögtön elkezdte csiklandozni a fülét .Nem használt a közben elfogyasztott rengeteg csoki és a Donnerwetter sem. Akkor lett végre egy kis nyugalom, amikor az anyja elfenekelte és addig bőgött, míg el nem aludt . Vonatunk hegyek között haladt ahol a házak úgy voltak szét szórva, mint egy-egy virágcsokor ! Később meg szoktam a sok virággal ékesített házat, de az elején még csak ámultam. Itthon nem lehetett ilyeneket látni. Az állomások ahol áthaladtunk olyan tiszták voltak, hogy gondolni sem mertem az akkor még csupa füstös Szolnoki állomásra .Amíg én elméláztam a vonat robogott első úti célom felé. Este lett mire Salsburgba értünk jó lett volna kicsit szét nézni amiből semmi nem lett. Gyors útlevél vizsgálat és már indult is a vonat tovább .Izgalmam egyre nőtt a vonatot kicsit Oázisnak tekintettem , velem jött Magyarországról, otthon éreztem magam rajta . A bizonytalanság kezdett eluralkodni rajtam .Mi lesz ha Emese nem vár, vagy nem ismerem meg ? Minden, előfordulhat 15 éve nem láttuk egymást. Na, akkor bolyonghatok egy hétig Münchenben magamban. Eszembe jutottak a rém történetek a beszervezésekről, még az sem lenne, akihez fordulhatnék. Keményen működött a propaganda. Olyan nyomorultul éreztem magam, hogy majd sírva fakadtam az önsajnálattól. Néhány szállodai címet kiírtam az olcsóbbak közül valahova majd csak eljutok . Este 8 óra felé járt az idő én se éhes se szomjas nem voltam . Alig vártam, hogy befusson a vonat és végre történjen valami. Végre megjelent a városjelző tábla és feltűntek az első házak. Rám jött a hasmenés nem tudtam eldönteni az ajtóhoz szaladjak vagy máshová. Lassan, mégis lecsillapodtam mire befutott a vonat és megállt. Előbb az ablakból próbáltam felismerni a régen látott arcot, majd összekaptam csomagjaimat és az ajtóhoz álltam. Útitársaim nem győztek nyugtatni, hogy minden rendben lesz .Végre megállt a vonat a hatalmas fedett csarnok 10. ik vágányán .Mindenhol reflektorok égtek és emberek, emberek várakozó , csomagjukat cipelő emberek, olyan tömege amilyet még nem láttam. Egyszer csak nem akarok hinni a szememnek Emese! Megláttam és ő is észrevett ! Jaj de boldog vagyok, nem is tudtam minek örülök jobban a megérkezésnek, vagy annak hogy végre van valaki, aki kiemel a tömegből és magával visz. Miután Emesével egymás nyakába borulva ki örültük magunkat megláttam a férjét, akit akkor láttam a Szolnoki állomáson amikor 56 ban éppen elhagyni készültek az országot . Kedves, szimpatikus ember aki örült nekem. Emesével minden olyan volt mintha most jöttünk volna ki a kollégium ajtaján .Ő sokkal jobb forral indult mint mi bármelyikünk .Kőolaj kutatóknál művezető apa , Szovjet Unióban végzett kohómérnök és uránmérnök bátyjai és egy testvérük velünk végzett Szegeden az orvosi egyetemen. Soha sem tudtuk hova tenni, csupa rejtély volt a párttagságával együtt. Most kezdett derengeni, hogy több esze volt, mint nekünk tízünknek együttvéve .Minden lehetőséget kitudott használni ami az útjába akadt , ha nem jött elé akkor megkereste .MI többiek pedig sodródtunk a tömeggel az átlag magyar honpolgár tömegével. Célratörő volt rossz magyarságával, kuncogó nevetésével, nylon harisnyás lábával, fényképező géppel, amit mi kis paraszt lányok szívből irigyeltünk . Mindez egy villanás alatt futott át rajtam miközben azt éreztem, hogy belém karol és sodródunk ki a tömeggel.

2/Utazás előtti bonyodalmak. Minden szépnek látszott . Megkaptam az értesítést, hogy mehetek az előre megrendelt jegyet kiváltani .Akkor jött az első hideg zuhany .Nem kaphatok jegyet csak egyet, mert Osztrák átutazó vízumom csak egy van. Döntsem el, hogy Német országba vagy Olaszországba akarok utazni . Kivert a veríték, elkezdtem remegni és szidtam a napot amikor elhatároztam az utazást. Végül mégis megkönyörült rajtam az igen kedves alkalmazott . Legalább is én csodálatosan szép, jó lelkű tündérnek láttam. Kiadta a jegyet Bécs - Salsburg - Brennerig + a Cirkulárét Olaszországba, ami feljogosított arra, hogy az egész országban annyit utazhatok vonattal, bár melyik útvonalon amannyit akarok ! Drága volt, de meg érte . Vissza pedig Velence - Tarvizió—Bécs - Budapest felé. Ezen kívül kaptam egy jegyet Salsburg - München útvonalon és vissza .Azzal a feltétellel, hogy ha nem használom fel vissza váltják . Elég bonyolult volt mert ehhez kellett még szereznem + egy Osztrák átutazó vízumot .Sűrűn köszöntem a hölgy szívességét , méltányolva, hogy mennyire szabálytalanul járt el. Legszívesebben háttal jöttem volna ki, hogy az ajtóig még tudjak hajbókolni nagy örömömben !Most már csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt. Merjek vízum nélkül elindulni és ha igen hol szerezzem be? Szálljak le Bécsben vagy majd Münchenben ? Azt rögtön kikerestem a prospektusokból, hogy konzulátus ott is van. Otthon az volt az első ténykedésem hogy felhívtam az Osztrák követséget mi a véleményük kapok e ott vízumot ha kérek ? A kedves férfi hang nem értette, miért probléma ez a kérdés? Utazzak nyugodtan, megkapom a vízumot bármelyik városban. Munkatársaim velem izgultak és már alig várták, hogy elutazzak abban reménykedtek lesz egy kis nyugalom a laborban, amíg nem leszek itthon. Hajnit már nem mertem hívni telefonon , elég ha én izgulok neki pedig marad bizonytalanság, hogy hogyan találkozunk Salsburgban az állomáson . Nem tudom miért de ennek a randevúnak a sikerében senki sem hitt rajtunk kívül, ez viszont szerintünk teljesen elég volt. Ennyi izgalom egy lónak elég lett volna és még hátra volt a családom elrendezése .Gitta elment egy ismerős családhoz, Laci pedig Flórival hétvégi házat építeni Tiszakécskére . Estére az a fura helyzet alakult ki, hogy mindenkitől elbúcsúztam és maradtam otthon egyedül. Legalább nyugodt lehettem, hogy mindenki elfoglalta az általam legjobbnak tartott helyét! A hátra lévő időt a csomagolás befejezésével töltöttem . Nem volt sok minden , néhány üveg tokaji , bonbon, magyaros hímzett táska . Reméltem, hogy az üvegektől megszabadulva Münchenben könnyebb lesz a csomagom. Nem tudom, hogy mi a dolgok rendje, de valahogy mindig pótlódik a csomag és sohasem lesz könnyebb. Bepakoltam még két ruhát, azzal tele is lett a bőrönd .Éhen nem veszhettem, vittem hát még egy takaros táskát éléskamra célzattal .Néhány dolgot próbáltam kihagyni belőle, nem sikerült. Mire elindultam úgy tűnt, mintha éjjel valaki még rakott volna bele valamit. Az utazási láz teljesen magával ragadott , ennyire egyedül még sohasem utaztam. Érthető , hogy nem kellett az órát csörgőre állítanom. Kicsit még rendet raktam a lakásban abban a biztos tudatban, hogy három hétig senki nem tesz arrébb egy szalma szálat sem , nem csalódtam bennük. Megértettem, hogy nem tölthették házimunkával azt a kevés szabad idejüket ami maradt. Reggel még egy pillantást vetettem otthonomra az ajtóból és elindultam az állomásra . Hely jegyem nem volt az így augusztusban luxus lett volna , a reménykedés maradt számomra, hogy mégis találok ülő helyet a vonaton. Egyelőre hely volt bőven , a Bukarestből érkező kocsiban ahová felszálltam .Már ült a fülkében két nő amint kiderült anyós és menye, akik szintén az NSZK ba utaztak így biztosítva volt a társságom egész útra. Hamar össze barátkoztunk, kávéval,teával kínáltak , mert mit is visz a magyar turista, ha már pénzt nem vihet? Hát kaját, jó sokat .Nagyon fontos hogy a gyomrunk rendben legyen, különben maradhat a szent Márk tér Velencében amíg megnézzük. Kényelmes utunk volt egészen a Keleti pályaudvarig . Megérkezésünk után rögtön kiderült, hogy a Magyarországon lévő összes nyugati turista azon a napon, ugyanazzal a vonattal , sőt talán ugyanabban a kocsiban akar haza utazni. Reméltük, hogy nem kérik a helyjegyünket. Egy vasutassal nyomult a kocsiba népes német család, meglehetősen nagy hangzavarral. A vasutas némi jatt fejében elhelyezte őket minket pedig békén hagyott. Az utunk ettől kezdve kicsit átalakult, ami csak a vonat elindulása után derült ki. Útitársaink egy fiatal asszony 4-5 éves korú gyerekkel , a nagymamával és egy tantival elsőre normálisnak látszottak . Mire a rengeteg bőröndöt táskát dobozt elhelyezték indult is a vonat. Kísérők integettek ,búcsúzkodók könnyeztek mi pedig örültünk, hogy az első tortúrán túl jutottunk. Az ember nem is hinné, milyen közel van Pesthez Hegyeshalom és már kezdődik is az útlevél és vám vizsgálat. Alig hagytuk el a Dunakanyart, már jöttek a kis katonák ellenőrizni, hogy meg van e minden pecsét az útlevelünkben. Határátlépéskor mindig különös érzés fog el, egy kis félelem, várakozás, vajon milyen lesz az ismeretlen ország ahová belépek. A határ olyan, mint egy kapu, amelyik zárva van nem lehet tudni mi van mögötte. Arra gondoltam vajon három hét múlva amikor jövök hazafelé milyen új élményekkel leszek gazdagabb?

Kedves ismerőseim! Arra gondoltam, hogy emlékeim tárházából kicsit vidámabb történeteket osztok meg veletek. Ha van kedvetek, csatlakozzatok hozzám, egy nem mindennapi utazásra. Ma elképzelhetetlen, hogy úgy is lehetett utazni, ahogy mi utaztunk közel 50 évvel ezelőtt. Számomra nagy kaland volt, amire ma is szívesen gondolok. Ha tetszik, osszátok meg, üdvözlettel Eszter mami. Így utaztunk mi 1970-ben. Müncheni és Olaszországi kalandozásaim.

Előkészületek / 1.. Akkoriban nem volt mindennapos, hogy valaki elindul világot látni nyugati irányban. Engem azok a kicsike lehetőségek sem hagytak nyugodni, amik megvoltak a vasfüggöny mögött. Szerettem volna mögé látni annál is inkább, mert a keleti lehetőségeket hellyel - közzel kihasználtam. A nyaralásom története visszaviszi az olvasót az 1970 es évbe . Ez az év is úgy kezdődött, mint a többi elhatároztam, most végre itthon töltöm a nyarat szép hazámban nem utazok külföldre. Koleganőim első kijelentésem után, szívből kinevettek, nem hittek nekem. Ismertek és azt latolgatták vajon mit találok ki , mert abban biztos lehetett mindenki, hogy a fantáziám már elkezdett működni. Nem kellett sokáig várniuk ,mert még januárban elkezdtem külföldi ismerőseimnél puhatolózni , befogadnának egy, esetleg két hétre. A környező szocialista országokban már jártam , nyugaton viszont még nem . Él egy hajdani iskolatársam Német ország nyugati felén -- NSZK .—Münchenben. Férjével 1956 ban disszidáltak, azóta állandóan leveleztünk. Igaz nem találkoztunk 14 éve, jól ismerjük egymást és lesz valami fogalmam arról, hogy mit értek el, hogy élnek, mit csinálnak és tényleg kolbászból van a kerítés, vagy nem . Mind ezeket figyelembe véve rögtön írtam egy levelet, hogy szeretném meglátogatni tudna esetleg rám szentelni pár napot. A levelek elég lassan fordultak meg , postagalambom meg nem volt, így aztán a választ meg sem várva beadtam valuta kérelmemet. Gondoltam, időbe telik mire meg kapom, ismerősöm pedig biztosan nem írja, hogy ne menjek .Ahogy telt az idő egyre jobban bele lovalltam magam az utazás lehetőségébe . Az sem tántorított el, hogy jöttek a rém történetek a szegény tudatlan turisták beszervezéséről, meghurcolásáról. Nem lehetett befolyásolni, álltam a sarat. Kedves párom első perctől kommentár nélkül bele egyezett utazásomba. Azt hiszem azért, hogy ne vitatkozzunk . Természetesen ez a nagy egyetértés bántotta az önérzetemet, de hát egy nőnél sosem lehet tudni mi a jó?Addig is amíg lélekben kezdtem felkészülni a kirándulásra vártam a választ a levelemre. Azt gondoltam, hogy Emese nagyon fog örülni látogatásomnak és azonnal válaszol levelemre . Menjek nagyon vár, szívesen lát, menjek nyugodtan és egyebek.. ..Nem akartam terhükre lenni, de egyedül maradni sem . Nagyon rossz, ha nem tudja az ember megbeszélni merre járt, mit látott milyen hatások érték .A boldogító igent Emese még nem mondta ki miközben a Nemzeti Bank engedélye megjött, kaphatok valutát az utazáshoz. Ismerve a hazai útlevél intézés gyorsaságát beadtam a kérelmemet az IBUSZ – hoz, egyetlen utazási irodánkhoz. Ahogy teltek a hónapok és még nem kaptam választ, kezdtem ideges lenni . Talán meg ijedtek, hogy ott akarok tölteni a nyakukon két hetet egy fillér nélkül és talán még az úti költségemet is nekik kell kifizetni, hogy egyáltalán megszabaduljanak tőlem és haza jöjjek . Úgy látszik lassú a felfogásom, mert mire rá jöttem mindezekre a kezemben volt az útlevelem . Mivel Emesétől nem jött levél az idő pedig telt írtam egy Müncheni információs irodának küldjenek néhány prospektust, hogy mit érdemes megnézni, hol lehet olcsón megszállni. Jött a válasz posta fordulatával, nagyon készségesen tájékoztattak a város augusztusi színes programjáról. Kicsit megnyugodtam, hogy ez legalább valamennyire rendeződött .Úgy döntöttem minden képen elutazok .Nem lehetek olyan nagyvonalú , hogy amikor zsebemben van, 100 dollár visszaadom, hogy bocs, de nem utazok, mert…. Közben mégis megjött a levél Emesétől, aki néhány hónap alatt nem tudta eldönteni mikor lesz neki alkalmas velem kínlódni. Na hát kezdett ez a nyugati világ már itt az elején az agyamra menni, főleg azt nem értettem, hogy miért rezelt be ennyire egy látogatótól. Engem néha csoportosan lepnek meg az ismerősök mégis kibírom, még ha néha szentségelek is magamban. Sok a 15 év amit németek közt töltött , sikerült pontosan átvenni a mentalitásukat. Mindezt akkor tudtam igazán megérteni, amikor már ott voltam .Iskolában elég jó barátnők voltunk bár azt hiszem sohasem voltam olyan fifikás mint ő .A kollégiumban 1952 ben ő volt az egyetlen párttag köztünk. Kicsit tartottunk tőle, hogy egy ilyen fejlett ideológiával rendelkező társunk talán másképp látja apró csínytevéseinket és esetleg beárul bennünket. A régi dolgokat elhessegettem magamtól , de mégis azaz érzés alakult ki bennem, hogy nemkívánatos személy vagyok, abban a nagy fene Münchenben ahol annyi disszidens elfér, hogy egymásba ér a végük! Mondanom sem kell, hogy ezek a történések csak feltüzeltek és eldöntöttem hogy ha a fene fenét eszik akkor is elmegyek és megnézem magamnak miért nem mehetek oda. Ilyen hangulatban futottam össze egy másik osztálytárs nőmmel, Hajnival akivel legalább 5 éve nem láttuk egymást . Megörültük a találkozásnak és beültünk a körúton egy cukrászdába beszélgetni. Amikor már magunkról mindent el mondtunk és kibeszéltük az ismerősöket rá került a sor a szokásos kérdésre” hova mész a nyáron üdülni” ? Minden energiámmal arra összpontosítottam, hogy minél nagyobb legyen a ledöbbenés amikor bejelentem, hogy én bizony Emeséhez Münchenbe! Aztán mégis én lepődtem meg, amikor azt felelte, hogy ő pedig Olaszországba utazik. Te jó Isten hiszen akkor mi együtt is mehetnénk ! Teljesen be zsongtunk a lehetőségtől. Útlevelünk egyforma készültségben volt, ő az Olasz vízumra várt én a napokban kaphattam meg a Német vízumot. Kiderült, hogy ő is egyedül utazik és éppen társat keres. Az történt, hogy évekig nem kapott kiutazási engedélyt mert egyedül él és miután bement a belügybe reklamálni mégis megkapta. Kezdődött a fűzőcske, hogy ne menjek Emeséhez ha ilyen soká válaszolt nem érdemli meg vagy, ha megyek csak pár napra. Inkább menjek vele Olasz országba két hétre. .Igen ám de az nekem plusz 2000 ft kiadást jelentett és ráadás két hetet. Mindenképpen meg kellett beszélnem Flórival és a gyerekekkel .Az idő is szűkre szabott volt, nagyjából egy hónap a tervezett indulásig ami érdekes módon mindkettőnknél egybe esett . Nagy volt a dilemma, még aznap este a családi tanács helyben hagyta a program módosítást és már csörögtem is Hajninak, megyek vele .Kezdtem minden variációt felállítani. Ha az Emese által ajánlott időpont megfelel nekünk elmegyek hozzá is. Ha nem felel meg nem megyek csak Hajnival kihagyom Hitler fővárosát, talán kibírom! Ha mégis utazok Emeséhez akkor, vissza felé jövet Salsburgban megvárom Hajnit az állomáson és együtt megyünk tovább. Úgy terveztük hogy max 5 napot töltök kedves barátnőmnél aki úgyis jobban várja a távozásomat mint az érkezésemet. Tervünk nem volt rossz, de hiányzott az olasz vízum, ami a rossz nyelvek szerint legalább 5-6 hét. Minden energiámat és ismerősömet bedobtam a sorban állók közé és így két hét alatt megkaptam .Igaz rá ment két napom és plusz 100 Ft, de most semmi sem volt drága . A pénzbeli nagyságrendek miatt írom le, hogy a havi fizetésem 1600 Ft volt. Közben ment gőzerővel a készülődés. Egy vasárnapot rászántunk Hajnival a tanácskozásra. Feltétlen megkellett beszélnünk, hogy hová menjünk, milyen útvonalat válasszunk , mit vigyünk, hogy éhen ne vesszünk . A 100 dollárból nagyon jól kellett gazdálkodni hogy legalább a szállást tudjuk fizetni. Útvonalnak Bécs - , Salsburg - ,Insbruk – Milánó - , Firenze -,Róma -, Nápoly -, Capri és vissza úton Rómából -, Velencébe -, és Bécs felé haza. Ezt végül annyiban módosítottuk, hogy elutaztam 5 napra Emeséhez. Elhatároztuk mi is mint mindenki más, hogy nagyon kevés holmit viszünk. Egy bőrönd, egy két ruha néhány konzerv, kolbász , leves por, tea cukor. Ez csak nem sok? Elmondani nem, de cipelni ! Közel 2000 km en le - fel a vonatra és a bőrönd akkor még nem gurult ! Néha volt olyan gondolatom, hogy ott hagyom legalább a kajás táskát egy sötét utcában.

 A határ átkelőknél egyre nehezebben jutottunk át. Állandóan ment a szívatás, amiben örömüket lelték különösen a Jugoszláv vámosok. Most is ez történt. Eljutottunk arra a szintre, hogy már nem lehetett megvesztegetni a vámosokat. Bár mit mondtunk, kértünk, ajánlottunk, kimondták, hogy menjünk Románián keresztül, vissza egész Bulgárián, hogy elérjük Vidinnél a kompot. Nekünk, plusz egy napot jelentett , megtoldva egy Dunai kompátkeléssel. Máskor is mentünk már erre tudtuk mivel jár . Egész nap utaztunk Bulgárián keresztül . Láthattuk a lepusztult vidéket ahol megállni sem tudtunk . Amikor megérkeztünk Vidinbe a komphoz nem tudhattuk milyen szerencsénk lesz . Ha jó ütembe érkeztünk csak két fordulót vártunk , ha nem akkor négyet ötöt. Az amúgy is hosszú úton óriási megterhelés volt számunkra. Nem volt mit tenni vettünk egy balkanyart és elindultunk a Román határ felé . Kín keservesen megérkeztünk az átkelőhöz amit nem tudom kinek építettek. Leírhatatlanul koszos, zsúfolt, egyáltalán nem embernek való. Naponta több száz ember megfordul itt de WC-nek, mosdónak nyoma sincs. Az útról lelépni nem volt tanácsos, mert az éjleple alatt telepített nagy rakás „aknákkal „ volt tele a környék . Minden talpalatnyi helyen óvatosnak kellett lenni. Nem robbant ugyan de ha bele léptünk nem volt egyszerű tisztára és szagtalanra varázsolni a cipőnket. Vissza sírtuk a guggolós balkáni WC-ket. Mégis muszáj volt körbe járni azt a néhány bokrot amelyik takarást biztosított szépen világító hátsónknak. Délután volt mire átjutottunk a komppal. A Duna itt a valóságosnál is szélesebbnek látszott. Amikor már a vízen voltunk gyönyörű volt a látvány, ahogy hömpölygött méltóságteljesen a hatalmas víztömeg, nem érzékelve az emberek idegességét. Egyébként is sok mindent látott már a mi kis csapatunk meg sem kottyant neki. Nem tudom a sofőrök, hogy tudtak a kiépítetlennek látszó rámpán le és felhajtani a busszal. Szerintem igazi művészet volt . A Román oldalon aztán száguldhattunk végre. A normálisnál keskenyebb „sztráda „ tele volt kátyúval úgy tűnt szét ráz bennünket . Kész csoda, hogy haza tudtak jutni velünk a sofőrök . Nem érdekelt bennünket az sem, hogy a Román határon hogy jutunk át. A várakozást abban a biztos tudatban éltük át, hogy az átkelés után már magyar földön leszünk .Mindegy volt kell vámot fizetni vagy sem . Most is sokunk szájából elhangzott a „soha többet Törökország „ kezdetű monológ . Aztán vérmérséklettől függően folytatódott . Nagyon bele fáradtam , kezdett elegem lenni mindenből . Amikor szerencsésen haza értünk számvetést csináltam. Eldöntöttem csak addig járom a seftesek viszontagságos útját, amíg a házam kész nem lesz. Ez az idő egyre közeledett. Már a fűtésszerelés zajlott ,lassan és körülményesen . A munkához kifogtam a leglustább és legpiásabb szerelőt . Jugoszláviában egyre kegyetlenebbé vált a háború. Az átutazással járó izgalom és stressz nagyon megviselt . A katonák már nemcsak kértek az autópálya mellett, hanem elvették, ami megtetszett . Tudták, hogy bármit megtehetnek és ezzel mi is tisztába lettünk . Egyik utunkon az történt ,hogy egy fiatalember azért jött Isztambulba, hogy vegyen magának egy western csizmát . Sikerült kettőből egy párat összehoznia és elvette tőle a katona. Összeadtuk az árát, de nem kárpótolta a bosszúságot, amit átélt. Ehhez hasonló esetek sokasága történt velünk . Egyik úton egész éjjel rosszul voltam ültem a lépcsőn a sofőr mellett és beszélgettünk. Ezt követően, még egyszer utaztam és befejeztem . Senki sem hitte a csapatból, hogy meg tudom állni. Nekem jelzett a szervezetem és örülök, hogy figyeltem rá . A többiek még jártak egy évig aztán átalakult megint minden . Itthon is lehetett a Pesti piacokon mindent venni, aki még kereskedett oda járt árúért. A seftelés még megmaradt számomra egy ideig. Jártunk Olaszországba bőráruért , aranyért, Németországba különleges élelmiszerért . Ezek az utak másak voltak ,nem jelentettek semmilyen élményt . Lassan, felépült a házam és terveztem a kiköltözést . Elmentem még egy útra abból kifizettem a garázs építését és bár egyik ismerősöm sem hitte el , nem utaztam többet Törökországba . A Németországi és Olaszországi utak lazábbak voltak a határon , de nagyon cipekedősek . Ezeken az utakon nem történtek jó sztorik . Egy két évig néha elutaztam, de az egészségemnek nem tett jót így aztán befejeztem a seftelést . A török utak, azonban minden nehézségük ellenére felejthetetlen emlékei életemnek. Ezek után kezdtem el igazán a nyugdíjas életemet. Ültettem a fákat, metszettem a szőlőt és nyári estéken szalonnasütés mellett meséltük az élményeinket. A 21–ik század így köszöntött rám. Amikor belefáradtam a sok munkába eladtam a házat és közel a gyerekeimhez vettem egy panelt, ahol jól érzem magam. Az én huszadik századomban nem a cél volt az érdekes, hiszen az nem is volt mindig, hanem maga az út, amin végig mentem. Sokat tanultam, semmit nem bántam meg, de azért újra nem kezdeném. Most tartok egy kis szünetet és folytatom az „ Apám naplója és az én emlékeim” írással, mindenkinek köszönöm aki olvasta eddigi írásaimat.

 Egyik út hozta a másikat. Amikor az élményeinket meséltük mindig volt aki irigyelt bennünket .Invitálásunkra aztán gyakran csatlakozott hozzánk valaki .Kevesen lettek közülük seftesek, amikor meglátták, hogy nem fenékig tejfel egy - egy út. Általában nem szerettük az egyszeri utasokat, akik velünk akartak vásárolni, mert az idő mindig kevés volt. Egyszer eljött velem Kata, egyszer Gitta ilyenkor a családnak vásároltunk. Az idegenekhez nehezebben tudtunk alkalmazkodni. Volt olyan szárnyaim alá vett ismerős, akinek minden kellett amit én vettem. Együtt vásároltunk akkor észre sem vette. Margitka szomszéd asszonyomat az átlagosnál jobban sikerült beoltanom. Többször is eljött velünk, bevásárolt a családnak és eladott annyit, hogy az út ára bejött. Férje Miska nyugdíjas rendőrtiszt irigykedve hallgatta sztorijainkat. Az utakat követően szalonnasütéskor nagyokat nevetve meséltük mi történt velünk . Egyik utunk alkalmával 4-5 fiatal asszony csapódott hozzám, hogy „ Eszter segíts vásárolni „ . Nem volt lelkem nemet mondani . Nagyon fáradt voltam, amikor odaértünk az általam kiválasztott ismerős boltba . Mondtam Alinak ,hogy csak jó holmikat adjál az ismerőseimnek akkor sokat vásárolunk . Mondta „ Mama ülj le pihenj „ majd én elő adom a holmikat, amit kérsz . A lányok nevettek én pedig mint egy tekintélyes matróna figyeltem és irányítottam a vásárlást . Mindent felpróbáltak és oda jöttek hozzám „ Eszter jól áll, mit szólsz hozzá, szerinted nem drága? „ Igyekeztem tanácsot adni , hogy mindenki jól járjon . Nagyon tetszett Alinak a helyzet . Mondta , hogy Mama nagy zsidó vagy ! nem akarsz itt maradni ?” Drága gyerekem olyan idős fiam van mint te vagy !” mondtam neki . „ Nem baj , nem nekem kellenél, hanem a Papának „ . Jót nevettünk rajta, de a hasznom is meglett A vásárlás végén kiválaszthattam valamit ami tetszett és megkaptam a jó üzlet fejében. Mindig megismert és amikor többen mentünk nekem olcsóbban adta a ruhaneműket . Miska , hallgatva bennünket mindig készült, hogy eljön velünk. Amikor indultunk előtte lemondta , sok a munka nincs idő utazgatni . Aztán egy ősszel induló csoportba befizette Margitka és ránk bízta . A lelkünkre kötötte figyeljünk mindenre .Mit vesz mennyiért , tud e jól alkudni . Vissza kellett utaztatni egy bőrdzsekit is kicserélni , mert nem tetszett a fiuknak . Az utazás nem jelentett különösebb élményt a szokásos módon zajlott . Szobafoglalás pihenés után elindultunk széjjelnézni . Először az irha cserét akartuk lebonyolítani .Tudtuk , hogy ez mindig a kereskedő jóindulatán múlik . Semmilyen blokkot nem kaptunk legtöbb esetben , mégis tudták ,hogy náluk vettük az árut vagy sem .Biztosan volt valami titkos jel a csak neki készített modellben, amit mi nem láttunk .Most is szerencsénk volt a tulaj egy szóra cserélt . Mondta válasszunk másikat, ha drágább ráfizetünk . Hosszas keresgélés után kiválasztottunk egy teljesen épnek látszó kabátot .Időnk volt ráérősen válogattunk . Amikor otthon Miska tüzetesen átnézte hibát talált benne .Jött hozzánk , hogy „ lányok baj van hibás a portéka , ki kell cserélni , egy helyen felfeslett a varrás „.Na , gyerünk vissza mondjuk a Töröknek mi az ábra. „ Nem baj mama ameddig kettő van válogathatsz . „ Mikor mentek haza kérdezte ? - „ két nap múlva ? na addig még jöhetsz kétszer !”Ez a kabát már jó volt , mégis volt egy szépséghibája , nem tetszett Misinek itthon , el kellett adni .Nevetgélve totyogtunk lefele a lépcsőn és úgy döntöttünk szét nézünk kicsit az utcai árusok közt . Papucsot , pólót , farmert igaz nem márkás árút jól lehetett itt venni .Válogattuk nézegettük az árút nem figyeltük Miska mit csinál . Egyszer csak arra lettünk figyelmesek ,hogy felemeli a hangját . „ Tőlem akarsz lopni az öreg zsarutól ? majd adok én neked „ ! Ezzel már bent is volt az ökle a török képében !Mire felfogtuk mi történt ,csak azt láttuk , hogy szalad a török .Az utca másik végénél mert megállni , akkor nézett vissza , hogy szalad e utána valaki .Tisztes távolságra megállt kifújta magát és eltűnt a tömegben .A pénztárca megvolt . A Miska belső zsebéből akarta kivenni úgy ,hogy közben meglökte . Nem volt szerencséje , rossz helyen próbálkozott . Sok embert megloptak , nagyon kellett vigyázni . Egyszer Icával mentünk az utcán és az előttünk haladó asszony kezéből akart kirángatni egy táskát a török . Ica megfordította a kezében lévő esernyőt azzal ütötte a kezét . Igy sem akarta elengedni a szatyrot . Olyan csúnyán veszekedett velünk azt hittük mi is kapunk egyet a kezünkre . Az asszony örült ,hogy segítettünk . Ezután a sikeres akciónk után elégedetten mentünk a szállodába , lepakolni . Ezen a napon elterveztük , hogy lemegyünk a kikötőbe elvégre kísérőnk is van . Vissza felé nem kell gyalogolnunk majd a frissen átadott villamossal jövünk .Kiakartuk használni a lehetőséget , mert egy hónapig amíg próbajáratként üzemelt nem kellett jegyet váltani . Gyalog mentünk addig is nézelődtünk .Amikor a kikötőbe értünk feltámadt a hűvös szél .Nagy volt a forgatag mint mindig, árusok kínálták különféle portékáikat. A főszerep a mindenféle, kétes kinézésű sült ételnek jutott. Az embereket átjárta a sült birka és sült hal hagymás füstös illata . Majdnem mindenki majszolt valamit .Az emberek közben ténferegtek vártak az éppen induló valamelyik sétahajóra .Most nem akartunk sehová sem utazni csak figyeltük a forgatagot . Félóra után, amikor már bennünket is átjárt a kikötői szag elindultunk visszafelé a villamoshoz. Az első megállóban tömve voltak a kocsik emberekkel. Milyen emberekkel! Fekete , állandóan a töküket vakaró törökkel. Már ez rosszat sejtetett . Nőt csak mutatóban lehet látni az utcán, a villamoson egy sem utazott. Megszoktuk ugyan ezt a helyzetet de mindig megjegyeztük, hogy már megint magunk vagyunk. Most bátrak voltunk kísérőnk volt, nem akármilyen öreg zsaru. Eleinte ódzkodtunk, de messze van a város közepe és már esteledett. Felnyomakodtunk az utolsó kocsi hátsó peronjára. Az első pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy a szardíniák a dobozban hozzánk képest táncparketten lubickolnak. Nehéz lett volna elérni bármilyen kapaszkodót így Ica karját ragadtam meg. Neki megvolt az - az előnye ,hogy ellátott az emberek feje felett. A magam százötven centijével én ki sem, látszottam a tömegből. Vigyázzban álltam, meg sem mertem mozdulni, minden oldalról be voltam kerítve. Egyszer aztán érzem, hogy a bekerítés nem egészen véletlen. Hátul, oldalt, minden irányból nyomultak hozzám a különböző méretű férfiasságok. Éppen, szólni akartam Icának, hogy te ezek mindjárt megkefélnek bennünket a nyílt színen, amikor rám nézett. Meglátta az arcomon a kétségbeesést, elkezdett hangosan nevetni. Nehezen tudott megszólalni .” kis barátnőm úgy látom te is azt érzed, amit én „ ! mondta . Akkor már mindketten nevettünk . Mondtam neki, hogy szóljon Miskának a következő megállónál leszállunk . Miska az ajtónál állt és értetlenül nézett ránk , hogy mit nevetünk és miért akarunk leszállni . Mondtam ne kérdezzen semmit majd lent meg magyarázzuk .Nagy nehezen lekecmeregtünk és nevetve elmondtuk mi történt velünk nem volt kétségbe esve. Neki estünk, hogy szégyellje magát . Mit gondol miért hoztuk magunkkal, így vigyáz ránk? Tőle. akár a szüzességünket is elveszíthettük, volna a villamoson, ha lenne. Véleménye , alapvetően különbözött a mienktől, azt mondta csak jót akart nekünk. Nem gondolta rólunk, hogy már attól is megijedünk, ha egy két kemény fiú nekünk nyomakodik . Mikor aztán magunkhoz tértünk a megpróbáltatások után, csak felszálltunk a következő járatra . Messze volt a szálloda és közben beesteledett . Másnap reggel készültünk a visszainduláshoz . A csomagokat le kellett hordani egy alagsori helységbe, ahol aztán kétóránként felváltva vigyáztunk rá. Szívesen vállaltam ,mert pénzem már nem volt örültem, hogy pihenhetek .Az utolsó félnapot egyébként sem szabad azzal tölteni, hogy üzletekben csatangol az ember . Igaz az a Mörphi törvény, hogy a legjobb dolgokat akkor látja az ember, amikor már egy fillérje sincs .A bajok mint rendesen a bepakolással kezdődtek. A sofőrök kezdték a csomagtartóba rakni a nagy, nagyobb, még nagyobb csomagokat. Ha már ott vagyunk elkezdtük feladogatni az ablakon a rengeteg táskát . Amikor már nem volt egy sem felmentem én is .Akkor láttam meg, hogy az én két szolid táskámnak nincsen helye . Ott voltak gazdátlanul a busz mellett . Mondták, nincs hely tegyem a lábam alá .Kikeltem magamból, hogy nem szégyellik magukat. Másodmagammal az összes táskát feladtuk és nyomorogjak hazáig. Mindenki sunyított , örült, hogy nem az ő táskája van az út szélén . Az emberek fokozottan önzővé válnak hasonló helyzetekben. A saját érdekük foglalkoztatja őket semmi más. Kezdett belőle elegem lenni. Csomagjaimnak lett helye, nekem is. Igaz nehezen viseltem több mint ezer kilométeren , hogy a lábam a nyakamban van. A derekam kicsavarodott és morogtam hol ezért hol azért. Ezt az utat is kibírtam valahogy. Kezdődött a határ átkelőknél a további tortúra . Fokozatokat állítottunk fel nehéz, nehezebb, még nehezebb . Röszkénél szoktuk emlegetni ezeket. Most nem jutottunk be Jugoszláviába a bolgár határnál , mert a vámosokon éppen a rossz nadrág volt. Legrosszabb vámos az amelyiket nem lehet megvesztegetni . Ezeket most nem lehetett . Mindegy volt fizetünk vagy sem, menjünk vissza és Románián keresztül menjünk haza . Ők azt sem bánják ha repülünk csak ne felettük. Az egésznek semmi más értelmét nem láttuk mint a „ most jól kitoltunk veletek „ örömét.